Megérdemelt bajnoki cím

Mik ezek?
XA labdarúgó megyei I. osztályban szereplő Szécsény VSE az előző évadban elért harmadik hely után megérdemelten végzett az első helyen a 2010–2011-es pontvadászatban.
A bajnokság folyamán mindig a dobogón álltak, sőt a tizenegyedik fordulótól végig az élen voltak. E mellett megnyerték a Magyar Kupa 2011–2012-es kiírásának megyei döntőjét, s mivel bajnokok lettek, így a Szuperkupa is az övék lett. A kiváló szereplésről Mátyus Sándor játékos-edzőt kérdeztük, aki 2009 júliusában vette át a csapat irányítását.
A fenti képen szereplő Szécsény VSE bajnokcsapata (hátsó sor, balról):
Varga László egyesületi elnök, Stayer László polgármester, Mátyus Sándor játékos-edző, László Lóránd, Gyimesi Gábor, Szenográdi Péter, Frenkl Antal, Ágner Attila, Szathmári Zsolt, Csampa Martin, Botos Attila, Simon Bence, Varga Gergő, Baranyi Gábor, Antal Mihály főrendező. Első sor: Horváth Bálint, Baranyi István szakosztályvezető, Galcsik György elnökhelyettes, Kelecsényi Tamás, Szabó Tamás, Chikán Péter, Varga László, Galcsik Szabolcs, Németh Tibor, Horváth Péter, Burik Pál, Rácz Róbert, Jászberényi Pál. A képről hiányzik: Szilvási Krisztián.
– Milyen célokat jelöltek meg a csapatuk számára a szezon elején?
– A célunk az 1-3. hely egyikének a megszerzése volt.
– A bajnokság folyamán az elért eredmények hatására módosítottak-e a kitűzött célon?
– A tavaszi rajt előtt egyértelműen a bajnoki cím megszerzését irányoztuk elő.
– Minek tulajdonítják az együttes eredményes szereplését?
– Elsőként annak, hogy nagyon jól sikerült a felkészülésünk. Ebből már látni lehetett, hogy eredményes tavasz elé nézünk. Aztán az igazolásaink is jól sikerültek.
Szécsény csapata Nagybátonyból (fekete-fehér mezben) is három ponttal távozott
– Voltak-e problémák a szezon folyamán?
– Sérülések miatt több meccsen nem tudtunk az általam elképzelt összeállításban játszani. Azonban a hiányzók helyén szereplő játékosok jól oldották meg a feladatot.
– Milyen játékstílus volt a legjellemzőbb az együttesre?
– Minden mérkőzésen – otthon és idegenben is – a támadófutballt helyeztük előtérbe. Már az ellenfél térfelén próbáltunk labdát szerezni, és ezáltal nyomást gyakoroltunk rájuk az egész mérkőzésen. Ezt jól mutatja a rúgott és kapott góljaink száma.
– Mely játékosokkal elégedett?
– Minden játékossal elégedett vagyok, akik a bajnoki címet kivívták. Azonban kiemelkedett teljesítményével Gyimesi, László, Simon, Németh, Chikán P. és Botos.
– Melyik csapatrész nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt?
– A kapusposzton Szathmárinak voltak kisebb hullámvölgyei, de összességében jól oldotta meg a feladatát. A védelem nagyon jól működött, de ehhez kellett egész csapat is. Középpályás sorunk Szenográdi és Simon érkezésével nagyon feljavult tavasszal. Támadósorban Gyimesi és László is remekül teljesített, bizonyítja ezt a szerzett góljaiknak száma.
– Kik voltak a segítők?
– Elsőként köszönöm Varga László egyesületi elnök támogatását, aki nélkül szerintem már nem is lenne csapat Szécsényben. Nagy segítséget nyújtott Tóth Sándor, Baranyi István és Kis Attila is. Köszönet jár a polgármesteri hivatalnak, Stayer László polgármesternek, továbbá a hűséges szurkolóinknak.
– Hogyan tovább?
– A felkészülést július 12-én kezdtük el, heti négy foglalkozással. Mivel nem indulunk az NB III-ban, így a megyei I. osztályban folytatjuk az elkövetkező évadban is. A céljainkat később fogalmazzuk meg, mivel még nem tudjuk miként alakul a keretünk.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








