Ismét nem jutottak egyről a kettőre
Mik ezek?
XMiután nem csak a kiesés – de akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy az egyre inkább éledezni látszó Debrecen – elől menekülő vendéglátó Salgótarjáni KSE, hanem ellenfele, a legjobb nyolc közé igyekvő Kaposvári KK számára is kiemelt jelentőséggel bírt a szombat esti derbi, mindenképpen parázs mérkőzésre és végletekig kiélezett csatára számíthatott a városi sportcsarnokba ezúttal is szép számban kilátogató sportszerető közönség.
Melynek részéről az első nagy tapsot a megyeszékhelyi klub vezetőségének azon bejelentése aratta, miszerint az SKSE a február 17-i, Dombóvár elleni hazai kupatalálkozójának bevételét a napokban egy kincset érő mikrobusszal „megrövidített” Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület számára ajánlja fel. Lényegesen kevesebb okot adott ezzel szemben a vigalomra hazai szempontból, hogy bár a fájós karja miatt több mérkőzést mulasztó Vavra és a „szülési szabadságról” visszatérő Hartvich is újfent csatasorba állt, s a hét közben Debrecenből érkező Gaál Róbert ugyancsak szerelést húzott, a salgótarjáni gárda mégsem szerepelhetett legjobb összeállításában ezen a létfontosságú fellépésen.
Az irányító posztra kiszemelt amerikai Eddy Barlow ugyanis játékengedély híján egyelőre csupán civilben foglalhatott helyet a kispadon, míg a bosnyák Bajramovicsot a bemelegítés során (!) elszenvedett részleges bokaszalag-szakadása kárhoztatta tétlenségre. Ugyan az első vendégtámadást követően egy balszerencsés mozdulat folyományaként Vojvoda Dávid is cserét kért, a vendégek ifjú reménysége röpke ápolás után visszatérhetett a pályára – s ha már így esett, meg is nyerte a meccset az utóbbi hetekben remek formába lendülő kaposváriaknak. Az első félidő java részében azonban nem az alig húszévesen már a felnőtt válogatottban jeleskedő hátvéd, hanem a kilenc pontját tíz lepattanóval megfejelő Hendlein Roland, valamint a valamennyi dobási kísérletét értékesítő Dávid Gergely vitték a prímet a vendégeknél, míg az SKSE részéről leginkább a centerkollégájához hasonlóan hibázásra képtelen Hartvich Tamás és a harcos Gorszkij jeleskedtek.
A játékrész hajrájában azután előlépett Vojvoda is, s zsinórban beszórt négy triplájával szemvillanás alatt tízpontos vezetéshez juttatta a 212 centis Bajramovics távollétében a palánkról lecsorgó labdák többségét összekapkodó, s ezáltal egy támadáson belül gyakran kétszer-háromszor is próbálkozó kék-fehéreket. A hátralévő nyúlfark nyi időre azonban még az ismét igen rapszodikusan kosárlabdázó Sirutavicius is tartogatott két távoli bombát, így 40–36-os vendégvezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.
A fordulás után az SKSE kapott hamarabb lábra, s a legszebb napjaira emlékeztetően játszó Hartvich Tamás vezette házigazdák nem csak hogy átvették a vezetést, de csodálatos szurkolóiktól űzve egészen az utolsó kisszünetig biztosan őrizték néhány pontos előnyüket. Pedig az egy héttel korábban kiválóan játszó Sebők Tamás ezúttal képtelen volt elkapni a ritmust, a második félidőket rendre ellazsáló Sirutavicius már-már menetrendszerűen visszaesett (két pont a nagyszünet után), s Vavra dobóformájára is szemmel láthatóan rányomta a bélyegét a több hetes kihagyás.
A mérkőzés ezen szakaszában azonban a somogyiak sem remekeltek: a harmadik negyed utolsó hét percében mindössze egyetlen mezőnykosarat tudtak felmutatni a büntetődobások értékesítésével is hadilábon álló látogatók. A harmincharmadik percben az újonc Gaál Róbert harmadik szép betörését, valamint Gorszkij szemfüles találatát követően még mindig 61–55-ös hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Ekkor azonban ismét akcióba lépett a tíz hárompontos kísérletéből nyolcat a helyére küldő (ami persze éppen annyira a hazai védekezés kritikája, mint a kaposvári kiválóság dicsérete) Vojvoda, s egy Dávid Gergely, valamint az ekkortájt szinte minden ítéletükkel a vendégeket segítő játékvezetői hármas hathatós támogatásával levezényelt 17–2-es rohammal gyakorlatilag eldöntötte a sok hibával tarkított, küzdelmes mérkőzést.
