„Itt akarjuk folytatni a megkezdett munkát!”
Mik ezek?
X
Dániel Tamás 46 éves, salgótarjáni születésű és ízig-vérig lokálpatrióta, akinek a sport, azon belül is a kosárlabda jelenti a legtöbbet. Több sportágat kipróbálva 1977-től lett az SKSE igazolt versenyzője, ahol már 16 évesen bemutatkozott az akkor az NB II-ben szereplő felnőtt kosárlabda csapatban.
Aktív pályafutásának végeztével különböző vezetői beosztásokban tevékenykedett a Fekete Sasok csapatánál, illetve saját sportmenedzseléssel foglalkozó cégét irányította. Utóbbi munkája révén számos országos jelentőségű sporteseménnyel ajándékozta meg a nógrádi sportbarátokat, elég ha csak az 1997-os salgótarjáni kosárlabda Magyar Kupa négyes-döntőre, az 1998-as Magyarország – Oroszország, a 2001-es Magyarország – Svájc, a 2008-as Magyarország – Finnország és Magyarország – Bulgária Európa-bajnoki középdöntő mérkőzésekre, illetve rendre hatalmas közönségsikert arató rali Magyar Bajnoki futamokra gondolunk. A jobb gazdasági lehetőségek következtében 2003-ben Egerbe költöző Fekete Sasokkal egy-egy NB I/B-s arany-, illetve ezüstérmet, illetve egy élvonalbeli idényt produkált, a legnagyobb büszkeséggel mégis az tölti el, hogy szülővárosának csapatát 60 esztendő elteltével – két év alatt két osztályt előre lépve – 2009 nyarán sikerült a legmagasabb osztályba kormányoznia.
– Ön szerint mi a jobb? Ebben az osztályban kullogni a tabella végén, vagy egy osztállyal lejjebb játszani győztes mérkőzéseket? (Csipa)
– Én azt vallom, hogy az ember arra teremtetett, hogy folyamatosan a jobbra törekedjen, egyre nehezebb feledatokat tűzzön ki maga elé, és azokat próbálja meg teljesíteni. Húsz éve foglalkozom a sportmenedzseléssel, azon belül is a kosárlabdával. Mi más lehetett a célom, minthogy Salgótarjánban NB I/A-s csapatot csináljunk. Két év alatt sikerült is! Kell ennél több?! Persze, hogy kell! Az idén biztosan benn maradunk, jövőre pedig építünk egy még jobb csapatot! Van egy mondás a kosarasoknál, bár másra is igaz: Vagy az ellenfelet kell megválogatni, vagy pedig kosarazni kell megtanulni. Mi az utóbbit választjuk!
– A csapat bentmaradása esetén a jövő idénynek is nekivágna hasonló kondíciókkal, mint az idei? (bb2)
– Nekivágunk a jövő szezonnak is, az biztos. Abban is bizonyos vagyok, hogy az újból az A-osztály lesz. Ehhez azonban, az idei tapasztalatokat is fölhasználva, folyamatosan javítani kell a kondíciókon, a körülményeken. Remélem, ehhez egyre több partnert is találunk.
– Ismét hangsúlyozom, én nem tudok másban gondolkodni, csak abban, hogy mindig magasabbra törjünk. Annak ellenére folyamatos teltház előtt játszunk, hogy még nem jönnek a győzelmek. Salgótarján az egyik olyan város az országban a 14-ből, ahol van első osztályú férfi kosárlabda csapat. Végre nem csak a negatív hírek miatt foglalkozik velünk az országos média... és még nagyon sok lehetőség van ebben.
– A napokban felreppentek különböző hírek a csapat táján, többek között anyagi oldalról is. Biztosított-e anyagi téren hogy a SKSE kosárlabda csapatának NB1/A-s szezont végig játssza? (S. Norbi)
– Végig fogjuk játszani, de ehhez folyamatosan új szponzorokat, támogatókat keresünk. Remélem, már az év elején főtámogatóval is meg tudunk egyezni.
– Mennyi pénz hiányzik a kasszából ahhoz, hogy egy jó középcsapata (Kecskemét, Szombathely) lehessen Salgótarjánnak? (T.Z.)
– Mindkét említett városban lényegesen jobb körülmények között dolgozhatnak a kosarasok. Ez nem csak az önkormányzati támogatás nagyságában mutatkozik meg, ami a mienknek az 5-6-szorosa, hanem a gazdasági környezetben is. Ott több olyan helyi cég van, amelyek jól működnek, ezért gondolkodnahatnak támogatásban is. Nálunk a néhány működő céget sem sikerül megtartani a városban, nemhogy újakat idehozni. Nehéz dolgunk van, de mi nem csak helyi cégeket keresünk, hanem olyan vállalkozásokat is, melyek ugyan máshol működnek, de van némi helyi kötődésük is.
