Nem él(het)tek a győzelmi eséllyel
Mik ezek?
XA már egy osztállyal lejjebb – illetve még korábban az NB II-ben – is ádáz riválisoknak számító együttesek első alkalommal mérhették össze tudásukat élvonalbeli bajnoki találkozón, így természetesen mindkét oldalon hatalmas várakozás előzte meg a vasárnap esti alsóházi rangadót. Az SKSE esélyeit jelentősen rontotta, hogy a gárda heti felkészülése korántsem sikerült tökéletesre, hisz’ sérülések és betegségek miatt Walke Károly gyakorlatilag egyszer sem vezényelhetett foglalkozást teljes csapatának, végül mégis minden meghatározó játékosa pályára léphetett. Örömest csatlakozott volna újdonsült társaihoz a tarjániak legfrissebb szerzeménye, a péntek este befutó bosnyák Adnan Bajramovics is, a bosnyák középjátékosnak azonban játékengedély hiányában ezúttal csupán szurkolói szerep jutott.
S ha már a szurkolóknál tartunk elmondható, hogy a nógrádi fanatikusokat valamivel jobban felcsigázta a derbi, mint szabolcsi „kollégáikat”, hiszen a mintegy ötvenfős vendégtábor a bemutatásnál könnyedén túlharsogta a meglepően gyér számú hazai publikumot.
A feldobást követően azért a nyíregyházi drukkerek hangja is megjött, különösen miután a bemutatkozásképpen Davist egy támadáson belül kétszer is lesapkázó Wiley egy mutatós triplával a túlsó palánknál is beköszönt. A Falco csapatában anno Walke Károly oldalán bajnoki ezüstérmet nyerő tengerentúli erőcsatár példáját ráadásul a folytatásban az NYKK „ikonja”, Sitku Ernő, illetve a hazánkban korábban ugyancsak szép éveket töltő Doyne is követte, majd utóbbi zsákolt (tarjáni) „időkérést érően”. Ugyan a röpke játékmegszakítás után az addig meglepően csendes Sirutavicius is aktivizálta magát, a litván bedobó hármasára Szarvas kétszer is válaszolni tudott, így a nyitó negyed derekára már tíz pontra nőtt a feleket elválasztó távolság.
A folytatásban viszont némileg megtorpantak a vendéglátók, így a nyitó negyed hajrájában Sirutavicius, valamint Davis kosaraival valamelyest közelebb lopózott ellenfeléhez a zónavédekezését egyre inkább megszilárdító látogató. Csakhogy a rövid pihenőt követően kifulladni látszott az ígéretesen induló felzárkózási kísérlet, a második felvonás első három és fél percében ugyanis mindössze egyetlen mezőnykosarat szerzett a ziccereket hibázó SKSE.
Kész szerencse, hogy ez idő tájt a nyírségi dobógépek is jobbára vaktölténnyel lövöldöztek, így nemhogy nem nőtt, de a folytatásban a fantasztikusan belelendülő Sirutavicius kiváló egyéni teljesítményének köszönhetően szép lassan el is tűnt a hazaiak előnye. Sőt az ismét roppant hasznosan kosárlabdázó Gorszkij közeli találata a félidő hajrájába fordulva 35–38-as tarjáni vezetést eredményezett. A meglehetősen paprikás hangulatú végjátékban azután ismét fordult a kocka, ami a mieink több érthetetlen hibája mellett leginkább a Sitku Ernő által vezényelt „fúvószenekar” néhány igencsak fals „akkordjának” volt betudható (42–38).
Miután a szürkeruhások produkcióját a mieink nem hagy(hat)ták szó nélkül, a második játékrész Sitku büntetőivel kezdődött, majd jobbára hazai kosarakkal is folytatódott. Az első félidőben remeklő Sirutavicius ebben az időszakban leginkább meglehetősen látványosra sikerült személyi hibáival vétette észre magát, jellemző, hogy a csapatát a szünet előtt gyakorlatilag a hátán cipelő bedobó a fordulást követően mindössze háromszor próbálkozott kosárra dobással. Ráadásul az ismét rengeteg hibával és sokszor öncélúan kosárlabdázó Huckaby szintén nem találta azt a bizonyos fonalat, Davisnek pedig használható bejátszások híján esélye sem volt érvényesíteni őrzőivel szemben meglévő magassági és súlyfölényét.
Így azután a kiemelkedően teljesítő Doyne vezette NYKK könnyedén el is lépett a sokszor könnyű helyzetekben rontó tarjániaktól, s 59–48-nál már-már úgy tűnt idejekorán eldőlhet a továbbra is rengeteg heves érzelemnyilvánítással és hazai részről jó néhány alattomos szabálytalansággal (a ziccerbe kerülő Vavrát nemes egyszerűséggel hátulról felrúgó Sitku megmozdulása például fociban valószínűleg kiállítást ért volna, de „fű alatt” Szarvas is elkövetett egyet s mást) fűszerezett rangadó.
