Somoskőújfalutól a válogatottságig
Mik ezek?
XLipták Zoltán 1993-ban, kilencévesen kezdett el futballozni a Somoskőújfalu csapatában. Aztán a Salgó Öblös-Faipar SC-hez került, ahol tizennégy éves korában mutatkozott be a felnőttcsapatban. Majd 2000 őszén több alkalommal apjával, id. Lipták Zoltánnal együtt játszott bajnoki, valamint kupamérkőzésen is.
Aztán felfigyelt rá a másodosztályban szereplő Szolnok, ahová 2002 nyarán igazolt le. Három év után Pápán folytatta, ahol első szezonjában az NB I-ben szerepelt, de az idény végén kiestek az első osztályból. Az élvonalban a Szentes Lázár irányította Lombard Pápában a Tatabánya ellen idegenben (1–1) mutatkozott be 2005. július 30-án, míg az első gólját augusztus 27-én szerezte a Bp. Honvéd ellen hazai pályán (2–2). A kiesés után maradt Pápán a másodosztályban. Ezután 2007 elején az angol harmadosztályú Huddersfield Town, a másodosztályú Sheffield United, valamint a németországi másodosztályban lévő Freiburgnál tesztelték.
NÉVJEGY
LIPTÁK ZOLTÁN
Született: 1984. december 10., Salgótarján. Magasság: 195 cm. Posztja: védő.
Csapatai: Somoskőújfalu (1993-94), Salgó Öblös (1994-97), SBTC (1997-98), Salgó Öblös (1998-2002), Szolnok (2002-2005, - másodosztály: 64/4, Lombard FC Pápa (2005-2007 – első évadban NB I: 25 mérkőzés/3 gól, másodikban NB II: 26/5), Southend United (2007-2008 – angol harmadosztály), Újpest (2008 ősz – NB I: 14/0), Southampton (2009 tavasz – angol másodosztály: 7/0), Újpest (2009 tavasz – NB I: 5/1), Videoton FC (2009–, NB I: 2008-2009: 28/1, 2009-2010: 4/0).
Kiemelkedő eredményei: Újpest FC (2008-2009 – magyar bajnoki ezüstérmes), Videoton FC (2009-2010- magyar bajnoki ezüstérmes).
Az élvonalban eddig 76 mérkőzésen szerepelt, és hét gólt szerzett. Tizenötször szerepelt az U21-es, míg egyszer a nagyválogatottban (2010. 08. 11., szerda: Anglia – Magyarország 2–1 (0–0), London, Wembley Stadion, 72 024 néző. Lipták Zoltán az első 55 percben játszott).
Mindenhol elégedettek voltak a teljesítményével, de különböző okok miatt nem jött össze a szerződés. Azonban 2007 nyarán sikerült a harmadosztályú Southend Unitedhez igazolnia, ahol kupamérkőzéseken jutott szóhoz. Ezt követően 2008 nyarán az Újpesthez igazolt, ahol szintén Szentes volt az edzője, s első mérkőzését július 26-án játszotta a Nyíregyháza ellen, s hazai környezetben 1–0-ra nyertek. A téli átigazolási időszakban, 2009. február 2-án, az angol másodosztályban szereplő Southamptonhoz került kölcsönbe. A kezdetekben csak a tartalékbajnokságban kapott lehetőséget, de aztán az első csapatban is bemutatkozhatott. Hétszer lépett pályára Angliában, majd április végén visszatért az Újpesthez.
Ezt követően még öt mérkőzést játszott a bajnokságban, és egy gólt lőtt, azt pedig a Zalaegerszegnek, 2009. május 15-én, 2–1-re győztek otthon. Lipták a 2009/2010-es szezon előtt három évre kötelezte el magát a székesfehérvári csapathoz. 2009. július 25-én mutatkozott be a Videoton színeiben, Kecskeméten 6–3-ra nyertek ellen, és rögtön gólt szerzett. Lipták tizenötször szerepelt az U21-es válogatottban, gólt nem sikerült szereznie. A felnőtt válogatottban 2010. augusztus 11-én debütált Anglia ellen.
– Miként fogadtad a meghívót a válogatottba? – kérdeztük tőle elsőként.
– Az elmúlt évadban egyenletes, jó teljesítményt nyújtottam, akkor nem hívtak. Most nem számítottam rá, meglepetésként ért, de örömmel vettem a meghívót Egervári Sándor szövetségi kapitánytól. Ez volt a vágyam, hiszen ez a piramis csúcsa.
