Hazai pályán kapott ki a Nőtincs
Mik ezek?
XRimóc – Pásztó 6–1 (2–0)
Rimóc, 100 néző, vezette: Baranyi II G. (Pap I., Oláh G.).
<b>Rimóc:</b> Oláh T. – Mócsány (Bangó B.), Kuris, Rácz R., Komár – Laczkó, Kelecsényi, Rácz I. (Bangó R.), Bangó N. (Hegedűs) – Lovász, Vincze. Edző: Vidomusz Tibor.
<b>Pásztó:</b> Csoór – Bazsó, Bognár, Fenyvesi, Sándor (Maksó) – Dropka, Gömbicz, Mucsina (Huszár), Dancsok – Kovács, Falusy. Edző: Vallus Ferenc.
<b>Gl.:</b> Bangó N. (2), Kelecsényi, Oláh T. (11-esből), Vincze, Laczkó, ill., Kovács (11-esből). <b>Sárga lap:</b> Rácz R., Rácz I., ill., Dropka, Gömbicz, Dancsok. <b>Kiállítva:</b> Fenyvesi. <b>Jók:</b> az egész csapat, ill., Csoór.
Jó iramú, küzdelmes, sportszerű mérkőzésen a hazaiak korán magukhoz ragadták a mérkőzés irányítását és sorban szerezték a góljaikat. A végén a vendégeknek 11-esből sikerül szépíteniük. A csapat a jó játékot és a győzelmet a közelmúltban elhunyt Kiss Bertalan vezetőségi tagnak ajánlja.
Vidomusz Tibor: – Gratulálok a csapatnak, mindent megtettek a győzelemért. Egy sokat futó, fiatal Pásztót vertünk meg, további sok sikert nekik.
Vallus Ferenc: – Ha valamit eddig sikerült felépítenünk, már sikerült lerombolnunk. Döbbenten gyenge teljesítményeket nyújtottunk, igaz néha még sújtottak is bennünket
Palotás – Szécsény 0–1 (0–1)
Palotás, 100 néző, vezette: Várallyay (Szigetvári, Oravecz).
<b>Palotás:</b> Kocza – Hegyi, Here, Andó, Jambrich – Gál, Kresák, Hadrik, Tancsik – Sipos, Jakus. Edző: Nagy Tamás.
<b>Szécsény:</b> Szathmári – Galcsik, Németh, Horváth P., Botos – Ágner, Simon, Szilvási (Ökrös), Szabó T. (Oravecz) – Horváth B. (Vincze), Varga G. (Brezovszki). Játékos-edző: Mátyus Sándor.
<b>Gl.:</b> Szabó T. <b>Sárga lap:</b> Here, Tancsik, ill. Galcsik, Botos, Varga. <b>Jók:</b> Here, Andó, ill. Szathmári, Galcsik, Németh, Ágner.
Közepes iramú, egygólos mérkőzésen a szerencsésebb vendégek egy távoli lövéssel szerezték meg a három pontot. A hazaiak egy pontra rászolgáltak volna.
Szabó Mihály, a Palotás elnöke: – Több gólhelyzetet dolgoztunk ki mint ellenfelünk, de a kapu előtt ismét hibáztunk, így a jól védő Szathmári mindig menteni tudott.
Baranyi István, a Szécsény szakosztályvezetője: – Két hasonló képességű együttes mérkőzésén a győzelmet jobban akartuk, így megszereztük a három pontot.
Nagybátony – Héhalom 0–0
Nagybátony, 250 néző, vezette: Gordos Á. (Csehi A., Lovasi J.).
<b> Nagybátony:</b> Zsignár – Szabó, Mátrai, Csatlós T., Dudás – Balázs, Orosz (Kiss), Kálmán (Bakos T.), Csatlós Cs. – Lőrincz D. (Hatala), Alapi. Játékos-edző: Csatlós Tamás.
<b> Héhalom:</b> Vida – Dinka, Kovács, Pásztor, Kárpáti – Babusa, Bognár, Gerhát, Danguly – Lőrincz Cs. (Baranyi), Jakus (Zsámboki). Edző: Szilágyi Albert.