A szurkolóik által űzött tarjániak azonban meglehetősen kilátástalannak tűnő helyzetük ellenére sem adták fel a küzdelmet, s a hihetetlen elszántsággal küzdő Vavra–Sebők–Hartvich–Gorszkij négyesnek köszönhetően újfent ellenfelük nyomába eredtek. Egy Vavra és Sebők tripláira épített 12–1-es rohammal 62–62-nél be is fogták a megtorpanó nyíregyháziakat, teljesen nyílttá téve a záró negyedet. Csakhogy az utolsó felvonás elején a mieink szempontjából ismét meglehetősen kedvezőtlenre fordult a „széljárás”, s a magas hőfokú derbi levezetésére teljességgel alkalmatlannak bizonyuló játékvezetői hármas hathatós támogatását élvező Ferenczi-csapat újból, s immár véglegesen ellépett a nyolc az öt elleni játékban érthetően nem túl eredményes SKSE-től.
Bár a vendégek a hajrában is becsülettel próbálkoztak, a mezőny legjobbjának bizonyuló Doyne mindig a legjobbkor – a tarjániak számára persze a legrosszabbkor – suvasztott be egy-egy újabb kosarat, s így végeredményben kilencpontos különbséggel született meg a Nyíregyháza győzelme. Korántsem állítható, hogy tökéletes játékot mutatott be a számos ziccert elhibázó és jó néhány elkerülhető hibát vétő tarjáni gárda, ám ennek ellenére Hartvichék küzdenitudásuknak köszönhetően megteremtették maguknak az esélyt egy roppant értékes idegenbeli győzelem elérésére. Éppen ezért sajnálatos, hogy végül nem a tarjániak dönthettek saját sorsukról, hanem mások tették meg ezt helyettük.
Ferenczi Tamás: – Mindig a kötelező győzelem a legnehezebb, amit ráadásul egy jól játszó ellenféllel szemben kellett megszereznünk. A legfontosabb, hogy végre nyertünk hazai pályán.
Walke Károly: – Nagyon küzdelmes, harcos mérkőzést játszottunk, s bár játékosaim mindent megtettek a győzelem érdekében, a körülmények nem tették lehetővé, hogy azt a fajta védekezést produkáljuk, ami a mai modern kosárlabdához hozzátartozik. Gratulálok csapatomnak, s remélem, hogy hazai pályán javítani tudunk.
További eredmények: Szolnoki Olaj KK – Albacomp 81–80, Atomerőmű SE – Dombóvár KC 117–62, MJUS-Fortress Körmend – Pécsi VSK-Pannonpower 90–72, Kaposvári KK – Debreceni Egyetem KE 98–89, Kecskeméti KSE – Zalakerámia-ZTE KK 80–86, Soproni KC – Falco-SZOVA KC-Szombathely 97–95.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 12 hozzászólás érkezett-
12. piszkosfred 2009. november 30. 17:50
Nekem csak Sitkuval volt bajom. A többi belefér nyíregyi és tarjáni részről is. De Sitkura készülünk tavasszal az biztos. Eddig még dolgozott bennem, hogy címeres mezben harcolt meg minden, de innentől leszarom, ennyi volt a tisztelet, innentől megrázzuk a pofonfát :D A több nyíregyivel amúgy semmi bajom. Középtávoliban verhetetlen négerük van.
-
11. nyíregy 2009. november 30. 13:03
Azért szebben is beszélhetnétek egy volt játékosról, a csapat többi tagja nem tehet arról, hogy kicsivel nagyobb az arca, hiszen válogatott volt. Nálatok volt válogatott játékos? Egyébként, igaz, hogy csak 14 pontot dobott, de így is 3. helyen lenne a csapatotokban szerzett pontok tekintetében. Mindenesetre senkinek sem jó az effajta viselkedés. Azzal viszont nem értek egyet, hogy az edzőnk azt nyilatkozza, hogy kötelező győzelem, mert elég hurkák vagyunk és ha nincs hazai pálya, akkor meglepetés. Viszont látszik, hogy még csak most alakul a csapatotok, sok sikert, egy nyíregyi sportbarát!
-
10. Én2 2009. november 30. 12:45
A Szarvas Gábor is ugyanolyan pöcsfej, gusztustalan, alattomos, sérülésveszélyes játékot mutatott, mint szokott. Sitkunka csak a szája járt, neki meg a keze, alába és minden eszközzel piszkos módon gátolta elsősorban Sebőköt, aztán meg aki éppen közel volt hozzá. Azt mondom őt is fel kell venni a listára!
-
9. Citromfa 2009. november 30. 12:31
http://www.bb1.hu/tartalom/cikk/1859_harcolni_mennek_kaposvarra
Szarvas szerint az első nyolcba lesz az NYKK. NA ENYYIRE NE LEGYÜNK MÁR TÚLBECSÜLTEK AZÉRT "KEDVES" NYÍREGYHÁZA.
