Mindenkit megpróbálnak kiszolgálni
Mik ezek?
XA rendezvény plakátjával már találkozhatnak a járókelők Salgótarjánban, hallani róla a rádióban, olvasható az újságban és az interneten, egyszóval minden fronton zajlik az információközlés.
A rendezvény hivatalos internetes oldalán, a „XCO 2010” menüpontjában mindenki megtalálhatja a szükséges információkat. A „profi” versenyzők számára hamarosan lezárul az előnevezés – a versenyhétvégén azonban az amatőröket is várják a szervezők. Az idei hegyikerékpáros versenyszabályzat szerint az amatőrök elindulhatnak a vasárnapi magyar kupafutam másodosztályú kategóriáiban is, a Salgótarjáni HKE vezetősége azonban – ezen felül – inkább egy másik alternatívát ajánl.
A nézőkre is gondoltak természetesen a szervezők. A (hajdani) Dornyay turistaháztól mindösszesen 3 perc kellemes sétával érhető majd el az a terület, melyet a mezőny egy körön belül háromszor is érint. Láthatóak a versenyzők fahídon és alatta, kanyarban és egyenesben, emelkedőn és lejtőn, mindezt pedig egy helyről lehet majd szemlélni. A vasárnap délután 14 órakor rajtoló elit férfi versenyzők várhatóan 6 kört tesznek majd meg a salgói erdőben – a körszámmal kapcsolatban a végső szót a csapatvezetők mondják ki a futam előtt.
A többi kategóriában életkortól és nemtől függően mindenféle körszámok megtalálhatóak 1-től 5-ig, a futamok délelőtt 10 órakor indulnak majd a gyerekversenyekkel. Az versenyzőket egy igen nehéz nyomvonallal várják Salgótarjánba augusztus 7-én és 8-án. Egy kör hossza 6 kilométer körüli, szintemelkedése kevéssel marad el a 300 métertől, ami nemzetközi szinten is kiérdemel egy elismerő biccentést. A külföldi versenyzőkre jellemző, hogy bejelentkezés nélkül érkeznek. A legutóbbi hazai, – a salgótarjáninál eggyel „alacsonyabb” nemzetközi minősítésű – balatonfüredi eseménnyel kapcsolatban mindösszesen egyetlen külföldi érdeklődés érkezett a verseny előtt, a helyszínen aztán közel 30 határainkon túlról érkező hegyikerékpáros jelent meg.
A főszervezők esetünkben sem mernek jósolni, de reménykednek a jelentős külföldi részvételben, hiszen május 23-ától az ezen az eseményen is gyűjthető világranglista-pontok már az olimpiai kvalifikációba is beleszámítanak. Ez természetesen igencsak fokozza az érdeklődést ezen események iránt, és persze a (kötelezően) kiosztandó összesen 3025 eurós pénzdíj is nagy vonzerőt jelent. Bár a hegyikerékpár-sport még csak gyermekcipőben jár például a labdarúgáshoz, magasugráshoz és még jó néhány egyéni- és csapatsportághoz képest, de azért az bizton kijelenthető, hogy az egyik legjelentősebb 2010-es nógrádi sporteseményre készülhetünk.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Kakuk József | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Stayer László | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!








