Létfontosságú győzelem
Mik ezek?
X
Salgótarjáni KC – Vecsés SE 35–32 (18–16)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Aczél, Paulovics.
Salgótarjáni KC: Bíró – BIALASZEK 5, Blazsek 3, Farkas 7, Borbély 4, HANGOS 13/5, Bukta 2. Csere: Magyar, Istvanovszki kapusok, Molnár, Pilisi, Ponyi 1, Petrény. Szakmai igazgató: Molnár Ferenc.
Hétméteresek: 7/5, illetve 3/3. Kiállítások: 6 perc, illetve 10 perc.
Az eredmény alakulása: 3. perc: 3 – 2, 10. perc: 7 – 7, 18. perc: 12 – 10, 25. perc: 16 – 12, 28. perc: 16 – 16, 33. perc: 19 – 19, 38. perc: 23 – 19, 46. perc: 25 – 24, 51. perc: 29 – 28. perc: 34 – 31.
Úgy tűnt a tarjániak átveszik a játék irányítást, javult a védekezés és nagyon szép támadásokat vezettek, Hangos hétméteresből, Bialaszek jobb szélről, Borbély beállóból szerzett szép találatokat és három gólos előnyre tettek szert, s még növelték is az előnyüket így a 25. percben 16–12-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző. A Vecsés óriási hajrát nyitott, amivel megtörték a hazaiak lendületét és három perc alatt ledolgozták a hátrányukat. Ám az első félidő végére a keményen, helyenként nagyon durván védekező vendégek ellen jogosan megítélt heteseket Hangos értékesítette és két gólos hazai vezetéssel térhetek pihenőre a csapatok.
A második játékrészt a vendégek kezdték jobban és újból egalizálták az állást a 33. percben. A tarjániak is sebességet váltottak, Farkas, Bukta, és Hangos szép közönségszórakoztató találataival újra négy gólra növelték az előnyüket, de a hazaiak lendülete újra megtört. Heteseket hibáztak, ami új lendületet adott a vecsési gárdának. A folytatásban a vendégek tördelték a játékot és látványos időhúzásra törekedtek, de hazai csapat a megszerzett előnyét magabiztosan tartotta és teljesen megérdemelten nyerte meg ezt a fontos találkozót, ami a 6. helyre való előlépést jelenti az SKC legénységének.
Összességében egy alacsony színvonalú, közepes iramú, kemény, helyenként durvaságokkal, tarkított mérkőzést láthatott a szépszámú közönség. A hazaiak gépezete nem működött olyan olajozottan, mint a két hetes szünet előtti találkozókon, sok volt a hiba mind védekezésben, mind támadásban, amivel esélyt adtak a Vecsésnek a mérkőzésben maradásra, akik éltek is a lehetőséggel és szorossá tudták tenni a meccset. A szépszámú közönség is érezte az SKC gyengébb teljesítményét és folyamatos biztatással próbálta segíteni a csapatot az újabb értékes győzelemhez, ami sikerrel járt.
Molnár Ferenc: – Nagyon nehéz, de hála jó Istennek sikeres mérkőzésen vagyunk túl, én attól féltem, hogy a két hetes kényszerpihenő rányomja bélyegét majd a csapat játékára és ez sajnos be is igazolódott. Már az ifjúsági csapaton lehetet látni, hogy kizökkentek abból a heti ritmusból amiben nagyon jól és eredményesen játszottak. Sajnos ők kikaptak, de remélem, hogy a következő hétvégén kijavítják ezt a hibát, és célként ismét szemük előtt lebeg az ezüstérem megszerzésének a lehetősége. A felnőtt csapatnál súlyos veszteség ért bennünket, mert Bukta Roland ujja nyílt törésszenvedett és biztos, hogy nem játszhat a hátralévő időszakban. Egy nagyon kemény durva védekezést, szinte anti-kézilabdát játszócsapat ellen nem tudtunk kibontakozni, nyögvenyelősek voltak a támadásaink, gyenge volt a védekezésünk, de úgy hiszem megérdemelten nyertük meg ezt nagyon gyenge színvonalú mérkőzést. Csak remélni tudom, hogy a következő héten egy kicsit lendületesebb, gyorsabb lesz a játékunk, és akkor már NB II-es csapatként fogunk ünnepelni.
(Ifi:28–30)
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!