– Mikor tudtad meg, hogy kezdő leszel Anglia ellen augusztus 11-én?
– Egervári Sándor szövetségi kapitány a mérkőzés előtt napon ült le velem beszélgetni, akkor árulta el, hogy újoncként debütálhatok. Azt mondta, szeretné megnézni, mire vagyok képes Juhász Roland párjaként, majd megnyugtatott, hogy bízik bennem. Szerda reggel jó volt abban a tudatban ébredni, hogy este eljön az a pillanat, amelyre régóta vágyom. Nem mondom, hogy nem izgultam, a kezdést megelőző órákban a gyomrom liftezett, hiszen ez nem NB I-es mérkőzés volt. Azonban miután az első öt percben akadt három fontos mentésem, remekül éreztem magam a pályán, nem volt semmi bajom.
– Az első félidő vége felé Wayne Rooney rátaposott a lábadra.
– Igen, miatta kellett cserét kérnem, ugyanis azt követően, hogy elrúgtam előle a labdát, rátaposott a bal lábamra. Csúnyán megduzzadt a lábfejem, és ugyan a szünetben jegelték, mert mindenáron vissza akartam térni, tíz percnél tovább nem bírtam. Lépni is nehezen tudtam, ezért kénytelen voltam cserét kérni, így 55 percet játszottam az első válogatott mérkőzésemen. Óriási élmény volt a Wembleyben játszani 72 ezer néző előtt.
– Juhász Rolanddal korábban egyszer sem játszottál együtt.
– Így van, nem is ismertük egymást, a mérkőzés előtt két nappal találkoztunk először. Ez talán nem látszott meg az angolok ellen, szerintem jól megértettük egymást.
– Összességében miként értékeled az első fellépésed?
– Úgy érzem jó teljesítményt nyújtottam, de vonatkozik ez az egész csapatra. Méltó ellenfelei voltunk Angliának.
– Hogy érzed, szeptember harmadikán, a Svédország elleni idegenbeli Eb-selejtezőn is kezdő leszel?
– Remélem, hogy így lesz, benne vagyok a keretben. Ha sorra kerül a játékomra, akkor Rooney után egy újabb világnagyság, Zlatan Ibrahimovic ellen kell védekeznem. Tudjuk, a papírforma hazai sikert ígér, de meg is lephetjük őket.
– Időközben bemutatkoztál Európa Ligában is a Videoton színeiben a Maribor ellen.
– A két mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, a hazai 1–1-es döntetlen után idegenben 2–0-ra kikaptunk. Úgy gondolom, ha most játszanánk, akkor más lenne az eredmény.
– Az előző évadban elért ezüstérem után mi a cél a csapatoddal?
– Dr. Mezey György irányításával egyértelmű célunk a bajnokság megnyerése. Ehhez minden feltétel biztosítva van számunkra.
– Somoskőújfalun, a pályához közel él a családod, az édesapád az NB II-es SBTC játékosa is volt. Ez sokat segített az eddigi pályafutásodban?
– Nagy hatással volt rám, hogy édesapám révén hamar belekóstolhattam az öltöző légkörébe, a futball világába. Sokat köszönhetek családomnak azért, amit eddig elértem.
– Miként emlékszel vissza a salgótarjáni évekre, kik voltak az edzőid?
– Itt kaptam meg a labdarúgás alapjait. Rengeteget köszönhetek Simon Imre bácsinak, edzőimnek, Babcsán Józsefnek, ifj. Simon Imrének, id. Lipták Zoltánnak, Földi Attilának, Simon Attilának, és azoknak még, akik a salgótarjáni időszak alatt rengetet foglalkoztak velem.
– Nem titkolt célod, hogy újra külföldön, Angliában szeretnél játszani...
– Vannak érdeklődők, de ha augusztus 31-ig nem sikerül eligazolnom Angliába, az sem baj. Akkor bízom benne, hogy majd januárban összejön. A harmadosztályba már nem mennék, hiszen az nem szolgálná a fejlődésemet. A második vonal, a Championship és persze a Premier League vonz.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pudingos desszertcsodák
Önmagában is isteni egy krémes puding, de desszerteket is feldobhatunk vele. A sütiket is tölthetjük, színesíthetjük pudinggal!








