hírek, képek, témák - Salgótarjáni Kosárlabda SE

Távozott posztjáról Dániel Tamás

2010. március 5.

Távozott posztjáról Dániel Tamás

Csaknem húsz évig töltött be vezető posztokat a salgótarjáni kosárlabdázásban Dániel Tamás, ám a legutóbb az SKSE klubmenedzsereként tevékenykedő sportszakember – amint az alábbi nyilatkozatából kiderül – a továbbiakban csupán a háttérből segíti az élvonalbeli együttes munkáját.

Közel álltak a bravúrhoz

2010. február 27.

Közel álltak a bravúrhoz

Kosárlabda | A nagy rivális Debreceni Egyetem hétközi visszalépésének köszönhetően szombaton már biztos bennmaradóként látogatott Pécsre az SKSE együttese, a tarjániak számára ugyanakkor mégsem sem volt teljesen tét nélküli a mecseki kirándulás.

Ismét a szimpatikus vesztes szerepében

2010. február 20.

Ismét a szimpatikus vesztes szerepében

A házigazda Salgótarjáni KSE együttese győzelemmel, vendége, a két esztendővel ezelőtti aranyérmes Falco KC vereséggel melegített a szombat esti bajnoki összecsapásra, mégis micsoda különbség.

„Élvezhető” játékra törekednek

2010. február 20.

„Élvezhető” játékra törekednek

A Dombóvár elleni hétközi kupatalálkozót követően a ma esti bajnokin a két esztendővel ezelőtti aranyérmes, ám az idei szezonban egyelőre várakozás alatt teljesítő Falco-Szova KC-Szombathely együttesét látja vendégül a Salgótarjáni KSE.

Semmit sem érő győzelem

2010. február 17.

Semmit sem érő győzelem

Három hónapot, és tizenegy zsinórban elveszített mérkőzést követően szerdán este ismét győzni tudott az SKSE együttese, más kérdés, hogy a tizennyolc pontos előny birtokában pályára lépő Dombóvár KC elleni kupavisszavágón aratott minimális különbségű sikernek úgy istenigazából senki sem tudott örülni a városi sportcsarnokban helyet foglalók közül.

Nem elég csak nyerni!

2010. február 16.

Nem elég csak nyerni!

Kosárlabda | A nyolcaddöntők visszavágóit rendezik ma a férfi kosárlabdázók Magyar Kupa sorozatában.

Szánalmas vergődés…

2010. február 15.

… avagy a „mosolygó gyilkos” búcsúajándéka.

Megint a végén pukkant ki a lufi

2010. február 11.

Megint a végén pukkant ki a lufi

Kosárlabda | Három negyed után még egál volt az eredmény, ám az utolsó felvonásban egy 20-0-ás hazai roham megpecsételte az SKSE sorsát.

Dombóvári erőfelmérő

2010. február 10.

Dombóvári erőfelmérő

Nincs sok idő a sebek nyalogatására a hét végi, Sopron elleni bajnoki találkozón kijózanító játékkal sima vereséget szenvedő Salgótarjáni KSE háza táján, hiszen a megyeszékhelyiek ma este már Dombóváron vendégszerepelnek a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Unalmas játék, menetrend szerint vereség

2010. február 6.

Unalmas játék, menetrend szerint vereség

Kritikán aluli játék, rengeteg eladott labda, ötvenöt dobott pont, kifütyült hazai játékosok, 21 pontos vereség. Ez a rövid krónikája az SKSE szombati mérkőzésének.

Képgalériák - Salgótarjáni Kosárlabda SE

Témák - Salgótarjáni Kosárlabda SE

1. oldal 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.

Napi horoszkóp astronet

< >
  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/kos.gif

    Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/bika.gif

    Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/ikrek.gif

    Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/rak.gif

    A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/oroszlan.gif

    Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/szuz.gif

    Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/merleg.gif

    Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/skorpio.gif

    Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/nyilas.gif

    Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/bak.gif

    Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/vizonto.gif

    Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/halak.gif

    Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...

    folytatás, még több horoszkóp »