Középmezőnyben zártak a nógrádiak
Mik ezek?
XA balassagyarmati Kiss Árpád VDSE a nyolcadik, a salgótarjáni Madách DSE pedig a kilencedik helyet szerezte meg a küzdelemsorozaton. A két társaság közül a megyeszékhelyiek ősszel, az Ipoly-partiak tavasszal küszködtek komoly gondokkal, amelyek befolyásolták az összteljesítményt.
– Szinte már hagyománynak mondható, hogy a csapat a gyengébb őszi teljesítmény után tavaszra megembereli magát. Most is így volt: a március elején elvesztett megyei rangadó után beindult a gépezet. Mi ennek az oka? – kérdeztük először Oláh Sándort, a Madách DSE edzőjét.
– Ez egy nagyon összetett probléma eredménye, aminek a lényege a következő: mi nem vagyunk profi csapat. A játékosoknak nem létkérdés a kézilabda. Mindenki éli az életét, élvezi a nyári pihenőt is, és ebből a világból nem kívánom hamarabb kizökkenteni őket. A bajnokság kezdete előtt bő két héttel kezdjük csak a felkészülést így időbe telik, míg utolérjük magunkat, addig néhány nyerhető meccsünk bizony elúszhat. Télre mi csak „kábé” két hétre állunk le, így tavaszra már megfelelő állapotban léphetnek pályára a játékosok.
– A tavaszi szezonból melyik mérkőzést emelné ki, mint legjobb produkciót, és miért?
– Egyértelműen az Inárcs-Örkény elleni hazai győzelmünk volt a tavaszi legjobb produkciónk. Egy bajnokságra törő csapatot sikerült, kifejezetten jó játékkal legyőznünk. Időnként tapasztalható gőgjük egy kissé helyre lett téve. Nem tudták, hogy sokkal jobb csapat vagyunk attól, amit ők gondoltak rólunk. Ráadásul ezzel a győzelmünkkel Bagócsi Sándor edzőkollégámat is segítettük, hogy Göd csapatával bajnok lehessen. Ki kell még emelnem a Kóka elleni idegenbeli döntetlenünket, ami nagy lendületet adott a csapatnak.
– A Verőce elleni elmaradt hazai mérkőzést a szövetség előbb 10-0-ás gólaránnyal az Önök javára írta, majd ezt megváltoztatva 0-0 lett a végeredmény, ráadásul pontot vontak le a társaságtól. Miért született ilyen döntés?
– Tudni kell, hogy a sorsolás szerinti eredeti hétvégén a sportcsarnok elfoglaltsága miatt nem volt hely, melyet az időpont egyeztetésnél közöltem és az érintett csapatvezető tudomásul is vett, de az általam ajánlott időpontot nem fogadta el. Hosszas egyeztetés végén egyetlen időpont maradt, amikor játszhattunk volna, de azt a verőcei csapatvezető szintén nem fogadta el. Hozzá fogható értetlen és kompromisszumra képtelen emberrel még csak városunkban találkoztam. Minderről folyamatosan tájékoztattam a PMKSZ képviselőjét, aki nekünk adott igazat, a két pontot is jóváírták, majd számomra érthetetlen módon az elnökség ezt a döntést megváltoztatta, engedve ezzel a Verőce sírásának. Mélységesen csalódott vagyok.
– Mennyire elégedett a tabellán elfoglalt kilencedik hellyel?
– A bajnokságban résztvevő csapatok sok, a magasabb osztályban egykor, vagy most is játszó játékost is igazolnak. Ez Pest környékén nem nehéz. Az ő tudásuk, és főként rutinjuk nagyon sok pontot hoz csapataiknak. A mi csapatunkat csupa helyi nevelésű, kötődésű játékos alkotja. Nekünk nem kenyerünk az idegen tollakkal ékeskedés, mi csak a saját erőnkre támaszkodtunk, és eztán is erre törekszünk. Így is bárkit képesek vagyunk legyőzni csoportunkban. A második legkevesebb gólt kaptuk a bajnokság során. A kevesebb lőtt gólunk jórészt a már említett rutintalanságunknak is betudható. Az előző bajnokságot is 25 ponttal zártuk, de az a hatodik helyet jelentette. Úgy gondolom, idén is elérhettük volna ezt, mert négy-öt pontot elhullajtottunk a bajnokság során, amit koncentráltabb játékkal megszerezhettünk volna. Plusz a Verőce elleni két pont. Mindezek alapján csalódás a kilencedik helyünk. Ennek ellenére mi mindannyian jó érzéssel találkozunk egymással, mert szeretünk ehhez a közösséghez tartozni, és kölcsönösen tiszteljük egymást. Ezért is csúszunk be a fénybe időnként. Igyekszünk szerény lehetőségeink között is a legjobban helytállni. Külön öröm számomra az ificsapatunk folyamatos fejlődése és biztató szereplése.
