Tereskén fényesen csillog a bronzérem

Mik ezek?
XTereskén 1948 óta működik a labdarúgó-szakosztály. A csapat színe kezdetben piros volt. Zachar János volt az első vezető. Az ötvenes évek második felétől Szúnyogh Tibor, a megyei labdarúgó szövetség egykori elnöke vezette az együttest. A hatvanas évektől a járási bajnokságban szerepeltek Harsányi Elemér irányításával, majd őt Rozgonyi Tibor váltotta fel.
Több alkalommal álltak a feljutás kapujában, de igazából a feltételek sohasem voltak adottak a mai napig sem. A sportegyesület elnöke 1962-től 1990-ig Kovács József volt. A hatvanas években több játékosuk került a magasabb osztályba: Kertész István és Harsányi Ottó (Romhány), Ferencsik Pál (Balassagyarmati Dózsa), Ferencsik Ottó (Budai Szpartak, Kisterenye, SBTC, Vác). A hetvenes években Vajó József az Esztergom NB III-as csapatához igazolt. A járási bajnokságban szereplő csapatnál 1973-85-ig Garai József, Vajó József és Csabai József is edzősködött.
Ezt követően egy pár év szünet volt a község labdarúgásában, majd 1992-ben Vass Károly szervezésében újból megalakult az együttes. A csapat színe kék-fehérre változott. 1993 nyarán Pusztai Attila és Németh András, majd 1994-től 1997 tavaszáig Kertész István volt az edző. A csapat elnöke 1997 tavaszától Fonódi Vince volt. A tereskei csapat 2002 óta hivatalos egyesületként működik: Tereske Községi Sportegyesület néven. 2006 januárjában új vezetőség alakult, az elnök Kiss Gábor, gazdasági vezető Bulejka Adorján, a játékos-edző Babicz András, míg a pályaedző Oláh László lett. Az új vezetők mindent elkövettek annak érdekében, hogy más csapatokban szereplő tereskei játékosokat visszaigazolják. Az utóbbi években a középmezőnyben végeztek.
A 2009–2010-es évad őszi szezonjában három győzelem és négy döntetlen mellé, négy vereség csúszott be, így az együttes a 9. helyen zárt. A tavaszi szezonban viszont remekeltek, hiszen a tizenegy mérkőzésből, tíz győzelem és egy döntetlen volt a mérlegük, így az előkelő harmadik helyen fejezték be az évadot. A megszerzett bronzérem után a következő évadban is az élbolyban kívánnak végezni. Bíznak abban, hogy egyszer majd fényesebb érmet is szereznek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dávid Krisztián | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








