Nem könnyű a helyzetük
Mik ezek?
XA tanulók már javában a szünidő adta pihenést élvezik, itt az ideje, hogy a Táncsics DSE tanévének sporteseményeit összegyűjtsük. A salgótarjáni egyesület elnökét, Molnár Ferencet kérdeztük a 2011/12-es tanév történéseiről.
– Sikeres évet tudhatunk magunk mögött – kezdte a tanár úr. – Mondom ezt annak ellenére, hogy anyagi okok miatt több olyan versenyre nem tudtunk elmenni, ahol esélyünk lett volna – az országos döntőben is – eredményesen szerepelni. A Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakiskola a versenyeztetésünk legfeljebb jó, ha húsz százalékát tudja biztosítani, és akkor még a felszerelésekről nem is beszéltem.Ű
Óriási káosz érzékelhető az egész iskolai-, és diáksportban. Hiába a mindennapos testnevelés gondolata – ami csodálatos dolog lenne –, ha a feltételek nem adottak hozzá. Eddig a városi sportcsarnokban volt lehetőségünk az órák és edzések bizonyos részét megtartani, mára mindösszesen egy alkalom maradt. Támogatás hiányában amatőr kézilabdában és labdarúgásban nem tudtunk az országos döntőre elutazni, de a szellemi diákolimpia is ennek lett az áldozata. „Miniatűr tornaszobában” vagyunk kénytelenek dolgozni és nevelni a fiatalokat, megszerettetni a sportot így szinte lehetetlen. Sok pofont kapunk és senki sem jön oda megkérdezni, hogy miben segíthetnének és van-e valamire szükségünk. A munka nemesít, de ilyen feltételek mellett idegőrlő, embert próbáló feladat.
– A sok rossz után – aminek se vége, se hossza – jöjjenek a szép sikerek, amiért a tanulók minden dicséretet megérdemelnek.
– A röplabda csapataink országos döntőn 14. és 19. helyen végeztek. Úszásban, szintén országos döntőn 16. helyet értünk el 4x50 méteres gyorsváltóban. Kelemen Dávid ugyanott 13. lett hátúszásban, de Tóth Kristóf is szépen teljesített egész évben a diákolimpiai versenyeken. Szentes Réka teniszben viszi az iskola és Salgótarján hírét, és egyesületünk is mindenben segít a kiváló ifjú tehetségnek, aki előtt szép jövő áll. Téli, kondícionális felkészülését az egész évben sikeres kézilabda csapattal végezte, heti két alkalommal. Atlétikában a megyei döntőn 4 arany-, 4 ezüst- és 12 bronzérmet szereztek tanulóink. Fekvenyomásban Tóth Tamás 93 kg-ban lett a megye legjobbja.
Kéziseink – 15 játékost adtunk az NB II-es junior bajnokcsapatba – sikeres évet tudhatnak magukénak, de nem tudom, hogy a heti egy alkalomra csökkentett lehetőséggel megismételhető lesz-e az előző esztendő. Mindig falakba ütközünk, de még senki nem ajánlotta fel a segítségét. Lábteniszben területi döntőig jutottunk, és ott is kevés hiányzott az országos döntőhöz. Szinte minden sportágban képviseltettük magunkat, és dobogós helyezéseknél alább nem adtuk.
– Nem csak a sportban jeleskedik a DSE…
– Az egyesület által finanszírozott vöröskeresztes versenyzők minden csoportban országos döntőn képviselték és képviselik Nógrád megyét. Drogprevenciós csapatunk negyedik, a csecsemő- és kisdedgondozó csapatunk hatodik helye önmagáért beszél. Szeptemberben az elsősegélynyújtókra még a döntőn nagy feladatok várnak majd Szegeden.
– Hogyan összegezné az évet?
– Elmondható, hogy egyre szerényebb anyagi és tárgyi feltételekkel is álljuk a sarat. Sikereket érünk el. Az idei versenyeken 158 tanulónk vett részt, ez a feltételekhez képest hatalmas szám, hisz ekkor még nem is említettem meg azokat, akik heti rendszerességgel, Nagyné Leitner Ildikó vezetésével zumba foglalkozáson vesznek részt. Külön meg kell köszönni Kirnerné Botka Judit áldozatkész munkáját is, aki anyagi ellenszolgáltatás nélkül, heti két alkalommal vezeti a röplabdaedzéseket, és országos döntőbe vezette a lány csapatát.
Nagy várakozással tekintünk a jövő tanév elé, mivel a mindennapos testneveléssel még több lehetőségünk nyílhat a tanulók kiválasztására, illetve versenyeztetésére. A kérdés csak az, hogy lesznek-e megfelelő tárgyi és anyagi feltételeink ehhez.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balla Mihály | Becsó Zsolt | Borenszki Ervin | Csach Gábor | Dániel Tamás | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Lombos István | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Sebestyén Szilárd | Sisák Imre | Szájer József | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!