– Mit tartogat a jövő, hiszen hallottunk olyan híreket, hogy jelentős mértékben átalakul a játékoskeret?
– Hogy mit tartogat a jövő? Biztosat még nem lehet tudni. Tény, hogy sokan elballagtak idén, és feltehetően továbbtanulnak az ország különböző városaiban. Közülük kiket tudunk megtartani, az majd csak az őszi órarendek ismeretében derül ki. Valószínűleg tovább fiatalodunk. Több szerep juthat majd az eddig jobbára csak az ifjúsági csapatban szereplőknek. Tehát majd meglátjuk. Addig is: szeretném megköszönni a lányok munkáját, a Barnucz Plussz kft támogatását, a kis létszámú, de annál lelkesebb „B” közép szurkolását, és mindenki segítségét, aki akárcsak egy együtt érző mosollyal is, de támogatott minket. Külön köszönet annak a névtelenségbe burkolózó „patkánynak”, aki lesajnált minket egy internetes fórumon és az így kiváltott daccal, akarata ellenére segített.
A balassagyarmatiaknál tavasszal komoly válságjelenségek mutatkoztak, de a csapat be tudta fejezni a bajnokságot. Menet közben az edző-szakosztályvezető, Hegedűs Henrik lemondott, a továbbiakban Kovács József egyesületi elnök csapatvezetőként volt a társaság élén, a szakmai munkát pedig játékos-bizottság „vitte” tovább.
– Tavasz elején nyertek Salgótarjánban, legyőzték az éllovas Kókát, mégis, nemsokára váratlanul lemondott: miért? – kérdeztük Hegedűs Henriktől.
– Való igaz, hogy nagyszerűen nyitottuk a tavaszi idényt, és a Madách DSE elleni idegenbeli diadal nagyon sok pluszt adott a lányoknak és nekem egyaránt. De már március végén, a Kókával szembeni siker idején, és főleg a tápiószentmártoni meccsünk előtt és után tornyosultak fel a gondok, ami pénzügyi és személyi síkon egyaránt mutatkoztak. Nagyon nehéz volt egy-egy hazai meccsre is már biztosítani a játékvezetői díjakat, egyszer-kétszer idegenbe megszervezni az utazást, ráadásul az ifjúsági edző – egyben felnőtt játékos – Medve Tímea távozása csapaton belül alaposan felbillentette az „egyensúlyt”. Jómagam ebben a válságban nem igazán tudtam ésszerű és okos döntéseket hozni, végül, miután láttam, hogy ez így nem mehet tovább, május első napjaiban inkább én mondtam le. Aztán azokat a kellemetlen döntéseket, amiket én nem mertem felvállalni, Kovács József elnök úr egy nap alatt megoldotta. Egész egyszerűen elköszönt néhány játékostól, ezzel jóval nyugodtabb helyzetet teremtett.
– A Kiss Árpád VDSE pedig befejezte a bajnokságot – adtuk tovább a „labdát” Kovács Józsefnek.
– Hegedűs Henrik egy személyben látott el több funkciót, lényegében mindent ő fogott össze, de szerencsére a lemondása után nem állt meg az élet, a megmaradt játékos-állománnyal tisztességesen befejeztük a bajnokságot. Harcos, küzdő, rendes, összetartó társaságot ismertem meg a lányoknál, Jászárokszálláson például zuhogó esőben, végig lelkesen, nagy odaadással arattunk egy gyönyörű győzelmet, és Verőcén is volt esélyünk úgy, hogy két kapusunk közül az egyik végig a mezőnyben játszott. A vége lehetett volna szebb, ha megverjük a Dunakeszit, de úgy gondolom, a körülmények ismeretében ezzel a kivívott nyolcadik hellyel elégedettek lehetünk. Büszkék lehetünk arra, hogy Drevenka Orsolya személyében mi adjuk a bajnokság gólkirályát, Garam- völgyi Eszter a mi bázisunkról indulva lett ifjúsági válogatott strandkézilabdában, Benedek Réka pedig miközben kettős játékengedéllyel a mi színeinkben is játszott, „anyaklubjában”, az egri főiskolás csapatban NB II-es bajnoki címet nyert.
– Mi lesz a továbbiakban?
– Most még nagyon képlékeny a helyzet (június végén készült az interjú – a szerk.), nem tudjuk, hogy milyen korosztályú csapatokkal, milyen bajnokságban folytatjuk, ez elsősorban anyagiak kérdése. Az biztos, hogy a Kiss Árpád Általános Iskola nemsokára megépülő tornacsarnokával jelentősen javulnak az edzésfeltételek, de ez főként az utánpótlás versenyeztetésére vonatkozik, amit így kiszélesíthetünk. Hogy lesz-e felnőtt csapat, arra csak július végén lehet biztos választ adni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Dr. Nagy Andor | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!








