hírek - Ország-világ
NGM: 228 milliárd az első négy hónap hiánya
Az államháztartás első négy havi hiánya 228,2 milliárd forint - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Brutálisan sok a fiatal munkanélküli
Világszerte kiugróan magas a fiatalok munkanélküliségi rátája világszerte, s az marad az idén is, 2016-ig nem várható csökkenés.
Magyarország az európai lista legvégén
Az első negyedéves GDP-bővülési adatok alapján a magyar gazdaság az utolsó, illetve utolsó előtti helyen áll az Európai Unió azon 21 országa között, amelyekről az Eurostat oldalán már elérhetők a növekedési számok. Az uniós statisztikai adatok más megvilágításba helyezik a magyar visszaesés kormányzati magyarázatát: a kormányszóvivői iroda ugyanis nemzetközi trendekről és Európának komoly növekedési kihívásairól írt a közleményében, és arról, hogy milyen fontos a kiszámítható gazdaságpolitika.
NFM: Dávid Ilona veszi át a MÁV Zrt. irányítását
Dávid Ilona, a GYSEV leköszönő vezérigazgatója lesz a MÁV Zrt. igazgatóságának elnöke péntektől - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön.
Brüsszelnek nem tetszik a SZÉP-kártya
A SZÉP-kártya rendszere miatt kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön Hévízen.
Az it-ipar fizeti meg legjobban a kezdőket
A pályakezdők az információs technológiák területén számíthatnak a legmagasabb kezdőbérre, havi 246 ezer forintra - derül ki a Workania által működtetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.
Óriási energiaéhségen kell úrrá lennünk
A francia Total olajtársaság előrejelzése szerint a világ energiaszükséglete várhatóan 25 százalékkal nő 2030-ig, főleg a feltörekvő országok bővülő kereslete miatt.
Nagyot emelkedett a magyar tőzsde a héten
A részvényáraknak az adott lökést, hogy az Európai Bizottság szerdán bejelentette: készen áll a tárgyalások megkezdésére Magyarországgal egy elővigyázatossági hitelkeretről.
Csődbiztos kerülhet a főiskola élére
Várhatóan csődbiztos kerül a Nyíregyházi Főiskola élére az intézmény több milliárdos, elsősorban PPP-megaberuházásokból felgyülemlett adóssága miatt - értesült az MTI.
Még mindig esik az építőipar teljesítménye
A létfenntartásért vívott küzdelemben háttérbe szorul az egyetlen kitörési pont, a fenntartható építés.
Belföld
Külföld
Sport
Tudomány
Kék hírek
Balaton
- Alkatrészek sugároztak a visszafordított kamionban
- „A magyarokkal már nem érdemes tengelyt akasztani”
- Előkerült a Balatonban két hete keresett férfi
- Még a nyári szünet előtt szavazhat a parlament a szabad vasárnapról
- Retrószerelem a Szent Miklóson, Kormorántól Michael Jacksonig
- Siófok megtelt, előkerültek az elveszett balatoni turisták
Focivb
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- IVECO 75 E 14-es teherautó, friss műszakival eladó. Tel.: 06-20/9259-714.
- Jó állapotú, keveset futott, platós UAZ érvényes műszakival eladó. Tel.:...
- Veterán, régi, használaton kívüli, megunt, hagyatékból maradt, feleslegessé...
- Nyári gumik újszerűek: 15-ös 195/60 6000 Ft/db, 185/65 7000 Ft/db, 15-ös...
- KERESÜNK-KÍNÁLUNK eladó lakásokat, kertes házakat, nyaralókat belföldi és külföldi ügyfeleink...
- 4 szobás, felújított családi ház és garázs nagy telekkel eladó a...
- NÉMET-osztrák ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4673
- Salgótarjánban, a Meredek úton, részben felújított (fürdő- és konyhaburkolat...



