hírek, képek, témák - Pásztó
Kábítószer-terjesztőt fogtak
| Őrizetbe vett a rendőrség egy 32 éves pásztói férfit, aki az adatok szerint több embernek adott el kábítószernek minősülő anyagokat – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
A Jóisten lángoló csillaga volt
| A pásztói ciszterci szerzetes és zenetudós, Rajeczky Benjamin születésének 110. évfordulója alkalmából emléknapot rendezett Pásztó Város Önkormányzata.
Áthelyeznék a szovjet emlékművet
| A köztemetőbe helyeznék át a város egyik legforgalmasabb helyén álló szovjet emlékművet, de az önkormányzat ehhez mindeddig nem kapott engedélyt az orosz nagykövetségtől – mondta a város polgármestere.
Francia diákok a pásztói Mikszáthban
| A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium francia tagozata – az iskola vezetésének és tanárainak köszönhetően – a diákcsere-program keretében évek óta jó kapcsolatot ápol a Poitiers-hez közeli Ruffec város Roc Fleuri középiskolájával.
„Az egész világ a decentralizáció felé halad...”
| Interjúalanyunk dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gödöllő polgármestere, aki egy országos körút első állomásaként érkezett Pásztóra.
Feltörték a teherkocsit, elfogták a tetteseket
| Több mint négyszázezer forintot tulajdonítottak el a minap egy sört szállító tehergépkocsiból Rétságon.
Jól bírták a többfrontos igénybevételt
| Hibátlan mérleggel, tizenkét mérkőzésből tizenkét győzelemmel hódította el a férfi kosárlabdázók megyei pontvadászatának idei bajnoki címét a Pásztói SZSE-Green Devils együttese.
Nem csak az édesszájúak „telhettek el”
| Nem mosta el az eső a jókedvet, így – mivel a színes programcsokor erre bőven adott lehetőséget – több száz ember szórakozhatott felhőtlenül az elmúlt szombaton Pásztó hasznosi részének sportpályáján.
Makaó királya a Muzsla tövében
| Hazánk egyetlen, rangos pályaautó versenysorozatban szereplő pilótája, Michelisz Norbert a vasárnapi hungaroringi vb futam előtt Pásztóra látogatott
Biztonságos a víztározó
| Ki ne emlékezne azokra az esős napokra, mikor egy egész városrész biztonsága került veszélybe Pásztóhoz tartozó a Hasznoson a nyári árvizek nyomán.
Képgalériák - Pásztó
-
Árvízi helyzet Pásztón
2010. június 2. (szerda)
-
Múltidéző Zsigmond-nap Pásztón
2010. április 26. (hétfő)
-
Tízéves a Mátragyöngye népdalkör
2009. október 11. (vasárnap)
-
Szüreti felvonulás Pásztón
2009. szeptember 21. (hétfő)
-
Árvízhelyzet Pásztón és környékén
2010. május 17. (hétfő)
Témák - Pásztó
-
Megyei hírek
Hírek, információk Nógrád megyéből
-
Rendőrség
Rendőrségi hírek, információk
-
Kosárlabda
Nógrád megyei kosárlabda eredmények, információk
-
Interjú
Interjúk, beszélgetések
-
Oktatás
-
Technikai sportok
-
Pásztó
-
Rétság
Hírek, információk Rétságról
Helyi hírek
Közélet
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- Megvásárolnám Toyota, Mazda, Mitsubishi, Nissan kisteherautóját! 06703596020
- Veterán motorokat (Csepel 125), illetve Simson motorokat vennék! Elsősorban...
- Toyota Yaris 1.0 2003-as, 45 E km, szürke; MZ TS 125 cm3, 5 E km, kék,...
- 4 db Matador 13", 165/70, 90%-os nyári gumi eladó. Ugyanitt hajtóműolaj,...











