Irány Andalúzia!
Mik ezek?
XHazánkat a Dósa Eszter (Vitalitás SE) - Módos Gabriella (Merida Maraton Team) duó képviseli majd, versenybe szállva a világranglista-pontokért a többnapos hegyikerékpáros eseményen.
„A verseny szervezőinek, a szövetségünknek (MMTBSZSZ) illetve Szász Viktor közreműködésének és segítségének eredményeképpen lehetőséget kaptunk, hogy Módos Gabival képviselhessük hazánkat, ezzel is hozzájárulva az olimpiai kvóta megszerzéséhez” – olvasható Dósa Eszter, az eseményről szóló blog bejegyzésében.
„Rang ide, reklám oda, egy dolog biztos: hatalmas felkészültséget és talán annál is nagyobb alázatot követel meg a verseny – pláne két lány számára. A részvételnek két lényeges feltétele van: a betöltött tizenkilencedik életév, illetve a páros részvétel. Egyéni rajthoz állásra nincsen lehetőség, ami érthető is, ha a verseny nehézségére gondolunk.”
Dósa Esztert szerdán, a kiutazás előtti napon éppen pakolás közben értük utól. Kérdésünkre elmondta, hogy véleménye szerint igen kemény esemény elébe néznek, de bizakodnak egy jó eredményben és ezáltal újabb világranglista-pontok begyűjtésében. Abból a szempontból is eredményes lehet a kiutazás, hogy a duó mindkét tagja megkapja az adott helyezésért járó UCI pontokat, így a nemzet kvalifikációja szempontjából még inkább előnyös ezen eseményen való részvétel.
Az Andalucia Bike Race rajtjánál Andorra, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Kanada, Csehország, Dánia, Franciaország, Németország, Hollandia, Magyarország, Írország, Olaszország, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Oroszország, Spanyolország, Svédország, Svájc, az Egyesült Királyság és az USA versenyzői állnak majd. Kategóriákat tekintve ez 78 elit férfi párosra, 116 master férfi párosra, 17 vegyespárosra oszlik szét, míg versenyzőinknek 9 női páros között kell majd bizonyítani. Az esemény egy rövidebb prológból és öt maraton szakaszból áll majd, Cordóba és Jaén környékén. A prológ 34,2 kilométeres nyomvonala és a hozzá tartozó 715 méter szintkülönbség még csak bemelegítés lesz majd vasárnap, a lényeg hétfőtől péntekig következik. Az öt maraton szakasz egy-egy önálló eseménynek is beillene, hiszen – a záró, „csak” 60 kilométeres etap kivételével – 70 és 86 kilométer között kell majd teljesíteni napról napra, és lesz olyan szakasz, melyen egyetlen nap alatt közel 3000 méter szintkülönbséget is le kell küzdeniük a hölgyeknek.
Jelen állás szerint úgy tűnik, hogy delegációnknak az esemény alatt is lesz lehetősége kommunikálni az itthoniakkal, így ha ez ténylegesen adott lesz, folyamatosan tudósítunk majd lányaink eredményeiről.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








