Magyar horgászsiker az Európa-kupán

Mik ezek?
XMivel a rendkívül erős mezőnyben világbajnok, világcsúcs-tartó, valamint több vb-érmes, országos bajnok és nemzetközi kupagyőztes is felvonult, így különösen örömteli az a tény, hogy magyar kezekbe kerülhetett az Európa-kupa!
Az ünnepélyes díjkiosztón dr. Dérer István, a BSHE elnöke, EPBC főbíró bevezetőül megköszönte a jó versenyzést és a kitartást a versenyzőknek, a partnereknek a támogatást (SBS, PVTV, Szilas Drink - Maximum Energy), valamint a BSHE több mint 20 fős csapatának a sikeres technikai lebonyolítást. Ezen túl külön kiemelte a versenyzőként is induló Lőrincz József elnökségi tag segítségét a verseny előtti tereprendezési munkálatokkal kapcsolatban.
A „hangulati felvezetés” további szakaszában Becsó Zsoltnak, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnökének, a díjátadást is megtisztelő Nagy-Majdon Józsefnek, Bátonyterenye polgármesterének, továbbá a BSHE elnökének közös emléklapja és nógrádi ajándékcsomagja került átadásra a szervezés elősegítéséért Kiralj Ivan és Nitu Ion részére.
Ezután a tételes eredmények felolvasása után sorban érkeztek a csapatok az emlékérmekért. 25 csapat fogott 1 mázsa felett, ebből 16 a 2, 10 a 3, 4 a 4 és 1-1 az 5, illetve a 6 mázsát is túllépte! Az első díjazott a most az elsőnek helyet választó, ám meglepetésre „csak” a 20. helyen végzett kétszeres bajnok Silverbaits Pécs Team (Szirényi Csaba, Lőrincz László, Papp Péter) volt, 8,20 kg-os koi fogásának köszönhetően. A díjat a felajánló Ivan Kiralj, magyar származású szerb pontyfogó világbajnok adta át. Az „A” szektort a remek kezdettel és hajrával is kiugró SBS - Halcapone PB Products Team (Szalai Árpád, Borgyos Norbert, Papp Gábor) nyerte meg, hat kg-os átlaggal 246,42 kg-ot fogva.
A verseny izgalmait jól jelzi, hogy a szektormásodik Enduro mindössze 1,90 kg-mal fogott kevesebbet! Az abszolút 8. helyen és az „E” szektor élén a háromszoros bajnok Micula Péter és a kétszeres bajnok Pongracz Norbert, valamint Csobi Zoltán csapata, a PV-TV Team Romania végzett. Ők fogták a legnagyobb, 15,85 kg-os halat is. Ezen utóbbi díjat a felajánló Tite George adta át. Negyedik és egyben a „D” szektor győztese a tavalyi kétszeres bajnok Tata Nitu Carp Team (Nitu Ion, Voda Mircea, Bodo János) 451,84 kg-os fogással. Bronzérmes és a „B” szektor legjobbja az Anaconda Euro - Team (Marius Nihorencu, Martin Baumgarten, Andrei Nita) 469,65 kg-os eredménnyel, az utolsó 100 percben legyőzve Tata Nituékat...
Szintén nagy öröm, hogy ezúttal végre magyar siker született, sőt a további díjazott csapatokban is szép számmal találhatunk magyarokat, ha nem is mindig állampolgárság szerint. A nógrádi vonatkozású eredményekre is kitérve megtudtuk, hogy a Totalbaits Hungary Team a remek 7., még a gyengébb helyet is kifogó BSHE Maconka Team és King Baits Maconka Team a 19., illetve a 30. helyen végzett. Folytatás augusztus 22. napjától, a II. EPBC keretében.
A befejezés kapujában álló, az EU forrásaiból támogatott maconkai környezetvédelmi-vízügyi beruházás mára már lehetővé teszi akár a legkomolyabb nemzetközi versenyek megrendezési lehetőségét is.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








