NPORT

Eredetileg az első hat közé kerülést tekintette fő célkitűzésének a magyar strandkézilabda válogatott a törökországi világbajnokságon. Titokban persze reménykedtek a fiúk az éremszerzésben, ami aztán valóra is vált, sőt kis híján a legfényesebb lett belőle. A

A cikk a hirdetés után folytatódik

z ezüstérmes válogatott három, Nógrád megyei kötődésű játékosa, Jakab István (a Salgótarjáni Strandépítők kapusa), Babicz Balázs és Kovácsovics László (teremben a Balassagyarmati Kábel SE sportolói) mesélt a sikerről.

– A mérkőzések folyamatában mikor éreztétek először, hogy meglehet akár az érem is?
Jakab István: – Az első napi, spanyolok elleni vereség és az este elveszített törökök elleni első félidőt követően már-már leírtuk magunkat, én még a csoportból történő továbbjutást is kisebb csodaként emlegettem, de a másnapi mutatott forma, illetve a sikerek meghozták a csapat „étvágyát.
Babicz Balázs: – Igazából azután, miután bejutottunk a legjobb hatba, és megvertük a dánokat. De minden meccsnek úgy mentünk neki, hogy győzni kell, ezt nem is tehettük volna másképp, mert akkor most nem lennénk vb-másodikok.
Kovácsovics László: – Amikor a félbeszakadt csoportmeccseken megvertük a törököket (első félidő bukás, majd jött a vihar, másnap második félidő, győzelem, szétlövésben győzelem), akkor jött meg a csapat önbizalma és tudtuk, hogy bárki ellen van esélyünk.

– Minek volt köszönhető, hogy a fontos pillanatokban – oroszok és törökök elleni meccs – ilyen magabiztosan sikerült a „szétlövés”?
K. L.: – Mindenképpen a jó kapusteljesítménynek, és tudtuk, hogy szétlövésben a magyarok a „világ legjobbjai”.
B. B.: – Én is a parádés kapusteljesítményt tartom meghatározónak, illetve, hogy a mezőnyjátékosoknak is helyén volt a szívük. Kíméletlenül belőtték a szétlövéseket.
J. I.: – „Szétlövésben a magyarok a legjobbak a világon” mondta minden szétlövés előtt Vártok Ákos szövetségi kapitány. Igaz is ez, meg nem is. Nagy lutri a strandkéziben ez a ráadás, általában a szerencsésebb csapat nyer. Persze a szerencsét is lehet egy picit a magunk javára fordítani.

– A brazilok ellen a Világjátékok döntőjében és most is alulmaradtatok. Mi a titka a braziloknak, mitől ilyen jók?
B. B.: – Szerintem nincs különösebb titkuk, talán egy apróság. Ők mindig lazák, nem nyomja őket agyon a tét. Mindig jókedvűek, nem lehet őket kibillenteni. Pedig játéktudásban felvesszük velük a versenyt.
J. I.: – Brazília + labda + homok= siker. Tudnak olyan sportágat mondani, ahol ez nem így van? Beszéltem a záróban ketten a brazil „nyúllal”, aki röviden annyit mondott: más sportágban (pl. teremkéziben) a nemzetük nem olyan sikeres, focizni ő maga nem tud olyan jól, így kitörési lehetőségként ez van neki. Amikor az ideje és az időjárás engedi, strandkézilabdázik, és ismerjük a brazil időjárást, szinte mindig nyár van.
K. L.: – A brazilok egész évben homokon vannak, mi öt hétvégét készültünk erre a vb-re. A testi adottságok közti különbséget szerintem mindenki ismeri egy fehér, illetve egy néger embert tekintve. Ezenkívül több mint öt éve együtt játszik a csapat, de még a tíz évet is megkockáztatom. Mindezek ellenére a döntőt nem ők nyerték, hanem mi veszítettük el. Köszönhető ez a magyarok sárga-zöld mez elleni átkának, a döntő nyomásának és talán a tipikus magyar szerencsétlenségnek.

– Mennyiben segít ez a siker az elkövetkező teremkézilabdás idényre?
J. I.: – A terem és a strand különválasztandó. Nyilván segíti az egyik a másikat, mert valami rokonság van azért a kettő között, de például egy „átstrandkézizett” nyári szezon után semmivel nem könnyebb végigdolgozni a teremhez szükséges alapozást, saját tapasztalatom, hogy teljesen más izomcsoportokat mozgat meg a két sportág. Aki teremben jó, a strandon nem biztos, hogy automatikusan jó lesz, és ugyanez igaz fordítva is. Bár mindkét helyszínen tanulható a mozgás, de azért egy csipetnyi tehetség nem árt.
K. L.: – Szerintem maximum önbizalmat ad a teremhez, amúgy nem sok köze van hozzá, ott a pofonok kicsit másképp csattannak! B. B.: – Egy ilyen siker minden játékosnak sokat segít, bár a teremkézi teljesen más...