Vérbeli rangadót nyert biztosan a Kábel
Mik ezek?
XVédekezésben főleg a jobbátlövő Zöldyvel szemben akadtak gondok, illetve a beállós Szőllősi semlegesítése sem sikerült kellőképpen. Támadásban pedig sok lehetőség, főleg átlövések alakjában maradt ki, a tíz perc alatt született tizennégy gól pedig a kapusok formáját is mutatta.
A huszadik perc táján, Musits kihagyott hétméteresét követően azonban egyre inkább összeállt a kábeles gépezet. Védekezésben Kajdy és Forgács kiemelten ügyelt már a beállósra, míg a jól megtermett „külső” emberek bombáit Gubó blokkolta hatásosan, vagy a csereként beállt, de a „fonalat” igen hamar elkapó Síró hárított bravúrosan. Támadásban pedig a szünetig tíz gólig jutó Savón mellett Forgács, Varsandán, illetve a végre kábeles mezben is eredményes Teimel szorgoskodott, így egy 5–0-ás szakasszal az Ipoly-parti alakulat át is vette a mérkőzés irányítását. Szünet után sem változott különösképpen a rangadó képe, sőt, egyre inkább úgy tűnt, mivel képtelenek tartósan felzárkózni, a Törökszentmiklós fel is adta a harcot.
A kubai légiós továbbra is megállíthatatlannak bizonyult, ha nem ő fejezte be az akciókat, akkor a beállós Piroskának játszott be ügyesen, vagy a bal oldalon lendületből érkező Forgácsot és Gubót hozta helyzetbe. Miközben az alföldi gárdának semmi sem sikerült, hiszen Síró valósággal lehúzta a „rolót”, addig a gyarmatiak egyre-másra lőtték a gólokat, és 33–24-es állásnál már az is felrémlett, hogy a vendégek kiadós vereséggel távoznak a nógrádi kiruccanásról. Ez végül nem következett be, mert a házigazdák a hajrára kiengedtek, és Szőllősi, illetve Kocsis jóvoltából a Szolnok megyei együttes csökkenteni tudott a különbségen.
Összességében az első félidő második felében, illetve a második félidő első tizenöt percében tapasztalt remek védekezésével, kiváló kapusteljesítménnyel, illetve néhány támadó, különösen Savón klasszis-produkciójával a Kábel SE magabiztosan, kérlelhetetlenül kézilabdázva fektette „kétvállra” a bajnokság második helyén tanyázó ellenfelét.
Kedves László: – Nehezen lendültünk játékba, de aztán a védekezésünk és a kapusteljesítmény is jelentősen feljavult. Támadásban pedig egymást segítették ki a fiúk, így örvendeztethettük meg lelkes közönségünket egy újabb szép győzelemmel.
Kis Gergely: – Gratulálok José Savónnak a felettünk aratott győzelemhez.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








