Szécsényben átalakult a csapat
Mik ezek?
XA labdarúgás hívei optimisták a városban, ezt arra alapozzák, hogy két éve is hasonló helyzet állt elő, azzal a különbséggel, hogy akkor még az edző is távozott. Akkor a vezetőség Mátyus Sándor edzővel kötött szerződést, aki rövid idő alatt a rendelkezésére álló játékosokból egy ütőképes, jó csapatot kovácsolt össze.
A szécsényiek 2009–2010-es szezonban bronzérmesek lettek, míg legutóbb megnyerték a bajnokságot, és a Magyar Kupa 2011-2012-es kiírásának megyei döntőjét, így a Szuperkupa is az övék lett. – Kik távoztak, illetve érkeztek? – kérdeztük elsőként Baranyi István szakosztályvezetőt.
– Chikán Péter, Lászlók Lóránd és Szenográdi Péter Balassagyarmatra, Rácz Róbert Rimócra, míg Kelecsényi Tamás Őrhalomba igazolt. Ágner Antal sérülése miatt nem állhat a csapat rendelkezésére. Ez hat olyan játékos, akik biztos tagjai voltak a csapatnak. Érkezett Nagylócról Rádi Richárd, Rádi Roland és Ökrös István, míg Brezovszki Attila újra kezdte. Egy szponzorunk jóvoltából hozzánk igazolt három brazil játékos: Junior, Brénó és Jeferson. Az ifjúsági csapat gólkirálya, Horváth Bálint a felnőtt keretbe kapott helyet.
– Hogyan készültek a bajnokságra?
– Szlovákiában részt vettünk egy nemzetközi tornán, ahol rajtunk kívül lengyel, szerb és szlovák csapatok szerepeltek. A viadalt megnyernünk, s ez egyfajta önbizalmat adott az alakuló csapatnak. A Magyar Kupában való szereplésünk miatt sem kell szégyenkeznünk. Az országos tábla első fordulójában az NB III-ba felkerült Hatvan ellen hazai pályán 2–1-re nyertünk, majd a második körben a korábbi NB I-es, jelenleg az NB II Keleti csoportjában szereplő REAC-nak is méltó ellenfelei voltunk, annak ellenére, hogy kikaptunk 3–0-ra. Ami a bajnoki évet illeti, optimista vagyok, a dobogón fogunk végezni.
– Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy átalakulóban van a csapatunk – vette át a szót Varga László, az egyesület elnöke. – Mi voltunk a bajnokok, s mindenki a győztest szeretné megverni. A mostani helyzetet ismerve a bajnokság végére a 4-8. helyek valamelyikének elérését tartom reálisnak.
– A régi, meghatározó játékosokból öten-hatan maradtak így új csapatot kell kialakítani, ami komoly kihívást jelent – hangsúlyozta Mátyus Sándor edző. – A távozások, érkezések miatt az edzéseket is később tudtuk elkezdeni. Több játékosunk erőnlétével baj van. A különböző taktikai elemek gyakorlására sem volt elég időnk. Azért azt mondhatom, hogy a szlovákiai torna, és a Magyar Kupa mérkőzések jól szolgálták a felkészülésünket. Nem tudom, hogy az ellenfeleink hogyan erősítettek, miként készültek fel a bajnokságra. Az őszi szezon végére a 4-6. hely egyikét tartom elérhetőnek. Tavasszal viszont elképzelhető, hogy felállhatunk a dobogóra.
Lemondott Galcsik György, aki három éven át volt az ifjúsági csapat edzője, s irányításával a fiatalok kétszer másodikak voltak, s legutóbb megnyerték a bajnokságot.
– Mondhatnám azt is, hogy a csúcson kell abbahagyni. Egy kicsit belefáradtam. Az edzői teendők mellett elnökhelyettes voltam és vagyok, így bőven volt, és van teendőm Szécsény labdarúgásáért – mondta Galcsik György.
Varga László tájékoztatása szerint az ifjúsági csapat edzését Csábi Jánosra bízták, aki korábban a serdülőket irányította. Most mind a két csapatot ő készíti fel a mérkőzésekre.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








