hírek, képek, témák - Salgótarjáni Kosárlabda SE
Itt a vége...
| Az eredménytől függetlenül már biztosan kieső helyen záró SKSE számára nem ígérkezett túlságosan lélekemelőnek az idényzáró, melyen egy morálisan már majdnem teljesen szétesett tarjáni gárda sorakozott fel az első osztályú tagságának meghosszabbítását ünneplő debreceni együttessel szemben.
Szegeden „helyre tették” a tarjániakat
| Egy fordulóval a vége előtt végleg eldőlt, hogy a tarjáni kosarasok a jövő évadot már nem az élvonalban fogják kezdeni...
Győzelem, vagy…
| A nagy rivális Debrecen (nem is annyira) meglepő soproni sikerének következtében eldőlt, hogy a Konecranes-Salgótarján kosárlabdázói csupán hátralévő három idegenbeli mérkőzésük megnyerésével őrizhetik meg élvonalbeli tagságukat.
Elszalasztott nagy lehetőség
| Az újabb debreceni győzelemmel elúszni látszik a salgótarjáni kosarasok jövő idénybeli élvonalbeli tagsága...
A száz százalék most kevés
| A Kaposvár elleni hétközi derbin kulcsfontosságú győzelmet arató Konecranes-Salgótarján második rájátszásbeli, egyben idei utolsó hazai mérkőzésén a távozó amerikai légiósai nélkül is kifejezetten jó játékerőt képviselő Sopront fogadja.
Kötelező kipipálva
| 27 fordulót követően megszerezte első hazai győzelmét az SKSE...
Mindent bele kell adni!
| Majd’ háromhetes szünetet követően folytatja szereplését a férfi kosárlabdázók élvonalbeli pontvadászatában a Konecranes-Salgótarján együttese.
Öt meccs az élet…
| Véget ért az alapszakasz, a Konecranes-Salgótarján 1-25-ös mérleggel az utolsó, tizennegyedik helyről várhatja a folytatást...
Osztálykülönbség...
| A sereghajtó tarjáni gárda a gyenge teljesítménye, és beilleszkedési problémái miatt egy nappal korábban lapátra tett De’Andre Mays nélkül fogadta a forduló előtt még az alapszakasz-győzelemre is eséllyel pályázó fehérvári együttest.
Képgalériák - Salgótarjáni Kosárlabda SE
-
Konecranes-Salgótarjáni KSE – Bajai Bácska FKE 103–67
2012. május 20. (vasárnap)
-
Konecranes-Salgótarjáni KSE – EKF-Eger-Hész 84–62 (20–14, 23–6, 10–25, 31–17)
2012. április 2. (hétfő)
-
Konecranes-Salgótarjáni KSE – Szerencs VSE 100–51
2011. október 8. (szombat)
-
Konecranes-Salgótarján – Kis-Rába menti Takarék Soproni KC 79-87
2011. április 25. (hétfő)
-
KONECRANES-Salgótarján – Kaposvári KK 87–79
2011. április 20. (szerda)
Témák - Salgótarjáni Kosárlabda SE
-
Kosárlabda
Nógrád megyei kosárlabda eredmények, információk
-
Salgótarjáni Kosárlabda SE
Salgótarjáni Kosárlabda SE kosárlabdacsapat hírei
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balla Mihály | Becsó Zsolt | Borenszki Ervin | Csach Gábor | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Lombos István | Nagy-Majdon József | Sebestyén Szilárd | Sisák Imre | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...












