hírek, képek, témák - Labdarúgás
A jó közösség sikert eredményezett
| A Héhalom csapata a labdarúgó megyei I. osztályban a 2010–2011-es évad őszi szezonját a 14. míg a bajnokságot a 12. helyen fejezte be.
Cél továbbra is a bajnoki cím megszerzése
| Az egykor a megyei első osztályban meghatározó szerepet játszó Érsekvadkert remekül szerepelt a 2011–2012-es bajnokság őszi szezonjában, hiszen veretlenül, tizenegy pont előnnyel végzett az élen.
Járások: akik váltanának
| A szécsényi járásba beosztott Ipolytarnóc vágya Salgótarján, míg Szalmatercs és Nógrádmegyer éppen ellenkező irányba lépne...
Kitűnően szerepelt a BSE-Palóc Farkasok U13-as csapata
| A balassagyarmati utánpótláscsapatok a korábbi évek sikerei után, elmúl év őszén is sikeresen szerepeltek a Nemzeti Bajnokság második osztályában.
Készül a BSE
| Az NB III, Mátra-csoportjában szereplő Balassagyarmat január 9-én kezdte meg a felkészülést a tavaszi szezonra, Mohácsi László irányításával.
Az élről várják a tavaszi folytatást
| A megyei I. osztályban szereplő Nagybátony a 2010-2011-es évad hasonló időszakában a hatodik helyen állt, majd a bajnokságot a nyolcadik helyen fejezte be.
Egyre jobban „acélosodik” a Stécé
| Az SBTC a labdarúgó NB III, Mátra-csoportjában a 2010–2011-es szezont, újoncként az előkelő hetedik helyen fejezte be.
A BSE csapatának ezúttal sem volt szerencséje
| Ezúttal a Dunakeszinek „ajándékozta” oda a három bajnoki pontot a Balassagyarmat.
Minden jó, ha jó a vége
| 2-1 ide, 2-1 oda. Az SBTC győzelemmel a Balassagyarmat vereséggel zárta az őszi szezont.
Dobogós csapatot fogad a Stécé
| A labdarúgó NB III, Mátra-csoportjában a 14. fordulóban az SBTC a DVTK Tartalék csapatát fogadja, míg a Balassagyarmat az Ózd vendége lesz.
Képgalériák - Labdarúgás
-
SBTC - DVTK 0-4 (0-1)
2011. május 19. (csütörtök)
-
SBTC – Putnok VSE 2–4 (1–2)
2011. április 10. (vasárnap)
-
Mátranovák – Somoskőújfalu 1–0 (0–0)
2011. április 10. (vasárnap)
-
Salgótarjáni teremfoci döntők
2011. február 14. (hétfő)
-
Nagybátony – Szurdokpüspöki 3–2 (2–0)
2010. október 10. (vasárnap)
Témák - Labdarúgás
-
Megyei foci
-
Labdarúgás
-
Foci - NB III
Az NB III, Mátra csoport nógrádi csapatainak eredményei
Helyi hírek
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Stayer László | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- Veterán motorokat (Csepel 125), illetve Simson motorokat vennék! Elsősorban...
- Toyota Yaris 1.0 2003-as, 45 E km, szürke; MZ TS 125 cm3, 5 E km, kék,...
- 4 db Matador 13", 165/70, 90%-os nyári gumi eladó. Ugyanitt hajtóműolaj,...
- Ford Focus kombira, használt, gyári csomagtartó eladó Nagybátonyban. Tel.:...













