Milan Barenyi és Dósa Eszter a Palóc Cross győztesei
Mik ezek?
XA szlovák Milan Barenyi (KCK Oslany) a tavalyi évhez hasonlóan idén is magabiztos versenyzéssel hódította el a Palóc Cross elit dobogójának csúcsát, mögötte legjobb magyarként Buruczki Szilárd (Merida – Kőbánya TC) érkezett célba, a hölgyek között a hazai pályán versenyző Dósa Eszter (Vitalitás SE - SCOTT - Nutrixxion) állhatott a dobogó tetejére.
Újfent meghaladta a nevezők száma a bűvös százas határt az elmúlt szombaton Balassagyarmaton, a SuperCross Sorozat negyedik állomásán – az összesen 108 nevező között pedig 15 szlovák krosszos is rajthoz állt. Annak ellenére is nagy volt a versenyzési kedv, hogy az időjósok igazán borús időt prognosztizáltak, aminek a „sűrűje” aztán végül csak az eredményhirdetés után szakadt alá az égből. Bár egy tény és való: a tavalyi itteni eseménynél még így is jobb időjárási körülmények fogadták a versenyzőket – pláne öröm volt ez a szervezőknek, akiknek ezúttal szerencsére nem kellett napokon keresztül havat lapátolni a nyomvonalról.
Rózsa Balázs (jobbra) – négyből négy győzelem a SuperCross-on (Fotók: Babka Szabolcs)
A középső rajtban Kazincbarcika után ismét a master 2-be felnevező Longauer Ladislav (CK Banská Bystrica) jelenléte borzolta a kedélyeket, hiszen a bőven master 3-as korú (1950-es születésű!) kerékpáros méltó ellenfele „fiatalabb” versenytársainak is. Ahogyan Ózdon is körvonalazódott már, a korcsoport „eleje” igencsak besűrűsödni látszik, sok hasonló képességű krosszos gyűlt össze ebben az évben ezen kategória élmezőnyében – benne a balassagyarmati Gombolai Lászlóval (Vitalitás SE) és a salgótarjáni Komka Gáborral. Ehhez hűen az öt körös verseny első felében szinte követhetetlen volt a nézők számára, hogy éppen ki, hányadik pozícióban is teker az első 6 – 8 pozícióban. A végére aztán letisztult a kép, Longauer szinte együtt kezdte meg a záró kört Terbe Dezsővel (Ózdi KE), végül előbbi haladt át elsőként a célvonalon, Gombolai pedig csak éppen hogy, de lemaradt a dobogóról.
A juniorok között is ismerős jeleneteknek lehettünk szemtanúi, a balassagyarmati Rózsa Balázs (KSI Schwinn – Csepel SE) – Szalontay Bence (Merida Maraton Team – CST) – Mellau Adám (Bringabanda SC) megszokottan éllovas hármas, ezúttal Canecky Sebastian (CK ZP Sport Podbrezová) „társult taggal” kiegészülve meccselt egymással. Nagy meglepetés aztán ezúttal sem született, hiszen a negyedik futamot is Rózsa Balázs nyerte a kategóriában, Szalontay és Canecky előtt. A hölgyeknél a hazai pályán versenyző Dósa Eszter (Vitalitás SE - SCOTT - Nutrixxion), Módos Gabriella (Merida Maraton Team – CST) és Zuzana Vojtasová (CK Banská Bystrica) az első két körről még lényegében együtt érkezett vissza a rajt-cél területre, a verseny felénél azonban Dósa már egyértelműen jelezte, hogy ezúttal sem hajlandó átengedi senkinek a dobogó legfelső fokát. Ennek szellemében végül Módos előtt mintegy 40 másodperccel, Vojtasová előtt pedig szűk két perccel ért célba.
Balassagyarmati üldözővonat: Reitinger Gábor – Fenyvesi Péter – Béla Attila
Mint utóbb kiderült, Barenyi egyetlen kihívója Buruczki Szilárd lehetett volna esetlegesen, ő azonban egy rosszul elkapott rajtot követően a fenti sor legvégén kezdte meg a körözést, amíg pedig előre verekedte magát a saját során, Barenyi már árkon-bokron túl járt – bár a magyar versenyzőnek vélhetően optimálisabb forgatókönyv esetén sem lett volna nagyobb esélye a győzelemre. A világranglista 101. helyén tanyázó szlovák versenyző első 8 körét 8 másodperces szórásban teljesítette, aztán a befutóra még kicsit ráerősített, hogy a leggyorsabb kört hajtva nyerje meg a Palóc Cross-t. Buruczki másodikként ért célba, végig ott „ólálkodott” mögötte a harmadik helyezett Bárota és a negyedik Gajdosík, majd Ózdhoz hasonlóan aztán ismét Búr Zsolt következett Fejes Gábor előtt.
A SuperCross Sorozat következő, szezonzáró futamát a Guriga Bringa Kerekegyháza SE rendezi, 2012. január 8-án, vasárnap, ahol legoptimálisabb esetben a tízből akár öt-hat kategóriában is nógrádi versenyzőt hirdethetnek majd ki összetett győztesként.
SuperCross Sorozat, 4. futam – Palóc Cross. Jobb nógrádi eredmények:
Női U17 (1996 és előtte születettek, 4 induló a kategóriában): 2. Csikány Bianka (Salgótarjáni HKE) +1:44.
Férfi U15 (1998 és előtte, 6): 1. Perlaky Erik (Vitalitás SE), 2. Béla Dávid (Balassagyarmat) +0:11.
Férfi U19 (1994-1995, 7): 1. Rózsa Balázs (KSI Schwinn – Csepel SE).
Férfi U23/felnőtt elit (1983-1993, 18): 7. Béla Attila (LTV – Merida Racing Team) +5:02, 9. Reitinger Gábor (Vitalitás) +5:13, 11. Fenyvesi Péter (Bringabanda SC) +6:31.
Női felnőtt (1995 és korábban születettek, 10): 1. Dósa Eszter (Vitalitás).
Férfi master 1 (1973-1982, 24): 2. Dr. Bakos Gergő (SHKE) 1 kör hátrány, 14. Adame László (Nagybárkány) 1 kör hátrány.
Férfi master 2 (1963-1972, 14): 4. Gombolai László (Vitalitás) +1:27.
Férfi master 3 (1971 és előtte születettek, 5): 3. Huszár László (Karbona) +0:30.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