Hiába erőlködtek ugyanis a végjátékban Hartvichék, az utolsó hét percben mindössze két mezőnykosarat jegyző tarjáni gárdának ekkor már semmi sem sikerült, így a rekordszámú hazai publikum ismét csalódottan távozhatott. Pocsék hajrája, valamint a rivális vezérének klasszisteljesítménye miatt egy nyerhető mérkőzést veszített el az ismét roppant balszerencsés – gondoljunk csak a bemelegítés során lesérülő Bajramovics esetére – SKSE.
Amerikai karmester érkezett
Csütörtökön késő este érkezett Magyarországra, s másnap már részt is vett az SKSE edzésén a 28 éves 185 centiméter magas Eddy Barlow Mayfield, a texas-i származású irányítóra azonban a szükséges engedélyek hiányában a Kaposvár elleni találkozón még nem számíthatott Walke Károly vezetőedző. A korábban a Harlem Globetrotters labdazsonglőrei között is megforduló, hazája különböző szintű bajnokságai mellett mexikói, venezuelai, német, ukrán és ciprusi élcsapatokban pattogtató rutinos kosaras az izraeli Ironi Ramat Gan együttesétől tette át székhelyét Salgótarjánba.
– Barlow-nak legutóbbi csapatánál egy sérült játékos helyére kellett beugrania, így öt mérkőzésre szóló szerződésének lejártát követően szabaddá vált. A hírek szerint képes összefogni csapatát, és igazi karmesterként irányítani társait. Reméljük beváltja a hozzá fűzött reményeket és segítségünkre lesz céljaink elérésében – tudtuk meg Dávid Krisztiántól, a megyeszékhelyi klub elnökétől.
Persze hosszú még a bajnokság, s a remélhetőleg csupán rövid kihagyásra kényszerülő bosnyák középjátékossal, valamint az első edzések alapján komoly erősítésnek ígérkező Barow-val kiegészülő tarjáni csapat a folytatásban még ütőképesebb lehet, de a bentmaradásért folytatott, immár egyértelműen kétcsapatosra szűkülő versenyfutásban még nagyon hiányozhat ez az elszakasztott győzelem.
Walke Károly: – Tudása legjavát adta a csapatom, s amennyiben jobb százalékkal értékesítjük a büntetőket, illetve a negyedik negyedben ugyanolyan egységes játékot tudunk nyújtani, mint az előző három játékrészben, akkor nyerhettünk volna. Bajramovics kiválását nagyon megsínylette az egyébként is szűk keretünk. Nagyon megtisztelő volt a szurkolók bíztatása, a következő hazai mérkőzésen szeretnénk kárpótolni őket.
Fekete Ádám: – Az utóbbi mérkőzésekhez képest gyengébben összpontosítottunk, ezért sokáig nagyon kiélezett volt a mérkőzés. Az utolsó negyedben feljavult a játékunk és ekkor magabiztosan fordítottuk a magunk javára a találkozót. Ehhez azonban kellett egy olyan kiemelkedő teljesítmény, amit Vojvoda Dávid nyújtott.
További eredmények: Pécsi VSK-Pannonpower – Marso-Vagép Nyíregyháza KK 87–93, Zalakerámia-ZTE KK – MJUS-Fotress Körmend 61–58, Atomerőmű SE – Debreceni Egyetem KE 79–73, Falco-SZOVA KC-Szombathely – Kecskeméti KSE 77–71, Albacomp – Soproni KC 92–74, Szolnoki Olaj KK – Dombóvár KC 101–77. A 12. fordulóból pótolt mérkőzés: Dombóvár KC – Debreceni Egyetem KE 87–68. A 16. fordulóból előrehozott mérkőzés: Kaposvári KK – Atomerőmű SE 95–93.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. HOL VAN? 2010. január 26. 09:41
Hol van a dobunk? C.g.nyok hol van a dobunk? ... Ez tetszett nagyon. :)
-
2. JagerZoliy 2010. január 26. 09:09
Köszi az értelmes hozzászólást "balek"
-
1. balek 2010. január 25. 16:18
Még egy balekaki egy hónapig itt lesz utána elmegy mert neki is tartozni fognak.Most eldől,hogy a DEKE vagy a SKSE-t akarja a kosár társadalom.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








