NPORT

Ha viszont a pályán nyújtott teljesítményeket vesszük szemügyre, mind csapat-produkcióban, mind egyéni összehasonlításban, mindenképpen megérdemelt a Stécé győzelme.

Pedig a gyarmati házigazdák igazán megadták a módját a megyei rangadó felvezetésének. Köszöntötték ugye Mohácsit, Gaált, eljöttek azok a régi klasszisok, akik mindkét csapatot erősítették egykor, jó volt újra látni Kajdy Tibort vagy Varga Sándort, a pályán pedig a mostani kedvencek igyekeztek az elődök nyomdokaiba lépni.

Novák Jánost érdemes volt figyelni. Ugyan közelebb jár már a negyvenhez, mint a harmincöthöz, még mindig villan, szervez, robotol a zöld gyepen. A BSE nem is küldött rá olyan masszív őrzőt, mint ahogy a másik oldalon Csomor lihegett „pulikutyaként” Mohácsi mellett – a sárga lapja után el is kellett „távolítani” a gyarmati csapatkapitány közeléből, mert már „érett” a piros. Novák ellenben élt és virult, lőtt előbb egy szerencsés gólt, aztán egy váratlant és látványosat, majd kihagyott egy tizenegyest – megfosztva önmagát egy nagy élménytől, de aligha haragszik rá bárki is emiatt.

A másik „szívember”, Stark János el sem fáradt. Utólag mondta, bár lassan betölti a negyvenharmadikat (!), akadt ennél jóval hajtósabb meccse. Aztán már a fiáról beszélt, aki remélhetőleg túltesz majd az apján, a gyulai futballakadémián.

A BSE ellenben nem győzött meg senkit. Sőt, szinte csak a második gól után, és Szenográdi kiállítást követően, tíz emberrel hajtottak igazán – Balga Bálintot feltétlenül dicséri „mintha zsinóron húzták volna” szerzett szépítő találata -, és nem találták egymást. A gólvágó-várományos Langó csak szenvedett Galbács és Híves gyűrűjében, a Szélesnek küldött labdák mind rossz ütemben érkeztek, Mohácsit meg – mint fentebb érzékeltettük – teljesen kikapcsolták az irányításból, néhány szép mozdulatra futotta csak erejéből. A közönség is inkább szidott és korholt, morgott és dohogott, elvétve hangzott fel egy-két „Hajrá BSE” – de ez nem meglepő jelenség itt, hiszen utoljára még az NB I/B-s időkben működött szervezett szurkolótábor.

Mindent összevetve, jóval jobb csapatjátékot nyújtott az SBTC, mint vendéglátója. Ha pedig hozzávesszük a két edzői nyilatkozatot, máris megtudhatjuk, miért is győztek a salgótarjániak a Nagyligetben. Míg Nagy Tibor arról panaszkodott, hogy nagyon rosszul sikerült a meccs előtti utolsó edzés, fegyelmezetlenek és alulkoncentráltak voltak a fiúk, s ő már reggel tudta, itt verés lesz a vége, addig kollégája, Horváth Gyula azt emelte ki, hétfőn a dörgés-villámlás, zivatar ellenére huszonegyen jelentkeztek nála tréningre, még a kulcscsonttörést szenvedett Oláh Teofil is kiment, és lelkesen hajtott-mozgott a társaság. Talán éppen ennyi volt a különbség...