<b>Jók:</b> Balázs, Csatlós T., ill. az egész csapat. <b>Sárga lap:</b> Mátrai, ill. Babusa.
A Nagybátony (fekete-fehér mezben) nem bírt a Héhalom csapatával
A mérkőzés elején a hazaiak egy gólszerzési lehetőséget puskáztak el, majd sok szöglet mellett egyszer a kapufát is eltalálták. A vendégek a mezőnyben ügyesen játszottak, de a kapura nem jelentettek veszélyt. A második játékrészben a hazaiak nem tudták jobban felpörgetni a játékot, igaz még egy kapufát elértek. A jó játékvezetés mellett lezajlott találkozón a jól szervezett, sportszerű Héhalom, ha kis szerencsével is, de megérdemelten szerzett egy pontot.
Csatlós Tamás: – Nen valami jó napot fogtunk ki, benne volt a csapatban a múlt heti vereség. Sajnos a pályánk jelenlegi állapota miatt kevés helyzetet tudtak a csapatok kialakitani. A meccs legnagyobb helyzete így is a miénk volt, de sajnos ez kimaradt, így meg kellett elégednünk az egy ponttal.
Szilágyi Albert: – Küzdelmes, változatos mérkőzésen bármelyik csapat győzhetett volna. A látottak alapján úgy érzem, közelebb álltunk a három pont megszerzéséhez.
Bercel – Berkenye 1–6 (1–2)
Bercel, 100 néző, vezette: Babcsán Á. (Gordos Á., Dobos A.).
<b>Bercel:</b> Egervári (Molnár D.) – Koplányi, Kaluzsa, Kaposvári, Dallos – Gyurcsek, Komjáthi, Kupecz, Jakus – Molnár Cs., Mohácsi. Edző: Matyóka Ferenc.
<b>Berkenye:</b> Hisbéli – Zsibók Z. (Rottenbacher), Hannus, Kutnyik T., Mravik – Lestyánszki (Szabó M.), Zsibók T., Csabuda (Sulyán), Nagy – Bábik, Kabai. Edző: Herédi Atila.
<b>Gl.:</b> Molnár Cs., ill. Mravik (2), Zsibók T., Csabuda, Bábik, Szabó M. <b>Sárga lap:</b> Kaposvári, Dallos, Komjáthi, Kupecz, ill. Zsibók Z., Hannus, Zsibók T. <b>Jók:</b> Egervári, Dallos, ill. Bábik, Mravik, Szabó, Zsibók T.
A jobb játékerőt képviselő vendégcsapat magabiztos győzelmet aratott.
Matyóka Frenc: – Gratulálok a berkenyei csapatnak.
Herédi Attila: – A vártnál nehezebben, de megérdemelten nyertünk.
Somoskőújfalu – Bánk 1–3 (0–2)
Somoskőújfalu, 150 néző, vezette: Varga G. (Bogár G., Baranyi G.).
<b>Somoskőújfalu:</b> Novák – Morva, Váradi, Balázs, Ornyik (Gyarmati) – Horváth, Oláh, Bujtár, Berki – Molnár G., Baranyi. Edző: Lipták Zoltán.
<b>Bánk:</b> Peredi – Németh, Barkaszi, Földvári, Sági – Csizmár, Heczel (Tóth), Németh (Sindler), ifj. Kovács I. – Szegvári, Pádár (Melo). Játékos-edző: Kovács Imre.
<b>Gl.:</b> Baranyi, ill. ifj. Kovács I. (3). <b>Sárga lap:</b> Pádár. <b>Jók:</b> Balázs, Baranyi, Ornyik, ill. ifj. Kovács (a mezőny legjobbja), Németh, Sági, Pádár, Csizmár.
A hazai csapat mezőnyfölényére a vendégek két szép szabadrúgásból szerzett góllal válaszoltak, s végül magabiztosan vitték el a három pontot.
Lipták Zoltán: – Úgy gondolom, hogy a második félidőben többet tettünk azért, hogy megfordítsuk a mérkőzést, de helyzeteink kihasználatlanok maradtak, így nem tudtuk közelebb kerülni ellenfelünkhöz. Gratulálok a vendégcsapatnak.
