Három a bunyós igazság
Mik ezek?
XA Hranek Box Sport Egyesület (a név ugye ismerősen cseng minden salgótarjáninak, Nógrád megyeinek) harmadszor rendezett 3 napos felnőtt- és utánpótlás-viadalt Junghaus Gusztáv emlékének szentelve, melyen a hazaiakon kívül ukrán és szlovákiai versenyzők is indultak.
A tarjániak Botos András edző vezetésével csak három főt szerepeltettek, és majdnem 100 százalékos sikert értek el. 38,5 kilóban a serdülő Karvaj Zsolt szépen bokszolt, de egy hazai közönség előtt játszó vetélytárs ellen általában kevés szokott lenni: ha ilyen szituációban valaki nyerni szeretne, meggyőzőbb fölényre kell szert tenni. Így Zsoltnak be kellett érnie ezüstéremmel. A junior Szőrös Márk hibátlanul és meggyőzően öklözött, nem is volt kérdéses tornagyőzelme. Az ugyancsak junior Kőrös Attila olyan ellenfelet kapott, akitől korábban két fontos versenyen (diákolimpia, ob) is kikapott, így Botos edző hatékonyabb taktikán törte a fejét.
– Nem a látványboxra, hanem a hasznosságra megyünk rá. Kettős fedezékből pontosakat üss, tartsd állandó nyomás alatt az ellenfelet – szólt a mester tanácsa, melyet a fiatalember tökéletesen betartott, és meg is törte rossz sorozatát, a dobogó tetejére szólították. Legközelebb már sokkal népesebb küldöttség képviseli majd a Tarján Box Sport Egyesületet, a nyíregyházai, sóstói viadalon, annak ellenére, hogy nyár és iskolai szünet van.
– Nem akarom szétengedni a társaságot, nálunk nincs nyári szünet, sőt hét végeken 3-3 napokat a Medves Hotelben edzőtáborozunk. No meg többek között lassan nyakunkon a hagyományos Botos bokszgála, ahol a gyerekekre komoly mérkőzések várnak. Márpedig itthon a Fő téren nem vallhatunk szégyent – vélekedett Botos Bandi.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dávid Krisztián | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








