Visszalépett a DEKE!
Mik ezek?
XA Debreceni Egyetem Kosárlabda Egyesület vezetősége a klub honlapján hivatalos közleményben jelentette be, hogy felnőtt és junior együttesét a szerdai nappal visszalépteti az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság küzdelmeitől.
Információink szerint a hírt már a szövetség illetékeseivel, valamint a csapat játékosaival és szakvezetőivel is közölte az elnökség, s a Debrecen már a pénteki, Zalaegerszeg elleni bajnokira sem utazik el. Mindez azt jelenti, hogy a Salgótarjáni KSE együttese a hátralévő fordulók eredményétől függetlenül a következő szezonban is a legjobbak között szerepelhet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 17 hozzászólás érkezett-
17. Pfff... 2010. február 28. 10:44
Emberek... Ez a legfelső osztály! Nem foci megye III. nyugati csoport vagy mit tudom én. Nem lehet bajnoknak lenni egy szezon alatt, sőt - ebben a sportágban a feljutó csapatoknak nyíltan szinte csak az lehet a célja, hogy bent maradjanak, az első nyolcba kerülés szerintem lehetetlen friss csapatnak. Én a következő évre leszek kíváncsi - akkor már (remélem) a bírók sem a mi csesztetésünkkel lesznek elfoglalva...
-
16. jobbSalgótarjánt 2010. február 26. 12:03
Kedves duplax!
Tudod az a baj, hogy egy csapatot sokszor a szurkolóikról ítélnek meg. Ha feljönnek ide, mit olvasnak? Káromkodást, arcoskodást, beszólogatást. Figyelj, ha jó csapatotok lenne, akkor megérteném, ha jönnének az eredmények, hogy ezt a csapatot ne bántsák, ezt ne fikázzák. Persze egy szurkoló akkor is megvédi a csapatot, ha nem megy jól a szekér. De mi értelme van egymás csesztetésének? "Beverem a pofád", akkor a másik meg cigányoz...honnan tudjátok, hogy cigány az illető? Nem kell az ellendrukkerekkel foglalkozni...van értelme? Nincs. Fú, de rühellem a szájkaratét, meg a neten való üzengetést. És ha roma, és nem egyedül megy, ha megy? Na mindegy, hagyjuk. Jobb a békesség.
Én meg egy jobb Salgótarjánt akarok, még sem írom, hogy "Székynét a Dunába!" :D Lehet rossz hasonlat...
Na písz -
15. duplax 2010. február 25. 22:26
Jaromíííír te meg hagyd ezt a csürhét belegázoltunk a romalelkükbe. Lehet ez miatt nagyobb segélyért folyamodnak...:S
-
14. duplax 2010. február 25. 22:24
A 8. hozzászólónak annyit tennék hozzá, hogy nem kell elénk kiállnod. Elég csak elém. És nem döntőbíró leszek hanem az aki beveri a pofád. Ha nem érdekel a téma akkor menj és nézegesd a "tesvéreid"-ről szóló híreket. Ezért utálok ide járni mert a sok pisis, fekete meg hatalmas ellendrukker mindig itt veri magát. Lehet írni véleményt, de elegem van a Tarján ellen károgókból....
-
13. park02 2010. február 25. 15:37
Mindenkinek jobb lett volna ha a pályán dől el a bentmaradás kérdése nem így! Most lehet viszont emberi tartásból vizsgázni-mármint a csapatnak. Kíváncsian várom h a"már úgy is eldőlt" vagy a "csakazért is megmutatjuk" időszak következik.
Ami viszont elszomorít, h sokan belekeverik a politikát és a szerint állnak a csapathoz.. -
12. jobbSalgótarjánt 2010. február 25. 13:49
Szép választékosan beszélsz (írsz) Jaromííír, de kérlek ne járasd le a többi szurkolót. Köszi
-
11. nand 2010. február 25. 12:28
Legjobb 13-ban vagyunk ! :)
-
10. miii 2010. február 25. 11:39
Az idei célkitűzés teljesítve! :))))
A lényeg,hogy megszukjuk a legmagasabb osztály szinvonalát és a bírók jövőre talán majd a jövő évi újoncot tüntetik ki "fugyelmükkel". A lényeg,hogy bentmaradtunk. A forma-1-be belépő új csapato is az első idényükben másodpercekkel elmaradnak a legnagyobbaktól,aztán ha van pénzük fejlődnek, lásd Red Bull,de az első évek nekik is a tanulásról szólnak.
Ez van a kosárlabdával is! Lehet fikázni,bár hivatalos politikai szintről nem illik ilyet tenni,mert az bunkóság, de ez a csapat akkor is salgótarjáni és benne van az ország 14 legjobb csapatában.
Szóval lehet félretenni a jövő évi támogatásra! -
9. Jaromíííír 2010. február 25. 11:01
8-nak:
Akkor mi a fasznak olvasod el te gyökér?!Ha nem érdekel,akkor mi a faszt foglalkozol vele?!Ja munkanélküli gyökér vagy aki ezzel hergeli azokat akiket érdekel a kosár! -
8. dm-nek 2010. február 25. 10:24
Kit érdekel ez a sz@r? A szurkolók az istenek, vagy mi? A legfelsőbb bíróság? Eléjük állunk, mi csúnya, gonosz ellendrukkerek, és ti ítéletet mondtok?
Én csak azért írom, mert ez kezd már tényleg nevetségessé válni...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!








