NPORT

A magyar úszóválogatott – mely végül is 13 érmet gyűjtött a 30. vizes Eb-n – évtizedek óta a legsikeresebb kontinentális csúcstalálkozót zárta a 6 arannyal, 4 ezüsttel és 3 bronzzal, de mellette talán kissé elsikkadt egy sokat érő bronzérmünk műugrásban. Barta Nóra pedig több szempontból is megérdemli, hogy felidézzük csúcsteljesítményét.

A cikk a hirdetés után folytatódik

A címben idézett mondat egy transzparensen függött szombaton este a margitszigeti uszoda műugró medencéjének nézőterén. Barta Nórát éltette, aki pályafutása egyik legfontosabb pillanatához érkezett. Barta Nóra szinte üstökösként robbant be a magyar műugrásba, és hamar túltett az elődökön, Haász Katalinon, Gerlach Ágnesen és Kelemen Ildikón.

Ligárt András tanítványa a négy évvel ezelőtti, margitszigeti Európa-bajnokságon a három méteres számban felállhatott a dobogó harmadik fokára, és természetesen a bronzérmes sportolónőt hazai pályán hatalmas üdvrivalgás fogadta.

Aztán beütött a krach, két éve egy olyan hányattatás vette kezdetét Nóra életében, hogy még a pályafutásának folytatása is veszélybe került. A kór a gerincét támadta meg, zsibbadt a lába, járni is alig tudott, az orvosi konzílium pedig mielőbbi műtétet javasolt. Csakhogy kis hazánkban az effajta beavatkozásoknak hosszas várólistája van, és egy klasszis műugró sem jelenthet kivételt. Emlékszem arra a Napkelte-beszélgetésre a tévében, amikor Nóra szinte sírva mondta Gyárfás Tamásnak, nem tudja mi lesz, csak sokára jegyezték be műtétre, lehet, hogy mindennek vége. Aztán nem lett vége. Valahogy csak-csak „összejött” a sürgős operáció, hat csavarral erősítették meg a gerincoszlopot és egy titánium porckorongot is beültettek. A lábadozás után pedig Barta Nóra máris mászott fel az eindhoveni – mert ott, Hollandiában készül, hiszen edzője a „papucsosok” szövetségi kapitánya – medence deszkájához, s csak ugrott-ugrott, edzett-edzett.

Eljött a budapesti Eb, amin feltétlenül indulni szeretett volna. Sokat nem vártak tőle a szakemberek és maguk a szurkolók, a közeli barátok sem. De az egy méteres számban – ami a gyengébbik – a kilencedik helyet szerezte meg, bár látszott, néhány ugrásfajtánál, így például a „csuka mozdulatoknál” hátráltatja ez a gerincsérülés. Örült is neki, bár arcán nem annyira mutatkozott meg – akkor – a boldogság. Az erősebbik számban, három méteren szintén döntőbe verekedte magát. Egészen a harmadik ugrásig – öt van soron – stabilan állt a hatodik helyen, de ez a „harmadik” annyira sikerült, hogy máris felröppent a negyedik pozícióba. Az ötödik „gyakorlatot” követően pedig már bronzérmes helyen volt, és biztossá vált, ha nagyot nem ront, marad is ott. Hibázott ugyan, de a mögötte lévők is, így négy év után megint bronzérmet akaszthattak a nyakába.

De mennyire más ez a bronzérem! Nóra csak sírt, aki odajött hozzá, a vállára borult. Mennyi keserv, mennyi küszködés, mennyi fájdalom után ért oda, ahova megilleti a tehetsége, ahol lennie kell. Az európai élmezőnyben. Nem hiába nyilatkozta verseny után, neki arannyal ér fel ez a harmadik hely.
A szurkolóknak ezek után végképp igazuk van: „Barta Nóra, nekünk te vagy a csúcs”!