Hat arany került Nógrádba
Mik ezek?
XA Salgótarján veterán futóatlétáit összegyűjtő Zenit SE három tagja is részt vett a bajnokságon (míg a korosztállyal csak ismerkedő Ragályi Gábor versenyen kívül futott).
Közülük a most győzelemmel debütáló Szabó Gábor két évtizedes szünet után tért vissza a magasugráshoz, és (nem ugrócipőben) elért eredménye biztató a jövőt tekintve. Koltai Péter három aranyérmet is begyűjtött, s mindhárom távon remek időt ért el, csapattársa, Zánki Zoltán 800 méteren nyert, emellett egy ezüstöt is szerzett 1500-on.
Utóbbi két távon Jusztin Ferenc két, Tepkor Zoltán három éremmel gyarapodott. Venyercsán László, a Salgótarjáni AC sportolója (melynek 2000 óta igazolt versenyzője, és ahová 2010-re is élő igazolása van) fő egyesületében nem indulhatott a rendezvényen, hisz az nem tartozik a Szenior Atléták Magyarországi Szövetségébe, így a vesetranszplantált gyaloglónak egy tagegyesületet kellett keresnie magának, hogy értékeljék a veterán ob-n) is abszolút első lett a veteránbajnokságon. A veteránok következő versenye a március 13-i mezei ob lesz nógrádi éremesélyekkel.
Nógrádi érdekeltségű eredmények: Férfiak. 60 méter. M40: 1. Koltai Péter (Zenit SE) 7,85 mp, 7. Tepkor Zoltán (HUFEZE-Pásztó) 9,44. 200 méter, M40: 1. Koltai Péter 25,28, 3. Tepkor Zoltán 32,28. 400 méter, M40: 1. Koltai Péter 57,79, 3. Tepkor Zoltán 1:16,57 perc. 800 méter, M40: 1. Zánki Zoltán (Zenit SE) 2:14,57, 3. Tepkor Zoltán 3:22,13. M60: 3. Jusztin Ferenc (Szécsény) 3:18,03.
Versenyen kívül: Ragályi Gábor (Zenit SE) 2:16,24. 1500 méter, M40: 2. Zánki Zoltán 4:47,24. M60: 2. Jusztin Ferenc 6:55,39. Versenyen kívül: Ragályi Gábor 4:53,05. 5000 méteres gyaloglás, M35: 1. Venyercsán László (Aktivitás SE) 26:42,83. Magasugrás, M45: 1. Szabó Gábor (Zenit SE) 165 cm. Súlylökés, M70: 4. Kis Imre (Salgótarján) 9,84 m.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Megmagyarázás 2010. február 19. 19:44
Nem kellene a nagyérdemű előtt megmagyarázni..., mert most is bakot lőtt Venyercsány, hisz mint az írásból kiderül több nógrád megyei egyesület versenyzői is rajthoz állnak. Most akkor miért nem nógrádi egyesület szineit választotta?
Az évvégi díjakat persze szívesen
bezsebeli Nógrád megyétől, Salgótarjántól....
Ez most megint nem egy sportszerű cselekedet volt a részéről. Ja nem volt 5000 Ft-ja neki vagy egyesületének a SAC-nak, hogy a 2010. évi "jogosítványát" kiváltsa a szenior versenyekhez?!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