– Ha bent marad az SKSE az első osztályban, de anyagilag megérné máshová költöztetni a csapatot (mint anno Eger), akkor mit lépne? (Manci)
– Én salgótarjáni vagyok, és már 2003-ban is itt szerettem volna első osztályú csapatot csinálni. Akkor nem engedték, most hagyták. Itt akarjuk folytatni a megkezdett munkát!
– A politika és sporttámogatás szoros viszonyban vannak (manapság) egymással. Ön kit látna ősszel legszívesebben Salgótarján polgármesteri székében? (Miki)
– A mostani városvezetés nincs tisztában azzal, mire is van szüksége Salgótarjánnak, az itt élőknek. A várost működővé, és valóban élhetővé kell tenni. Ebben nagy szerepe lehet a sportnak is, azon belül pedig a kosárlabdának. Biztos vagyok abban, hogy egy olyan ember, aki a hétköznapokat, és akár a kosármeccseket is köztünk éli meg, jobban látja a problémákat, és sokkal többet tud segíteni minden területen. Dóra Ottó polgármesterré választása esetén léptékekkel lehet jobbítani dolgainkon, életünkön.
– Pillanatnyilag nincs edző-kérdés. Az elmúlt hetekben minden problémát átbeszéltünk Walke Károllyal, aki folytatja a munkát. Az viszont igaz, hogy egy edzőt az eredmények minősítenek, tehát el kell kezdenünk nyerni!
– Ha nem üzleti titok: milyen pénzékért hajlandóak játszani nálunk a tengerentúli játékosok? (Haver)
– Ez nagyon változó, de információim szerint havi 1500 és 10 000 dollár közötti összegekért vannak hazánkban amerikai kosarasok.
– Többféle információt is hallani, hogy hogyan és mennyivel támogatja a város a csapatot. Vannak-e konkrét számok ezzel kapcsolatosan, és van-e még vállalt, de nem teljesített kötelezettsége a polgármesterasszonynak? (P. Tomi)
– Pénzbeni juttatást a 2009/2010-es bajnoki évre 14 millió forintot ad Salgótarján önkormányzata. Ezt havi bontásban kapja az egyesület. Ezen felül 4 millió forimtot adnak, ha a csapat bejut a legjobb nyolc közé. Augusztus végén a polgármester asszony megígérte, hogy ezt az összeget abban az esetben is megkapja a csapat, ha mégsem lesz a legjobb nyolc között. Ez egyelőre azonban csak ígéret. Ígéretet kaptunk arra is – szintén augusztus végén – hogy a polgármester asszony közbenjárására a szezonkezdetre érkezik egy jelentős támogató. Erről, pillanatnyilag, még nincs több hírünk. Boldvai László országgyűlési képviselő segítségével 10 millió forint plusz forrás érkezett az önkormányzathoz, amit, a nyári megállapodásuk értelmében, a kosárlabda csapat kap meg. Némi huzavonát követően, két részletben, ezt az összeget megkapta az egyesület. Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk egy multinacionális céggel, mely beruházást tervez városunkban, és hajlandó lenne támogatóként megjelenni a kosárlabda csapat mellett. Ehhez az szükséges, hogy a polgármester asszony is támogassa ezt a kezdeményezést, akit nemrég írásban tájékoztattunk a fejleményekről, és kértük segítségét. Választ még nem kaptunk. A pénzbeni támogatásokon felül, térítésmentesen használhatjuk edzésre a sportcsarnokot, ugyanúgy, ahogy több más egyesület is, öt garzonlakást bérleti díj nélkül, de a rezsi-számlákat fizetve vehetnek igénybe játékosaink. Ezeket a lakásokat a Salgó Vagyon Kft. újította föl, adott támogatást a berendezések egy részének beszerzéséhez is.
– Kérdés, hogy mit ért azon, hogy profi? Számomra ez egy komplex fogalom, ami nem csak a javadalmazásról, hanem a körülményekről, az adott játékos hozzállásáról, mentalitásáról is szól. Nehéz ma Magyarországon, és főleg Salgótarjánban minden feltételt optimálisan összehozni. Hosszú, nehéz munka aminek az elvégzésének csak az elején tartunk.
– A Kecskemét ellen játszott botrányos találkozónak vannak-e vagy lesznek-e újabb fejleményei, vagy már lezártnak tekinthető az ügy? (Dénes)
– Büntetést kaptunk a szövetségtől, amit megfellebbeztünk. Információim szerint még további vizsgálatok is folynak, talán januárra várhatóak eredmények, állásfoglalások az ügyben.
– James Davis felől érdeklődöm: mennyire komoly a betegsége, és van-e még esély arra, hogy újra játsszon Salgótarjánban? (JD)
– Nem tudjuk pontosan, hogy mi a baja James Davisnek. Ki kell vizsgáltatni a kosarast, de ehhez neki is hozzá kell járulnia. Amennyiben nem hajlandó nálunk alávetni magát egy teljes vizsgálatnak, akkor nem léphet pályára, hisz' nem kockáztathatjuk az egészségét, életét.
