Nógrádi uralom a SuperCross nyitányán
Mik ezek?
XAz nevezési rekordot döntő EthicSport Barcika Kupán az indulók között minden ötödik kerekes megyénk szülötte volt. A SuperCross Sorozat tavalyi megjelenését egyértelműen pozitívan fogadta a kerékpáros társadalom, hiszen már az első szezonban olyan indulói létszámokat lehetett feljegyezni a futamokon, amely a hazai terepkerékpáros (cyclo-cross) életre közel sem volt jellemző az elmúlt években.
A tavalyi siker pedig úgy tűnik kamatozni kezdett, hiszen az elmúlt vasárnap Kazincbarcikán több mint százan (köztük néhány szlovák versenyző is) álltak a rajtvonal mögött – ami ebben az embert próbáló szakágban kiemelkedő nagyságrend. A versenynap az U15-ös fiúk, az U17-es lányok és fiúk, valamint a master 3-as férfiak rajtjával indult, ahol a sportággal még csak ismerkedő, első versenyüket teljesítő nógrádi fiatalok becsülettel küzdötték le a számukra előírt három körös penzumot. Nagyjából fél órás versenyben töltött időt jelentett ez az ő számukra, melynek nehézségét a minden körben abszolválandó hosszú emelkedő, egy-egy dupla és szimpla akadály, valamint egy lépcsősoron való felfutás növelték legfőképpen.
Rózsa Balázs ellentmondást nem tűrően versenyzett (Fotók: Kéri István)
A legnagyobb érdeklődéssel várt rajtban az elit és hobbi férfi U23/felnőttek, valamint a férfi master 1-esek sorakoztak fel nyolc kör megtételére, összesen mintegy félszázan. A master 1-esek között Dr. Bakos Gergő (Salgótarjáni HKE) kihozta magából a maximumot, ami kellett is a dobogó harmadik fokának eléréséhez. A lassan két évtizedes versenytapasztalattal rendelkező kerékpárost egy órányi versenyzés után csak a legutolsó körben tudta leszakítani a későbbi második helyezett. A kategória már tavaly is presztízs csatákat hozott, ami vélhetően idénre is megmarad, hiszen az első futamon a második és a nyolcadik helyezett között kevesebb, mint egy perc volt az időkülönbség a célban.
Fenyvesi Péter
Legelőször erre Salgótarjánban kerülhet majd sor, november 6-án, vasárnap. A Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület a megszokott helyszínen, a tóstrandi SBTC-pálya környékén rendezni majd meg a futamot, az igencsak nézőbarát pálya (melynek felét egy adott helyről szabad szemmel végig lehet követni) két akadályt és egy futós szekciót tartalmaz majd. A Motorex – VDO – Karancs Kupa futamai 11 órakor indulnak, a legerősebb mezőny 13 órakor startol – az elit felnőttek kategóriájával, ahol Magyarország (és várhatóan Szlovákia) legjobb versenyzői mérik össze erejüket.
SuperCross Sorozat, 1. futam – EthicSport Barcika Kupa. Jobb nógrádi eredmények:
Női U17 (1996 és előtte születettek, 3 induló a kategóriában): 3. Csikány Bianka (Salgótarjáni HKE) +7:27. Férfi U17 (1996-1997, 3): 3. Rónay Máté (Bátonyterenye) + 5:32. Férfi U19 (1994-1995, 7): 1. Rózsa Balázs (KSI Schwinn – Csepel SE). Férfi U23/felnőtt hobby (1983-1993, 15): 5. Csontos László (SHKE) +2:23, 6. Kovács Tamás (SHKE) 1 kör hátrány. Férfi U23/felnőtt elit (1983-1993, 15): 3. Fenyvesi Péter (Bringabanda SC) +1:11, 5. Reitinger Gábor (Vitalitás SE) +1:15. Férfi master 1 (1973-1982, 23): 3. Dr. Bakos Gergő (SHKE) +2:55. Férfi master 2 (1963-1972, 20): 3. Komka Gábor (Salgótarján) +0:34, 9. Rónay Tamás (SHKE) +3:19.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








