Betegséget okozhatnak a vörös húsok
Mik ezek?
XA brit egészségügyi minisztérium szaktanácsadói által kidolgozott, hivatalosan pénteken ismertetett ajánlás szerint napi átlagban legfeljebb 70 gramm, vagyis hetente nem egészen fél kiló vöröshúsféle fogyasztása javasolt. Ennek a limitnek a betartása a szakértők szerint évente több ezer bélrákos megbetegedésnek veheti elejét, ugyanakkor még nem jár vashiánnyal kapcsolatos egészségügyi problémák veszélyével.
Nagy-Britanniában évente hozzávetőleg 36 ezer esetben diagnosztizálnak bélrendszeri rákot, és több mint 16 ezren halnak meg ilyen betegségben.
A brit kormány legutóbb 1998-ban tett közzé szakértői ajánlást a vörös húsok fogyasztásáról, de abban még 90 grammos napi átlag szerepelt javasolt felső határként.
A most meghatározott 70 grammos új napi határérték nagyjából a teljes brit lakosság fogyasztási átlagának felel meg, ám azok, akik rendszeresen fogyasztanak vörös húsokat, ennél valószínűleg sokkal többet esznek e húsfélékből, mivel becslések szerint hatmillió brit - a lakosság csaknem tíz százaléka - egyáltalán nem fogyaszt ilyen húsokat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
kiskegyed Szexesszerelem
kiskegyed.hu - Szerelem és szex
- Igaz történet: Nem vagyok leszbikus!
- VV Fecó szerint Dya zsarolta, tagadja a szexet
- Csak a speciális nemi szerv izgat fel
- Kibékülhetnek Rippelék
- Hiába hízott, elhagyta a pasija
- Így mélyítheted el a kapcsolatotokat!
- TOP 5 nászajándék
- Nyári szerelemhoroszkóp - 2013
- Igaz történet: Nagyon veszélyes ez a szupertitkos szerelem
- A párom szexet akar, de én öregnek érzem magam hozzá
kiskegyed Kikapcsolódás
kiskegyed.hu - Kikapcsolódás
- Az Éjjel-Nappal Budapest Kristófja elárulta, milyen az életben
- Nem kell a banknak a pornószínésznő pénze
- Zenebona - Ne csak hallgasd! - Kreatív játék hangokkal és hangszerekkel
- Eljegyezték a Barátok közt szereplőjét
- Itt a legőrültebb internetes trend - nézd meg képeken
- Sztárok, ahogy még nem láttad őket - nagyon furcsa fotók
- Hivatalos: befejeződött a Kancsendzönga-expedíció
- Eurovíziós botrány: "Négyezer forintot kaptunk, hogy szavazzunk"
- "Kiverjük a balhét" Kiakadt az Omega Kanye Westre
- Pikali Gerda férje megdöbbent
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 7 hozzászólás érkezett-
7. maradando 2011. február 28. 16:53
"Fehérmájú"szűzpecsenyét minden napra férfitársaimnak. Mig el nem kapkodják,mint a "cukrot" !
-
6. suszter az r 2011. február 26. 20:37
Persze.....meg a tehéntej is rákkeltő. A szalonna meg tele van koleszterinnel. Együnk inkább müzlit, meg csupa műanyagból készült fehérjeturmixot.
Továbbmegyek, legújabb kutatások szerint az orális sex szájüregi rákot okoz, a férfiaknál a maszturbáció emeli a prosztatarák kockázatát.
Ezek a mi tudósaink....gratulálunk.
-
5. Manóka 88 2011. február 26. 18:49
Semmi gond, már úgysem tellik rá lassan senkinek ebben a rohadt országban! Meg nem tellik cukorra, kenyérre, benzinre, a számlákra, meg semmire!
Köszi Viktorka! Csak így tovább!!! -
4. Marx Kari 2011. február 26. 15:20
Ügyes !
ÍGY KELL KONSPIRÁLTAN BEHARANGOZNI A LEENDŐ HÚS-ÁREMELÉST...... -
3. mezeike 2011. február 26. 13:27
jav.azért nem,
-
2. mezeike 2011. február 26. 13:24
Nálunk meg azért,mert lassan a csirke farhátra is alig telik.
-
1. lacko26 2011. február 26. 12:55
Ez marhaság. Az angoloknak talán betegségeket okoz. Félig nyersen eszik akkor jo hogy meg betegszik tőle az ember.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Tesztek
Receptajánlat
Omlós csokoládétorta cukrozott naranccsal
Elkészítése: Daraboljuk fel a cukrozott narancsot és áztassuk be az alkoholba. Alacsony lángon olvasszuk fel a csokoládét és a vajat, míg egészen krémes és homogén állagú lesz. Kever...






