Semmit sem érő győzelem
Mik ezek?
XMert bár Eddy Barlow fantasztikus egyéni teljesítménye egészen a hajráig éltette a házigazdák reményeit, az utóbbi két mérkőzéshez képest (is) jócskán meggyengült „vasutasgárda” továbbjutását tulajdonképpen egyetlen pillanatig sem fenyegette veszély.
A feldobást követően a leglaikusabb szemlélők számára is hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a magassági hátrányban lévő látogatók szinte kizárólag a távoli dobások sikerére építenek majd. A triplák sorát mindazonáltal a tarjániak amerikai irányítója, Barlow nyitotta meg, ám az első mérkőzés legjobbjának bizonyuló Deák szinte azonnal egalizált, míg az ugyancsak specialistának számító Sirutavicius bemutatkozó hármasára Csirke vágta rá gondolkodás nélkül a választ. E gyors pengeváltás azután meg is adta az első negyed alaphangját: a 19–19-es döntetlennel záruló periódus végéig mindkét fél öt-öt alkalommal talált be a messzeségből.
A „szőnyegbombázás” a rövid pihenőt követően is változatlan intenzitással folytatódott, az elvétve adódó lehetőségeiket minden gond nélkül gólra váltó hazai centerek többnyire csak kapkodhatták a fejüket a felettük sorra-másra elszálló labdák láttán. A szégyen szemre lepattanózásban is a riválisa fölé kerekedő „liliputi” vendégcsapat részéről Csirke és Deák egyaránt három-három triplát dobott a második felvonásban, méghozzá igen könnyedén, a házigazdák ugyanis rossz szokásukhoz híven ezen az estén sem vitték túlzásba a védekezést.
A félidő hajrájában bevetett zóna ráadásul kifejezetten öngyilkos húzásnak bizonyult: a tarjáni falat türelmesen körbeadogató vendégek rendre tisztán kísérletezhettek a sarokból, s többnyire nem is hibázták el a számukra ziccernek tekinthető dobásokat. A mieinknek a mezőnyből ugyancsak kiváló százalékkal tüzelő Barlow próbált fazont szabni, ám az ő tíz, illetve Sirutavicius nyolc pontja is csupán a döntetlenhez lett volna elég, ha Csirke utolsó hármasára nem felel a lefújás pillanatában Sebők egy félpályás kosárral (48–45).
Térfélcsere után eleinte folytatódott a látványos dobópárbaj, az ellenállhatatlanul játszó Barlow, valamint a valamennyi pontját a nagyszünet utánra tartogató Hartvich által húzott házigazdák azonban a harmadik negyed második felében egy 14–4-es rohammal szinte szemvillanásnyi idő alatt faképnél hagyták megtorpanó riválisukat. Az utolsó kisszünetre így kialakuló tizenegy pontos differencia már kifejezetten bíztatónak tűnt a folytatásra nézve, amelyet megelőzően ünnepélyes pillanatokra került sor: a véghajrá előtti szusszanásnyi pihenőt kihasználva Dávid Krisztián, az SKSE elnöke átnyújtotta a találkozó tiszta bevételét a nemrégiben meglovasított kisbuszának pótlására gyűjtő Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület képviselőinek. Bár a záró felvonásban az újból belelendülő Csirke-Cubela páros kosarai nyomán gyorsan felére apadt a vendéglátók előnye, Vavra két ziccerét követően három perccel a lefújás előtt még mindig 84–73-as hazai vezetést mutatott az eredményjelző.
Ezúttal azonban tarjáni részről elmaradt a dombóvári mérkőzéseken bemutatott huszáros hajrá, s míg az addig csupán elvétve hibázó, ám a negyven perces hajtástól érthetően elcsigázott Barlow dobásai a végjátékban sorra lecsorogtak a gyűrűről, a vendégek a találkozó folyamán tíz büntetőt elhibázó Cubela három sikeres szabaddobásával, valamint Csirke sokadik triplájával szinte észrevétlenül kiegyenlítettek. Így azután 4,4 másodperccel a vége előtt, 84–84-nél egy csarnoknyi ember lélegzett fel, amikor az összességében negyven pontig jutó Barlow utolsó erőtartalékait mozgósítva bepöttyintett egy közeli kosarat. A vendégek ugyan a hátralévő nyúlfarknyi időben még egy rohammal próbálkoztak, ám Balogh szorongatott helyzetből elengedett dobása (ami egyben a dombóváriak rekordot jelentő negyvenkettedik triplakísérlete volt a mérkőzésen…) rövidre sikerült, így a saját árnyékát átlépni képtelen SKSE legalább győzelemmel búcsúzhatott az idei kupasorozattól.
