Már negyedik a Kábel SE
Mik ezek?
X
Balassagyarmati Kábel SE – Hajdúnánás-Robzol 2000 KSE 41-30 (20-14)
Balassagyarmat, 250 néző, v.: Nagy, Végert.
Kábel SE: SÍRÓ – BÉCSI 3, Savón 8/2, SZABÓ T. 7, PIROSKA 3, FORGÁCS 5, SZABÓ ANDRÁS 3. Cs.: KOVÁCS R. (kapus), Kajdy, TEIMEL 5, BÁN 3, Gubó, Varsandán 3/1, Széles 1. Vezetőedző: Kedves László. Edző: Demus Dániel.
Hajdúnánás: Oláh – Tóth, Póser 4, CSONKA 8/1, Bancsók 3, FEKETE 7, Szabó Attila 2. Cs.: Bakó (kapus), KOVÁCS I. 4, Ötvös 2, Mák, Madai. Edző: Hadas Sándor.
Hétméteresek: 4/3, ill. 2/1. Kiállítások: 14 perc (+1 kizárás: Síró, azonnali piros lap súlyos szabálytalanságért), ill. 10 perc.
Az eredmény alakulása: 3. perc: 1-2, 8.: 8-2, 24..: 15-11, 36.p: 23-19, 48.: 34-22, 55.: 36- 27.
A lendületet a hajdúnánási szakvezetés egy korai időkéréssel igyekezett megszakítani, ami részben sikerült is, mert a két csapat közti különbség nem nőtt tovább, ellenben az alföldiek tartósan felzárkózni sem tudtak. A tizennyolcadik percben az addig kiválóan teljesítő Síró Zoltánt egy mezőnybeli szabálytalanságot követően azonnal piros lappal kiállították, de Kovács Róbert hamar bemelegedett a játékba, és pár perc múlva már ő is bravúrokat mutatott be a háló előtt. Kajdy kiállítását kihasználva 15-11-nél megközelítette ellenfelét a hajdúsági legénység, de a nagy kedvvel kézilabdázó Szabó Tamás és Piroska találataival rögvest visszaállt a megnyugtató Ipoly-parti vezetés.
Szünet után egy ideig úgy tűnt, megmerevedik a két gárda között az 5-6 gólos különbség, Csonka és Ötvös lelkesen igyekezett faragni a hátrányból, igaz nem sok sikerrel. Tíz perc elteltével néhány ismételt villámsebes támadás végén Bán egymás után háromszor volt eredményes, kisvártatva Teimel leindulásával először a mérkőzés folyamán, 32-22-re tízgólosra dagadt a kábeles „fór”. Ezt aztán végig tartotta már a házigazda társaság, és a nagy fölény tudatában már olyan látványos, közönségszórakoztató megoldásokat is bevetettek a fiúk, mint például Teimel két „kínai figurából” elért találata. A hajrában már csak az volt a kérdés, eléri-e negyvenedik gólját a Kábel SE, ezt a végére nagyon belendülő Teimel szerezte másfél perccel a lefújás előtt, majd ő szolgált a „ráadással” is.
Összességében a sereghajtóval szemben öt perc után egyre nagyobb fölénybe kerülve kézilabdázott a balassagyarmati együttes, magabiztos győzelmét semmi sem veszélyeztette, és ezzel a diadallal nem csupán a negyedik helyre léptek fel a fiúk a tabellán, hanem már csak egy pont választja el őket a történelmi rekordot jelentő ezüstérmes pozíciótól.
Kedves László: – Nem becsültük le az ellenfelet, és ha akadtak is hibák a játékunkban, az eredménnyel elégedettek lehetünk.
Hadas Sándor: – Szorosabb eredményre számítottam, sajnálom, hogy nem tudtuk még nehezebbé tenni a balassagyarmatiak dolgát.
Junior: 22-31.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balla Mihály | Becsó Zsolt | Borenszki Ervin | Csach Gábor | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Lombos István | Nagy-Majdon József | Sebestyén Szilárd | Sisák Imre | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!