Kovács Imre: – Az első félidőben megszerzett kétgólos előny kicsit elaltatott bennünket, s hazaiak a második játékrész elején alaposan megijesztettek. Összeségében azért megérdemeltnek érzem sikerünket. További sportsikereket kívánok a sportszerű somosiaknak.
Nőtincs – Karancslapujtő 0–2 (0–1)
Nőtincs, 150 néző, vezette: Kovács T. (Béres K., Szűcs Gy.).
<b>Nőtincs:</b> Balogh – Schwarcz, Hugyecz R., Kurali, Sírkó – Tóth Szabolcs, Prukker, Hugyecz F., Nyikos (Miklovicz) Szunter, Dancsó. Játékos-edző: Schwarcz Zoltán.
<b>Karancslapujtő:</b> Szabó – Sági D., Szabó K. (Sánta), Cseh, Tóth Szilárd (Gordos) – Zsély D., Fodor, Racs J., Mezei (Racs M.) – Lavaj, Harai. Edző: Földi Attila.
<b>Gl.:</b> Cseh, Racs J. <b>Jók:</b> Tóth Szabolcs, ill. az egész csapat, Cseh a mezőny legjobbja.
A hazai csapat álmosan kezdte a mérkőzést, több helyzetet alakított ki a Lapujtő, s a 10. percben egy szép fejesgóllal megszerezte a vezetést. Ezután megpróbálta mozgósítani erőit a hazai csapat A második félidőben már a mutatott játék, egy-két helyzet alapján kiegyenlített volt a küzdelem, de a vendégcsapat szerzett ismét gólt. A Nőtincs hazai pályán bajnoki mérkőzésen utoljára 2007. tavaszán szenvedett vereséget. Ezzel több mint négyéves sorozat zárult le.
Schwarcz Zoltán: – Az utóbbi időben minden ellenfelünk az idény legjobb formáját nyújtva játszott ellenünk, mi pedig halványabb teljesítményt nyújtottunk. Így sajnos már érett a vereség. Gratulálok a jól, és sportszerűen játszó karancs- lapujtóieknek.
Földi Attila: – Az idény legjobb játékával bravúros, de a látottak alapján teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. A mezőny egyetlen veretlen csapata ellen. Kalapot emelek minden pályára lépő játékosunk előtt.
Szurdokpüspöki – Mátranovák 4–0 (1–0)
Szurdokpüspöki, 130 néző, vezette: Holecska A. (Dobsonyi L., Csáky T.).
<b>Szurdokpüspöki:</b> Pintér – Pusztai, Szabó, Sinkó, Bódi – Kapás (Zohó), Sándor, Batta, Bognár (Figura) – Nagy Zs., Kiss I. Edző: Tóth József.
<b>Mátranovák:</b> Peleskei – Nánási, Szoó, Varga, Kovács – Pataki, Líber Zs., Oszvald, Lakatos P. – Kotroczó, Kisbali (Szőllősi). Edző: Smelkó Károly.
<b>Gl.:</b> Kiss I. (2), Sinkó, Nagy Zs. <b>Sárga lap:</b> Sinkó, ill. Peleskei, Varga. <b>Kiállítva:</b> Kovács (56.), Nánási (84.). <b>Jók:</b> az egész csapat, ill. Oszvald.
A hazai csapat a mai napon játszott a szezonban a legjobban. A második félidőben a bajnokaspiránsra tudta erőltetni saját játékát és magabiztos győzelmet aratott.
Tóth József: – Egy héttel ezelőtt a pokolban voltunk, a mai napon pedig a mennyországba kerültünk. Lelkes, csupa szív játékunkkal a bajnokaspiráns fölé nőttünk.
Smelkó Károly: – Sajnos minden csapatrészünk csődöt mondott a nagyon motiváltan futballozó hazaiak ellen. A mérkőzés előtt pedig felhívtam a figyelmüket bizonyos dolgokra, ez be is igazolódott.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