– A szeptemberi induláshoz képest eddig hány százalékban sikerült megvalósítani a terveket? (ZZZ)
– Szakmailag én úgy gondolom, hogy 20-25 százaléknál járhatunk, de pozitív változásokat várok 2010 elejétől. Gazdasági szempontból is van fejlődni valónk, de itt jobban állunk egy kicsivel, míg a csapat megítélése, marketingje, országos kommunikációja kifejezetten jónak mondható.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 31 hozzászólás érkezett-
31. kotzenlee 2010. január 18. 18:25
Dánielnek az fáj, hogy Székyné az egyesületnek utalta a támogatás összegét és nem dániel úr bt.-jének. Így nemsikerült annyi pénzt ellopnia mint egerben, vagy st-ban annak idején!!! Arról is nyilatkozhatna, hányszor vádolták meg gazdasági bűncselekménnyel (nem alaptalanul).Aki ismeri tudja, hogy szélhámos!Dóra barátjáról meg mesélje el, hogy mennyi közpénzt rámol fel havonta (kb 600 000) meg aregionálistól pár milla évente. A várostól pénzt és egyébb juttatást kb.
45 000 000 kapnak a kosarasok. A komcsik mikor adtak ekkora összeget és melyik más sportág sportolói kapnak ennyi támogatást a városban DADA? Mesélhetnél a simlis ügyeidről, legyál őszinte, utána vegyél bárkit is a szádra!!! -
30. spori 2010. január 17. 21:15
Amúgy meg milyen csapatról beszélünk. Méghogy a város csapata-ha-ha röhögnöm kell. Ezek a fiúk( a nagy lokálpatmicsodával együtt) eltűnnek a városból, ha elzáródik a pénzforrás. Hát ennyire a mi csapatunk. Ezzel az erővel vehetnénk egy focicsapatot is azt is szeressük!
-
29. DaniMontana 2010. január 17. 18:37
Van itt pénz! Csak a zsebek megtömése mellett másra is kéne költeni! A város helyett én sem adnék többet! Van más fontosabb dolog is a városban annál, hogy a Dada új autót vegyen magának... Így is örüljünk, hogy a város bármennyivel is támogatta a csapatot, mert mindenki tudja, hogy a befolyt pénz nem arra van fordítva 100%-ig amire kellene. Remélem, hogy sikerül szponzort találni, és nem esik ki a csapat! Hajrá SKSE!!!
-
28. t 2010. január 17. 12:10
És ha vesztes? A bent maradás a lényeg nem a bajnoki cím...ez az első évünk bazzeg..hihetetlenek egyesek.
Egyébként meg ha nem evsztes csapatot akarunk akkor igenis kell a pénz mert a többi csapat sokkal többől gazdálkodik.
És képzeld nagyon sokan értékelik hogy akár vesztes meccsen is de játszhat Salgótarján az A csoportban. -
27. Nyílt levél 2010. január 16. 20:13
Pont ott folytatták, ahol abbahagyták, megint kikaptak!
Az utolsó helyen állunk!
Követelem, hogy Székyné haladéktalanul adjon min. 200millát Dadának, mert el fogja vinni a csapatot Egerbe! Az adófizetőknek és a városnak csak megér ennyit, hogy megnézhessenek még 12 vesztes mecsset.
-
26. bb 2010. január 16. 17:04
Dániel és a tarjáni kosárlabda közé egyenlőségjelet tenni legalább akkora hiba, mint Fenyvesi és a Fidesz közé egyenlőségjelet tenni.
Fenyvesi egyébként a klubvezetéssel vitázik és nem a csapattal vagy a szurkolókkal. Akinek nem inge ne vegye magára...
Mellesleg Dániel úr sem a demokratikus vezetési módszerek etalonjaként lett közismert. -
25. P.4go 2010. január 16. 16:16
Szabad vélemény nyílvánítás van még egyenlőre, amíg ezek hatalomra nem kerülnek. Ne hagyd magad Dada. Főleg egy ilyen kis selyemfijúnak.
-
24. miii 2010. január 16. 12:46
Hol élünk? Az ötvenes években? Miért ne politizálhatna itt bárki? Anikor Kakukk Patyo benyalt a fidesznek ki hőbörgött? Ki fenyegette? Senki! Nehogy már egy olyan országban, vagy városban éljünk,ahol az emberek nem mondhatják el a véleményüket. Persze másnak lehet más véleménye,de nehogy már a fenyvesi féle terror, meg fenyegetőzés legyen a normális!
-
23. JagerZoliy 2010. január 16. 12:35
Ahogy hallom most ezzel kapufát lőtt Dániel!
-
22. bb 2010. január 16. 12:12
Nem baj hogy Dániel politizál. Mindig azt tette. De viselje is el a következményeit, ha ezzel árt a csapatának.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