Ezzel a sok beképzelt majommal simán kiesnek.
Na Szarvas Gábor a másik nagy nagyképű. Már a Veszprémbe is pofázgatott.
2010.03.13. Tudjátok!! Sitku, reszkess!!!XD -
8. DavidM 2009. november 30. 12:29
Hát volt tegnap minden... sitku szinészkedett és alattomosan faultolt. Vip páholyukból beszaladt egy ember a pályára, Megdobálták és leköpték a vendég kispadot, huhogtak Davisnek(közben van 4 négerük), biztonsági őrök odajöttek egyikünkhöz hogy ne beszéljen csűnyán és ne szurkoljon mert gyerekek is vannak és a bírók amikor csak tudták nyomták a hazaiakat(mikor feljöttünk egyből nekik fújtak, Gytast kipontozták és 2 tuti nem volt semmi amiért kapott). Viszont a többi hazai játékossal nem volt igazából bajom. Azok azt csinálták amit hazai csapatnak kell kb. Igaz volt egy két csúnyaság de annyi nálunk is volt kb. Sitku egy szarhalom. Tarjánban meglátjuk hogy viseli amit kap. A mi csapatunkból Ricky kilógott rendesen. Motiválatlan és önző. Jaro viszont megint nagyot játszott. Néha kicsit olyan érzésem volt hogy tanácstalan a társaság. Talán ez volt a negatívum maximum amit lehet rájuk mondani. Küzdeni tudás 5ös alá. Soha ne add fel! Hajrá SESE!
-
7. JagerZoli 2009. november 30. 11:46
Hát nekem sem maradt sok hangom és sajnos nekem is a +3 ember és Sitku szidalmazása miatt ment el!SAJNOS!Kár,hogy lekenték a meccset,mert ez a tirpákia igen csak verhető ellenfél volt!Ha Sirunak nem adnak a 3.negyedig 4 személyit akkor hozzuk is,de ez volt a lényeg!!!Őt ultetni kellett mivel ráálltak a "játékvezetők" és hiányoztak a triplái és a védekezése!De nélküle is képesek voltunk -10ről felállni és ez azért adhat reményt!Viszont én szerény meglátásom az,hogy Huckaby nagyon sokat vállalt és nem jött be neki,ebből viszont kaptunk legalább 10-15 pontot ami a végeredmény fényében igen csak elgondolkodtató!!!Viszont a többiek kitettek magukért becsülettel!GRATULÁLOK NEKIK!
HAJRÁ SESE!
sitku te szar!Márciusban pokol vár rád!!!!!! -
6. ati84 2009. november 30. 11:23
Annyit ordítottam tegnap illetve szidtam azt a rohad szemétláda Sitkut,h teljesen elment a hangom.Remélem,h péntekre visszajön-"Sitku te szaaaaaar,te szaaaaaaar":)Azt nem tudom,h egy magyar válogatott játékosnak miért kell ilyen szemét gerinctelen módón játszani,az egész meccsen csak reklamált és ütött vágott mindenkit-de jön még ide a rohadék...
Hajrá SESE!!! -
5. Citromfa 2009. november 30. 07:02
Sitku egy igazi tirpák. De majd itt megkapja az disznaja. Azt hiszi övé a világ mert válogatottba volt. Szerintem úgy el kellene küldeni a fenébe ebből az országból. Beképzelt ökör. Makrai pedig egy részeg beszámíthatatlan verekedős paraszt. Őt meg tartóztassák le és dugják valami börtönbe.
Az egész nyíregházi csapat sitku ernővel és makraival egy egész csődtömeg csupa csőcselékkel. -
4. piszkosfred 2009. november 30. 06:44
Sitku könyökkel beleszállt Vavra hátára így leterítve őt. És folyamatosan beszólogatott keménykedett okoskodott. Ha hozzáérte bemondta a faltot befújták, de ő bármit megtehetett.
-
3. Pfff... 2009. november 29. 22:06
Nem vagyok a "B-közép" tagja, de beállok skandálni a rítusokat majd Sitku ellen. Gyerekkoromban kosaraztam, szájtátva néztem a meccseket a TV-ben, a magyar kosárlabda-ikonnal, Sitku Ernővel. Aztán jött a szezon előtti edzőmeccs, végre láthatom élőben is "őt", amúgy is mentem volna, bárki jön, de így még ígéretesebb volt. Hát kimentem és láttam egy arrogánsan, beképzelten, gusztustalanul, a 98. másodperctől kezdve rinyáló kislányt a pályán. Kiábrándító volt, el tudom képzelni mit művelhetett most is, de megkapja a magáét, ha jönnek március 13-án! Addig is: hajrá SESE, jó lesz ez, csak így tovább!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








