Köddé vált a tél a túlélőtúrán
Mik ezek?
XA legjobbaknak (természetesen) a Csóványost (938 méter) és a Nagy-Hideg-hegyet (864 méter) is meg kellett mászniuk.
Legutóbb Karancslapujtőn volt az esemény központja, akkor „igazi” téli időjárás fogadta a résztvevőket. A frissen leesett 30–40 centiméter vastagságú szűz hó és a csontig hatoló, -10 °C körüli, az éjszaka során aztán az alatti hőmérsékleti értékek akkor igencsak megrostálták a mezőnyt. A legjobbaknak a településről a Kápolna-hegy nyergébe, majd a Pécs-kőre kellett felkapaszkodniuk, ezután indulhattak Salgóbánya felé. A bázisra való visszatérés Somoskő vára és a Karancs csúcsán keresztül csak a legelszántabbaknak (a mezőny mintegy tizedének) sikeredett. Leggyorsabban mindezek teljesítése az egy „helyi” csapatnak, a Rozgonyi Zsuzsanna Demény Tibor – Huszár Norbert triónak sikerült, letaszítva a dobogó tetejéről a már-már legyőzhetetlennek hitt „Szupercsapat” fantázianevű alakulatot.
A mostani eseménynél a Börzsöny nagyobb és talán „hirtelenebb” szintkülönbségei adták fel a leckét a résztvevőknek, ellenben az időjárás messze nem az ilyenkor megszokott arcát mutatta. Hóesés helyett a köd szitált egész nap, így a gyönyörű panorámát kínáló csúcsokról sajnos semmit sem lehetett látni nemhogy a környékből, de sokszor még abból sem, hogy merre is vezet tovább az út, hiszen a következő turistajelzést viselő fák is legtöbbször már a köd homályába vesztek. Hozzávetőlegesen 550–600 méter tszf. magasság alatt sár, majd a hőmérséklet esésével egyre inkább fagyott talaj, vagy minimális hólepel hátráltatta az előrehaladást.
Ezen körülményeket már egyből a rajtnál megtapasztalhatták a résztvevők – soraikban a címvédő nógrádiakkal – akik a nagybörzsönyi iskolából reggel 8 órakor indultak neki a rengetegnek. Az első célpont a 715 méter magas Salgóvár volt, mely nem tévesztendő össze a nógrádi megyeszékhely feletti Salgóval. A túra szabályzatai szerint egy-egy „őrzött pont” meghatározott időintervallumban nyitott, így jelen esetben ezen első pontot a reggeli indulás után 10.30-ig kellett elérni annak érdekében, hogy a csapatok tovább tudjanak haladni. A hétszáz méter fölé való felkapaszkodás után egy kis gerincút, majd ereszkedés következett a Kemencéről induló kisvasút (kényszer)végállomásáig, a feketevölgyi megállóhelyig. A kisvasút felsőbb szakaszai az ezredforduló környékén lettek áldozatai a nagyobb esőzéseknek, a pályát sok helyen alig látni a törmeléktől, a korábbi hidak helyén a levegőben lógnak a sínszálak a kis patak felett. Ezt is megszemlélhették a résztvevők, miközben az előbb említett, 310 méter tszf. magasságon található „őrzött ponttól” elindultak a Börzsöny csúcsára, a Csóványosra.
A bő hatszáz méteres szintkülönbség leküzdésével délután 14.30-ig kellett végezni – ez már csak a mezőny alig több mint felének sikeredett. A túrának a legjobb erőben lévők számára is innen következett a legnehezebb szakasza, hiszen még két „őrzött pontot” kellett felkeresni, majd lehetőleg (a büntetőpercek elkerülése érdekében) 20 óráig, a 12 órás szintidőn belül visszajutni Nagybörzsöny településre. Ekkor már a Nagy-Hideg-hegyre való leereszkedés sem a legkönnyebb feladat, főleg, hogy a gerincút azért tartogat nem várt meglepetéseket. A „feketeleves” aztán kétségtelenül az utolsó pont felkeresése volt, ez már csak 19 csapatnak sikerült a 48-ból – ami egyébiránt még mindig elképesztően magas szám. Befejezésként a hegység túloldalára, a Nagyirtáspuszta feletti Só-hegyhez kellett elzarándokolni, majd onnan vissza a bázisra – röpke 15 kilométeres kerülővel.
Címvédő csapatunk elmondása szerint sajnos idén – legfőképpen sérülésekből kifolyólag – nem sikerült úgy a felkészülés, ahogyan szerették volna, de így is szép eredményt értek el. Az „Elszánt hegyikecskék” a hatodik pozícióban végeztek, mely eredményhez mintegy 50 kilométer megtétele és több mint 2000 méter szintkülönbség leküzdése szükségeltetett bő 10 óra alatt. A túra során egyébiránt ún. „fakultatív” pontokat is kijelölnek a szervezők – összesen tízet. Ezeket nem kötelező felkeresni, de érdemes értük kis kitérőket tenni, ha az útvonal közelében vannak, mivel időjóváírás jár értük. Címvédő csapatunk is gyűjtögette szép számmal ezen jóváírásokat, ha pedig csak még egyet útba tudtak volna ejteni, az már elégséges összesített időt eredményezett volna a dobogó harmadik fokához is. Ennek ellenére is elismerendő azonban az eredmény mindazon csapatoknak, akik végigjárták (vagy inkább futották) a teljes útvonalat, valamint azoknak is, akik egy részét tudták „csak” teljesíteni. A szintén salgótarjániakból álló „Széchenyi projekt” az első két őrzött pontot érintette, de a túra eredményes befejezéséhez már nekik is mintegy 25 kilométert kellett megtenniük.
A hamahamás események sora a tervek szerint egy nem mindennapos helyszínen folytatódik majd. A tavaszi, immáron XI. Hamahama túlélőtúrát az Alföldön rendezik majd, ahol érdekes szituációkat teremthet majd a tájékozódás – legfőképpen az éjszakai órákban. A nyár a vízi túráké lesz, ősszel aztán a Bükk ad helyet a XII. eseménynek, télen pedig várhatóan a Budai-hegyekben szállhatnak harcba megyénk sportolói a soron következő, VI. téli tüdőtisztító túlélőtúrán.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








