Szoros meccsen vereséggel búcsúztak
Mik ezek?
XA tarjániakat így leginkább a szép búcsú reménye, valamint századik kapott gól elkerülése motiválhatta. Ám a találkozó elején úgy tűnt, hogy a házigazdáknak egyik célkitűzés sem lesz könnyű feladat, az esélyesebb tolnaiak ugyanis azonnal támadólag léptek fel.
Az első igazán komoly lehetőség mégis a kezdeti vendégrohamokat átvészelő házigazdák előtt adódott, sőt Farkas Zsanett kapufáját követően nem sokkal újból a tarjáni csapatkapitány, majd Tóth Friderika hibázott nagy helyzetben. A túloldalon ezzel szemben az első valamirevaló lövés gólt eredményezett. A folytatásban lanyhult az iram, a nagyobb lehetőségek a vendégek előtt adódtak, ám Rusz Bianka többször is bravúrral hárított, míg két alkalommal a kapufa segítette ki a remeklő tarjáni hálóőrt.
Fordulás után felváltva forogtak veszélyben a kapuk és a két legfontosabb eseményt a rossz ütemű belépőjét követően a második sárga kártyáját is begyűjtő Kovács Anita kiállítása, valamint Hodován kisebb bokasérülése jelentette. Hiába próbálták beszorítani megfogyatkozott ellenfelüket a hazaiak, az emberhátrányt különösebb gond nélkül kibekkelő Tolna-Mözs továbbra is magabiztosan őrizte előnyét. Sőt, a hajrá kezdetén Folk Renáta révén meg is duplázták a különbséget a látogatók, s bár Galambová egy gyors kontratámadás végén szinte azonnal szépíteni tudott, a hátralévő nyúlfarknyi időben egyenlítenie már nem sikerült az idénytől vereséggel (s 99 kapott góllal) búcsúzó Skorpiónak.
Pusnik Zoltán: – Sajnálom, hogy nem sikerült döntetlenre mentenünk a mérkőzést, véleményem szerint ugyanis legalább egy pontot mindenképpen megérdemeltük volna. A lányok hozzáállására ezúttal nem lehetett panasz, ha az őszi szezonban is hasonló küzdenitudás lesz ránk jellemző, akkor egy jóval sikeresebb idénynek nézhetünk elébe.
Pálinkás János: – Igen akaratgyengén játszottunk a mai mérkőzésen, ilyen teljesítménnyel a rájátszásban egyetlen riválisunkkal szemben sem lesz esélyünk. A folytatásban mindenképpen sokkal koncentráltabb és gyorsabb játékot várok a csapattól.
További eredmény: Vesta-Cityline – Szegedi AK-Boszorkányok 16–1 (9–0).
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








