Két alsóházi rangadót követően ezúttal egy, a középmezőnyhöz tartozó riválissal találkozik a Salgótarjáni KSE élvonalbeli férfi kosárlabda csapata, amely ma este hét órától a korábbi szövetségi kapitány, Sztojan Ivkovics vezette Kecskeméti KSE együttesét látja vendégül.
Salgótarján, Városi Sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Forrai, Tóth, Gorka.
Salgótarján: SEBŐK 8/3, SIRUTAVICIUS 20/9, Gorszkij 7, HARTVICH 10, Vavra 6/3. Csere: DAVIS 26, Gál 1, Kiss K. 3/3. Edző: Walke Károly.
Kecskemét: WITTMANN 16/3, MARCIULIONIS 19/12, Dale 13, Tóth N. 2, Johnson 11. Csere: BOLICS 10/9, DÉNES 11/6, Bencze Z. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics.
10. perc: Három másodperccel a vége előtt Vavra ellen fújtak büntetőt. Ivkoviv időt kér. A megítélt büntetőket Dale értékesíti, válasz már nincs haza részről. (Végeredmény: 81-82).
Önhibáján kívül kapott ki a Salgótarján, amely gárda harcosságának, lelkesedésének köszönhetően szinte végig vezetett a találkozón. A Kecskemét erejéből annyira telt, hogy ne engedje túlságosan el a hazaiakat, a második játékrészben Marciulionis és Dale vitte hátán a csapatot, utóbbi játékos azonban előbb Gorszkij fejen ütésekor, majd a lefújáskor a nézőknek rontva vesztette el a fejét. Az SKSE az apróbb hibák mellett is idei legjobb játékát nyújtotta a sok pontatlan támadást vezető KSE ellen, minden játékos dicséretet érdemel Gáltól Hartvichon és Gorszkijon át Sebőkig, Sirutaviciusig és Davisig. A játékvezetői hármas végig kézben tartotta a meccset, kár, hogy ők előre úgy döntöttek: ma vendégsiker születik.
Ezzel a játékkal az SKSE több csapatnak is meglepetést fog okozni.
9. perc:
8 perc: Marciulions triplája a gyűrűben landol, már csak egy pont a hazaiak előnye (81-80). Walke Károoly időt kért.
7. perc: Johnson duplája Davis felel szintén ketressel, majd a megítélt büntetőt sem hibázza el. (81-77).
6. perc: Dale és Dénes egy-egyy büntetőjére a frissen beállt Kiss triplája a válasz (78-75). Ivkovic időt kér.
5. perc: Davis duplára Marciulions majd Dale is kettessel válaszol (73-73). Vavra is betalál (75-73). A hazaiaknál Sirutavicius is beszedi ötödik hibáját, helyette Kis Károly a pályán.
4. perc: Sirutavicius középtávoli dobása jó (71-67). Sebők kipontozódik, Dale két büntetőt értékesít (71-69).
3. perc: Hartvich ziccerben nem hibázik (69-65), Wittmann két büntetője is a kosárban (69-67).
2. perc: Bolic kinti dobása betalál (67-63), majd Dénes is begyömöszolt egy kettest (67-65). Walke Károly időt kér.
1. perc: Dale fejen ütötte Gorszkijt, a játékvezetők sípja néma maradt. Sirutaviciust falutolját, mindkét büntetője jó (67-60).
10. perc: Sebők és Marciulions is betalál (60-60). Davis mindkét büntetője jó (62-60). Sebőköt faultolják, mindhárom büntetője a gyűrűben (65-60).
9. perc: Gorszkij ziccerből nem hibázik (55-57), majd Sirutavicius kettese is a gyűrűben (57-57). A litván büntetőjével újra vezet az SKSE (58-57).
8. perc: Bolic büntetőből eredményes, majd egy hazai labdavesztés után a kinti dobása is a kosárban (53-57). Walke Károly időt kér.
7. perc: Dale két duplájára Vavra hármas a válasz (53-53).
6. perc: Wittmann triplára Hartvich két büntetővel válaszol (50-49).
5. perc: Sirutavicius egy büntetővel, Davis egy kettessel újra hazai vezetés (48-46).
4. perc: Tóth Norbert két büntetőjével és Johnson kettesével újra egál az eredmény (45-45).
3. perc: Marciulions triplával is a gyűrűben (44-41). Davis büntetőzhet: egy kimarad, egy bemegy (45-41).
2. perc: Újra Hartvich eredményes a gyűrű alól (44-38). Ivkovic időt kér.
1. perc: Hartvich harcos duplájával indul a második félidő (42-38).
10. perc: Sirutavicius büntetőből egyenlít (37-37). Marciulionis egy büntetőjére hazai tripla a válasz (Félidőben: 40-38).
Vezéráldozattal kezdett az SKSE, Huckaby, az amerikai légiós a lelátóról szurkolt társainak.
Pontatlanul, eladott labdákkal kezdett a házigazda, illetve labdákat lopott a Kecskemét, amely gyors indításokkal próbálkozott. Davis és Gorszkij azonban megfordította az állást, a második játékrészben pedig tovább nőt a házigazdák előnye, ekkor harcos hazai és pontatlanul dobó vendéggárdát láthattunk. Egy érthetetlen bírói döntés azonban közel húzta a hírösöket, a félidőre szorossá téve a találkozót.
9. perc: Johnson második duplája is a kosárban (36-34). Újra akcióban: duplája és megítélt büntetője után ismét átvette a vezetést a vendégcsapat (36-37). Ivkovic is kikéri első idejét.
8 .perc: Elszabadulnak az indulatok. Sirutavicius t ütötte meg Dénes. mire a bírók technikait fújtak a litván irányító ellen. A megítélt büntetőket Wittmann értékesítette (36-32).
7. perc: Gál egy büntetőjére Johnson kettese a válasz (36-30).
6. perc: Bolic faultja után Gál dobhat két büntetőt, közben Walke újra időt kért.
5. perc: Bolic kinti dobása a kosárban (35-28).
4. perc: Davis mezőnyből és büntetőkből is eredményes (35-25).
3. perc:
Szinte másodpercenként esnek a pontos három-három jó támadás után a különség nem változik (31-25).
2. perc: Dénes duplája a gyűrűben (25-19).
1. perc:
Sirutavicius és Davis növelik a hazai előnyt (25-17).
10. perc: A negyed utolsó másodperceiben Vavra büntetőzhet, emiből egyet ront (21-17).
9. perc: Idegesen játszik mindkét csapat, újabb perc telik el szerzett pontok nélkül.
8. perc: Kimaradt helyzetek mindkét oldalon.
7. perc: Sirutavicius és Sebők tripláival átvette a vezetést az SKSE (20-17).
6. perc: Marciulionis duplájára Gorszkij válaszol szintén duplával, plusz az egy megítélt büntetőt sem hibázza el. (14-17).
5. perc: Erőre kapnak a hazaiak, Hartvich büntetőkkel, Davis két mezőnykosárral csökkenti a különbséget (11-15).
4. perc: Suritavicius is megdobja első tripláját (5-11), a másik oldalon Tóth és Dale is betalál (5-15).
3. perc: Hazai labdavesztés után újra Wittmann dobhat ziccert, amit nem is hibáz el (2-11). Walke Károly kikéri első idejét.
2. perc: Gyors vendégkosarak: a Witmann kétszer eredményes, majd Dale növeli tovább a kecskemétie előnyet (2-9).
1.perc:
Hazai ponttokkal indul a mérkőzés, Gorszkij duplája a kosárban (2-0). Válaszként Marciulionis köszön be egy triplával (2-3).