A megfogyatkozott, s pillanatnyi összetételében – ezen a szinten legalábbis – meglehetősen szerény játékerőt képviselő dombóvári csapat ha játékban nem is, hitben mindenképpen felülmúlta a támadásban helyenként jól teljesítő, ám védekezésben ismét betliző SKSE-t, s a két mérkőzés összképe alapján teljesen megérdemelten jutott (201–185-ös összesítéssel) a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé.
Déri Csaba: – Eddigi pályafutásom legaluledzettebb csapatával dolgozom. A győzelemnek örülök, de ha ebben az idényben még el akarunk valamit érni, akkor folytatnunk kell a kemény munkát.
Földi Sándor: – Örülök, hogy egy ilyen foghíjas csapattal is sikerült továbbjutnunk. Hiányoltam a sok szurkolót, mert a csapatot akkor kell bíztatni, támogatni, amikor nehéz helyzetben van.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
PARTNERÜNK SPORTHÍREI
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. nonstop 2010. február 19. 10:13
A Falco meccs felvezető cikkében szerintem már lehetne olyat olvasni, hogy "a pocsék játék miatt egyre elégedettlenebb szurkolók", "lincshangulat a különböző fórumokon" stb. De nem akarok beleszólni az újságíró munkájába.
-
4. Glhef 2010. február 18. 16:17
lol:
FALCO KC, SZOMBATHELY 1987-1992 (MAGYARORSZÁG)
BC KÖRMEND, 1992-1995 (MAGYARORSZÁG)
MKOSZ VÁLOGATOT U20, U22 1993-1995 (MAGYARORSZÁG)
VESZPRÉMI EGYETEM 1995-1997 (MAGYARORSZÁG)
SALGÓTARJÁN 1997 (MAGYARORSZÁG)
MATÁV PÉCS 1997-1998 (MAGYARORSZÁG)
PHOENIX TISZAÚJVÁROS 1999-2000 (MAGYARORSZÁG)
MARC KÖRMEND 2000-2001 (MAGYARORSZÁG)
VMSE DOMBÓVÁR 2001-2003 (MAGYARORSZÁG)
BSE BUDAPEST 2003-2005 (MAGYARORSZÁG)
FEKETE SASOK EGER 2005 (MAGYARORSZÁG)
MAFC BUDAPEST 2006 (MAGYARORSZÁG)
KANIZSAI VADMACSKAK 2006 (MAGYARORSZÁG)
RUZOMBEROK, 2007 (SZLOVÁKIA)
MARSO VAGÉP NYIREGYHÁZA KK, 2007 - 2008 (MAGYARORSZÁG
azóta biztos volt a Falconál 2009 őszén és most itt. -
3. lol 2010. február 18. 14:58
Találtam egy remek hsz-t az SKSE honlapján:
"Ki a francnak képzeli magát Déri, hogy ilyeneket nyilatkozgat a meccs után. Ha Walke korábbi munkáját célozta meg nyugodtan tükör elé állhat és leköpheti magát!Ebből a csapatból ezekkel a feltételekkel, Barlow nélkül is kétszer ennyit kihozott,kezdett össze állni a társaság, volt már elképzelés,fejlődés a játékban.Most ott tartunk hogy minden szétesett, úgy játszik ez a csapat mint akinek nincs is edzője.
Néhányan ráhúzták itt a fórumon Walkéra hogy azért kellett mennie mert hibázott, rosszul döntött meccseken.Dérinek mióta itt van csak rossz döntései vannak.És most jobban állunk bármiben is? Szerintem nincs hibátlan ember,Karcsi is tanulja a szakmát,de vele előre mentek a dolgok.És biztos vagyok benne, hogy vele nyertük volna a bajnokit és tovább léptünk volna a kupában is.Most látszik igazán hogy mennyire rossz döntés volt ez a csere.
Hajrá SKSE !!!"
Milyen csapatai voltak eddig Dérinek? -
2. park 2010. február 18. 14:53
Igazán briliáns meglátás, aluledzett csapat..
Mikor idejött Déri senki nem mondta neki h a cspat fele félprofi és csak 2-szer edz hetente? Szerintem nem a kemény munka hiányzík hanem a szív.. -
1. lol 2010. február 18. 14:02
Déri Csaba: mit várt, NBA-t? Ez Salgótarján...
Földi Sanya: nálatok kevesebben voltak...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
SKSE | Salgótarján | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Rendőrségi hírek | Bulifotók
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dóra Ottó | Dr. Nagy Andor | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Lavajné Dóka Éva | Lombos István | Medvácz Lajos | Rozgonyi József | Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet | Sisák Imre | Szabó Jenő | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Ürmössy Ákos | Varga Béla | Walke Károly
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!


