NPORT

A két remek, s egymással kifejezetten baráti kapcsolatot ápoló szurkolótábornak köszönhetően fantasztikus hangulatban kezdődött a kelet-magyarországi piros-fekete csapatok szombat esti találkozója, ám míg a drukkerek párbaját minimum döntetlenre hozták ki a csapatukat a lelátó egyik oldalát csaknem teljesen betöltő élőképpel köszöntő hazai fanatikusok, addig a találkozó maga az előzetes esélylatolgatások alapján kétség kívül az „országos kettes” kategóriába tartozott.

A cikk a hirdetés után folytatódik

A nyíltan a bajnoki címre törő, egy héttel korábban a listavezető Zalaegerszeg veretlenségi sorozatát megszakító szolnoki gárda félelmetesen erős keretében ugyanis csak úgy sorjáznak a kimagasló képességű kosárlabdázók, az emlékezetes salgótarjáni magyar – bolgár Eb-középdöntő hősétől, Fodor Mártontól, az NBA-t is megjárt Darius Rice-on, vagy a nemrégiben még az Euroligában pattogtató Báder Mártonon keresztül egészen a bajnokság pillanatnyilag legértékesebb játékosának számító szenegáli Ousmanne Barroig, s akkor olyan „kiegészítő emberekről” még nem is szóltunk, mint az amerikai Taylor, a szerb Alekszics, vagy a magyar válogatott Váradi és Grebenár.

Persze a sport és a kosárlabda egyik szépsége éppen abban rejlik, hogy az előre leírt kiscsapat – estünkben az ezer sebből vérző, több sérülttel kiálló SKSE – olykor-olykor bizony megráncigálja az oroszlán bajuszát. A feldobást követően az eddigi fellépései többségén várakozás alatt teljesítő Bajramovics kezdte a „királyi vad” ingerlését, ám az első percek fogáskeresését követően úgy tűnt, a kosárszerzésbe kezdő ötösük valamennyi tagját bevonó vendégek kapnak hamarabb lábra.

A pár pontos szolnoki előny azonban tiszavirág életűnek bizonyult, s a játékot kisebb húzódással vállaló Barlow, illetve az ugyancsak nem teljesen egészséges Vavra tripláival a nyitó negyed hajrájában utolérte, majd a tarthatatlan Bajramovics, illetve a szemfüles Sebők kosaraival el is hagyta lefékező riválisát a hatalmas elánnal küzdő SKSE. A kisszünet előtt Taylor és Rice villanásainak köszönhetően azonban ismét fordult a kocka, s a második tíz perc elején kiharcolt öt-kilenc pontos előnyét főként Fodor, Rice és Barro találataival őrző Olaj végül 46–38-as vezetéssel vonulhatott pihenőre.

Fordulás után Bajramovics nyitotta meg a kosarak sorát, s remeklő bosnyák középjátékosa vezetésével az SKSE villámgyorsan négy pontra faragta hátrányát, miközben Sebők egy támadáson belül kétszer is blokkolta a palánkok alatt egyébként egyeduralkodó, húsz pontja mellé tizennyolc lepattanót is összekapkodó Barrot. A folytatásban a meglehetősen szürkén játszó Báder, illetve Rice zsákolásaival jutott ismét lélegzethez Pór Péter alakulata, majd Bajramovics újabb fellángolására egy Taylor hét pontjára épülő 11–2-es sorozattal válaszolt Szolnok, s a harmadik felvonás végéhez közeledve máris az addigi legnagyobb különbséget regisztrálhattuk (51–63).

A Déri Csaba által nemrégiben a mezőny egyik legjobb hátvédpárosának titulált, ám ez alkalommal a megszokottnál némiképp haloványabb produkcióval kirukkoló Sirutavicius-Barlow duó testvéries elosztásban esett két hármasa adta meg a jelet az újabb tarjáni rohamra, s a 14–3-as futást bemutató vendéglátók többek között a riválistól kölcsönkapott Gaál Róbert triplájának köszönhetően pillanatok alatt egyetlen pontra csökkentették a nemrégiben még szakadéknyinak tűnő távolságot (65–66).

A mindent eldöntő záró tíz perc itt is, ott is kihagyott helyzetekkel indult, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy míg a mieinknek szinte esélyük sem volt a támadólepattanók közelébe férkőzni, addig a vendégek sorra szedték vissza elrontott dobásaikat követően a gyűrűről lecsorgó labdákat – hogy azután többnyire újból hibázzanak. Ebben az időszakban egyedül a mezőny legjobbjának bizonyuló Barro állt a helyzet magaslatán, aki könnyű ziccerei mellett a tőle az utóbbi időben lassan már megszokottá váló triplagólját is megszerezte.

A túloldalon ezzel szemben senki sem akadt, aki megtörte volna a kínosan hosszúra nyúltó (mezőny)kosárcsendet, a hazai játékosok zsinórban nyolc távoli kísérletet rontottak, így pedig igazán esélyük sem lehetett a fordításra. A színvonal a végjátékban sem verdeste az egeket, jellemző, hogy az egyik leglátványosabb „mutatvány” Hartyáni sípmester nevéhez fűződött, aki egy tumultuózus jelenet közepette nemes egyszerűséggel keresztülbukfencezett a pálya mellett felállított reklámtáblán. Hartvich közeli találatát (ami az első és egyetlen hazai mezőnykosár volt ebben a periódusban), illetve Barlow labdaszerzését követően fél perccel a lefújás előtt ugyan még egyszer utoljára felcsillant a remény a hatalmas elszántsággal harcoló vendéglátók előtt, ám Sebők ziccert rontott, így a két remek szurkolótábor közül végül a szolnoki örülhetett kedvencei nehezen kivívott sikerének.

Bár a bajnokjelölt piros-fekete „nagytestvér” salgótarjáni fellépése inkább harcos, mintsem látványos mérkőzést hozott, a városi sportcsarnokba kilátogató publikum vitathatatlanul maradandó sportélménnyel gazdagodott ezen az estén. A – főként a záró negyedben – sokat hibázó, ám mindvégig szívvel-lélekkel küzdő házigazdák vereségük ellenére sincs okuk a szégyenkezésre, az egyre markánsabb teljesítményre képes SKSE ugyanis a vártnál sokkalta nagyobb csatára késztette bombaerős riválisát, s csupán nüánszokon múlt, hogy Bajramovicséknak nem sikerült véghezvinniük egy „világraszóló” bravúrt.

Déri Csaba: – Az ország egyik legjobb csapatának végig keményen küzdenie kellett ellenünk a győzelemért. Szinte az utolsó percig esélyünk volt a meglepetésre, ami csapatunk játékát dicséri. Külön elismerést érdemel a két nagyszerű szurkolótábor.
Pór Péter: – Mindig a kötelező győzelem megszerzése a legnehezebb. Ezen az estén csak a két szurkolótábornak tudok gratulálni.

A 24. forduló további eredményei: Pécsi VSK-Pannonpower – Dombóvár KC 105–66, Kaposvári KK–Kecskeméti KSE 68–78, Zalakerámia-ZTE KK – Albacomp 88–87, Marso-Vagép Nyíregyháza KK – MJUS-Fortress Körmend 63–73, Debreceni Egyetem KE – Soproni KC 0–20 (játék nélkül).