NPORT

Vagy fél évszázada egy csóró kissrác a hetedik kerületi „Csikágóból” betoppant a Vörös Meteor edzőtermébe – ping–pongról van szó – de hamarosan elküldték, mert tehetségtelennek tartották. Tíz év sem telt el, és 15 évesen felnőtt magyar bajnokságot nyert, s mikor éppen nagykorú lett, világbajnoki aranyat akasztottak a nyakába. Pedig az ázsiaiak akkoriban (is) uralták a sportágat. Ha még nem találták volna ki, Klampár Tiborról van szó.

A cikk a hirdetés után folytatódik

A hazai asztalitenisz legendás fenegyerekéről, aki tavaly ősz óta az NB II-es Szécsény csapatában játszik, s akivel a Balatonfüred elleni bajnokin két összecsapás között volt szerencsém kicsit beszélgetni.

– Ekkora balfogást nem nagyon bocsáthattak meg maguknak később a Meteornál, a Postásnál meg örülhettetek, hogy a csiszolatlan gyémántot, a későbbi sztárt hozzájuk zavarta a rivális klub – idézem fel a boldog gyermekkorát.
– Nem értettek ott a ping-ponghoz, igaz a gimnasztika sosem volt erősségem. A gömbérzékemmel viszont nem volt gondom, jól fociztam, szerettem snúrozni (pénzelnyerős játék, ahol egy vonalhoz dobják a pénzérmeket, és az ahhoz legközelebb eső gazdája dobhatja fel fej vagy írásos alapon az összest, a maradékot pedig sorba a többiek), egész nap ezeket csináltuk és csibészkedtünk.

– Ahogy hallottam iskola helyett is...
– Oda nem jártam, csak később, estin végeztem el.
– No meg püfölte éjjel nappal a kaucsukot.
– Azt imádtam és szeretem mai napig, ez az életem.
– De azért nem vetette meg az egyéb örömöket sem...
– Nem tagadom, szerettem „hülyülni”, bulizni a haverokkal, bár akkoriban azt még nem így hívták. De nem italoztam, csak ritkán volt olyan alkalom volt becsíptünk egy kicsit.
– És olykor-olykor a lányok fenekébe is ha már a csípésnél tartunk!
– Igen, egyszer a rengeteg fegyelmim és eltiltásom között az egyik 42 pontos bűnlajstrom utolsó vádpontja ezt a gyerekes csínyt is szememre vetette – joggal.
– No meg a bátyja és tanácsadója (ma menedzsernek hívnák), aki intézte az ügyeit, mindig a támadások kereszttüzében állt.
– Én meg helyette kaptam hideget meleget, hisz őt nem tudták kívülállóként büntetni.
– Ezek jó sztorik, de evezzünk szakmai vizekre. Mondjuk a nagojai világbajnoki párosgyőzelemre, ahol Jónyerrel saját „barlangjukban” leckéztették meg az ázsiaikat.
– És nagy esélyem volt egyesben is, de másnap a nagy eufóriában már nem tudta komolyan venni senki sem az egészet a magyar táborból, Berczik (szövetségi kapitány – a szerző) cigizgetett a többiek meg kiabálták be, hogy verd agyon az indiánt, stb. Nem tudtam összpontosítani, így csak negyedik lettem, pedig ha megverem az elődöntőben kínai ellenfelemet, azzal a Bengsstonnal finálézhattam volna, aki feküdt nekem és verhetőnek nézett ki.
– 18 évesen nem szállt a fejébe a dicsőség?
– Nem törődtem vele, hogy világbajnok vagyok, szerintem ugyanaz a Klampár maradtam.
– És ugyanúgy balhés és eltiltott (igaz közben Gergellyel és Jónyerrel csapatvilágbajnokok és háromszoros kontinensbajnokok lettek, begyűjtött 11 egyéni magyar bajnoki címet, párossal együtt 22-t, kilencszer nyert Top 12-t, 35 évesen 4. lett Szöulban egyéniben és 40 évesen Eb 5. csapattag lehetett).
– Azt meg már megszoktam, de aztán megnősültem, elváltam, van egy lányom és fiam (utóbbi egy „hatodosztályú” német csapatban játszik) az első feleségemtől, a másodikat meg tavaly nyáron temettem el. Ez nagyon megviselt, nem tudom feldolgozni, magával vitte az én lelkemet is.
– Hogy került Szécsénybe, hisz edzősködik Celldömölkön?
– Sziklai Attila üzletember, a csapat szponzora miatt. Ő hívott ide, itt van az unokaöcsém Podpinka Gábor is. Eddig nem bántuk meg!
– Hogy bírja a játékot és mi lesz az NB I-ben, mert most már szinte biztos a feljutás, 12-ből 12 meccset megnyertek.
– Igaz tavaly műtötték a vállamat, úgynevezett rekreációs műtétet végeztek el rajta, így csak olyan 50-60 százalékon vagyok, de van még bennem tartalék. Napi egy órát edzek, és le kellene adnom vagy 8–10 kilót. Remélem fokozatosan javulok és nem fogok csalódást okozni.
– Az elkerülhetetlen kérdést már föl sem teszem...
– Nem tudom meddig játszom még, amíg hasznos leszek a csapatnak. Ez lehet egy vagy két év, de több is. Amíg bírom!