Özönvíz sújtotta a megyét
Mik ezek?
XÁrtatlan, addig észre sem vehető patakok léptek ki medrükből, az Ipoly sok helyütt elöntötte az utakat, a hegyekről ömlött le a víz, házak ablakain tört be az eső, amely elárasztott kerteket, pincéket, szobákat; bútorokat tett tönkre, s bizony megesett az is, hogy két roppanás után egy vályogház összedőlt.
Nógrádmegyert szinte teljesen letarolta a vasárnap éjjel fél tizenegytől éjjel egy óráig lezúduló eső. Hétfőn déltájban a falu úgy festett, mint egy tájkép csata után. Az Arany János utca majdnem valamennyi házát elöntötte az özönvíz, amelynek nyoma még a vakolaton is látszott, az ablakok magasságában. Gyuris Mihályné és két falubeli asszony a megyeri patakot szemlélték az utca torkolatánál lévő hídnál.
– A lányom hívott telefonon, hogy hallom-e a zúgást, csattogást. Ő a falu egy másik részében lakik, s nagyon meg volt ijedve, nem öntötte-e el a házunkat a víz. Én ilyen kegyetlen esőt még soha nem láttam – mondta az asszony.
Mulyad Sándor önkormányzati dolgozó azt mesélte, hogy Petőfi úti eltolt szintes házukba az ablakon tört be a víz éjjel fél tizenkettő körül. – A kazánházat, a mosókonyhát teljesen elárasztotta, a feleségemmel paplanokat, pokrócokat tettünk az útjába. Reggelig sepertük a térdig érő sáros vizet – panaszolta a férfi, aki arról is beszámolt: disznókat, tyúkokat sodort magával az özönvíz. Az állatok tetemét zsákokba tették a közmunkások, majd elásták őket.
Az Arany János út szinte mindegyik épületének kerítését tönkretette a lezúduló eső, oldalfalak dőltek ki. A nyolcvan körüli Görcsi Gáborné vályogháza nem bírta tovább az áradatot: két roppanás után összedőlt.
– Épp aludt a néni az ágyában, amikor arra ébredt, hogy vízbe ér a keze. Ekkor a szomszédba lakó lányához rohant át, de jól is tette, mert negyedóra elteltével összedőlt a háza – mesélték a szomszédok.
Bangó Gézáné az önkormányzat közmunkásaival és a családtagokkal söpörte házának alsó szintjét, amelyben a konyhát, a spájzot, a mosókonyhát ellepte a víz.
– Éjfélkor tört be az áradat, s ki is döntötte a téglakerítést, beáramlott a házba körülbelül egy méter magasan. Minden bútor tönkrement a földszinten. A férjem olyan rosszul lett attól, ami történt, hogy orvoshoz kell vinni – idézte fel a történteket az asszony. Rácz Dezső a szomszédja magasabban fekvő házába mentette két nyolcvankilós disznóját, de nyulait, tyúkjait is sikerült átmenekítenie.
Verbói Gábor polgármestert körbevették a károsultak, s a katasztrófavédelem által biztosított ezer homokzsákot szétpakoló, valamit a bútorokat fóliázó közmunkások.
– Egymillió forintot osztunk szét a károsultak között. Mintegy harminc ingatlant ért kár – mondta a község vezetője, aki maga is hitetlenkedve fogadta azt, hogy a falu három kis patakja, a Megyeri-, a Batonca- és a Ritka-patak így meg tud áradni. A Petőfi és az Arany utcák közötti kis bekötő út teljesen beomlott.
Szécsényben a Nagylóc irányából érkező felhőszakadás különösen a Batthyány úti épületekben okozott kárt. A Szentlélek-patak öntött ki, betört néhány ház alsó szintjére, a pincékbe, s ellepte a kerteket. Az önkormányzat által biztosított homokzsákokkal azonban jórészt sikerült eltorlaszolni a víz útját.
– Le a kalappal a polgármesteri hivatal előtt – jegyezte meg a 24-es számú ház lakója. Szécsény határában a volt Zöldért telepnél az utat le kellett zárni Ipolytarnóc irányában. A Ménes-patak – amely Pösténynél folyik az Ipolyba – lepte el az utat meglepően gyors sodrással. Rárós és Litke között az Ipoly kisebbfajta tavat képezett a műúton. Ludányhalásziban, Endrefalván és Szalmatercsen is megteltek az utcák az árvíz ellen védekező, homokzsákokat pakoló emberekkel.
A MÁV is intézkedni kényszerült: Szécsény és Ipolytarnóc között vonatpótló autóbuszok járnak, csakúgy, mint a Balassagyarmat – Nógrádkövesd vonalon.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








