Hazai siker
Mik ezek?
X
SBTC – Balassagyarmat 1–0 (0–0)
Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion, 300 néző, vezette: Demeter M. (Kara P., Szigecsán N.).
SBTC: Lázár – Sulcz, Jeney, Kerényi, Szűcs – Oláh T. (Kovács Z., 80.), Galbács, Novák, Stark – Puszta (Tóth M., 89.), Birincsik (Csépe, 63.) Edző: Horváth Gyula.
Balassagyarmati VSE: Földi – Balga, Földvári (Cseman, 86.), Gaál, Szenográdi – Weigerding, Benécs (Optiz, 75.) – Baranyi, László, Zolnyánszki (Chikán, 59.) – Fábri. Edző: Mohácsi László.
Gólszerző: Stark (63.). Sárga lap: Birincsik (46.), Novák (89.), Jeney (90.), ill. László (27.), Földvári (71.). Jók: Novák, Szűcs, Puszta, Stark, Jeney, ill. László, Gaál, Földi.
A hazai csapat hamar átvette az irányítást, az agilis Novák szinte minden akcióban főszerepet vállalt, sőt egy hatalmas kapufát is rúgott. Eközben a Balassagyarmat a visszafogott játékával egyáltalán nem tudott kibontakozni, úgy nézett ki, hogy csak az eredmény megtartására törekszik. A vendégcsapatnak vélhetően jól jött a szünet, mert már a levegőben lógott a Stécé vezető gólja.
Az SBTC (fekete-fehér mezben) megérdemelten nyert Balassagyarmat ellen
Fordulás után ott folytatódott a fekete-fehér ostrom ahol abbamaradt, végül bő egy óra játékidő után Stark megszerezte a vezetést. A gól után az Ipoly-partiak is magasabb sebességfokozatba kapcsoltak, bár helyzetet nem sikerült kialakítaniuk, becsülettel mentek előre. A hajrára teljesen nyílt lett a mérkőzés a vendégeknek a hosszabbításban adódott két lehetőségük, amikor már Földi kapus is bekapcsolódott a támadásba. Végül maradt a minimális hazai siker, amellyel az SBTC ismét azonosra alakította a győzelmeinek és vereségeinek számát.
Horváth Gyula: – Egy helyi rangadón nyerni mindig öröm. Úgy gondolom, hogy játék képe, valamint a kialakított helyzetek alapján az örömünk teljesen megérdemelt.
Mohácsi László: – Az SBTC teljesen megérdemelten nyert. Gratulálok a hazai csapatnak. Molnár Zoltán
További eredmények: Maglódi TC – Ózdi FC 3–1, Putnok VSE – Dunakeszi Vasutas 3–0, Vasas-Híd II. – Gyöngyös AK-Ytong 3–0, Gyöngyöshalász SE – FC Hatvan 3–4, DVTK Tartalék – FC Tiszaújváros 0–1, Tura VSK – Rákosmente 1–0. Szabadnapos: Felsőtárkány SC.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








