Elmaradtak a várakozástól

2012. július 6. 10:48 Kanyó Ferenc
Labdarúgás | A harmadosztályú szereplésre felkért, s azt örömmel vállaló Balassagyarmati csapat remekül kezdte az őszi szezont: idegenbeli győzelemmel nyitott Tiszaújvárosban, majd hazai pályán is begyűjtötte a három pontot a Gyöngyös ellen. A remek rajt lélektani előnyét viszont nem tudták kihasználni, végül a tizenharmadik helyen végzett a csapat. Az együttes tavaszi szereplése ennél is gyengébbre sikerült, mert a télen nagy változáson áteső Ipoly-parti alakulat mindössze egy győzelmet ért el, vagyis három pontot szerzett, így az utolsó előtti helyen zárták a bajnokságot. A szereplésről Mohácsi László játékos-edzőt kérdeztük.

Mik ezek?

X
A sorban látható gombokkal a webes közösségi hálózatokon - iWiW, Facebook - fejezheted ki egy kattintással tetszésedet vagy
oszthatod meg a cikkel kapcsolatos véleményedet ismerőseiddel.

"Tetszik" / "Like" gomb. Ezzel a gombbal a Facebookon fejezheted ki tetszésedet a cikkel kapcsolatban - üzenőfaladon
egyszerűen csak annyi jelenik meg, hogy kedveled ezt a cikket. Ha most éppen be vagy jelentkezve a Facebookra, akkor azt is
látod, hogy ismerőseid közül valakinek tetszett-e már ez az írás. Ha nem vagy bejelentkezve, a gomb megnyomása után ezt
egyszerűen megteheted. (Ez a gomb tényleg csak egy szimpla tetszésnyilvánítás - ha a cikkel kapcsolatban egyből véleményt is
megosztanál, akkor használd a cikk alatti szürke hátterű sorban található "Facebook" feliratot.)

"Megosztás az iWiW-en" gomb. Ezzel a gombbal a legnépszerűbb magyar közösségi oldalon, az iWiW-en tudsz tartalmat
megosztani. A felugró ablakban beírhatod véleményedet is, és ha épp nem vagy bejelentkezve, egyben azt is megteheted.

– Milyen külső körülmények befolyásolták a munkát a bajnoki évadra? – A külső körülmények a bajnoki év kezdetekor nem voltak mellettünk. Az iskolai év elkezdésével, az egyik szinte a legjobb formában levő játékosunkat, Doman Gergőt az egész szezonra elveszítettük. Több játékosunk három műszakban dolgozott, így az edzéslátogatottságuk esetleges lett. Volt játékos, aki munka után erdőre járt dolgozni, hogy megélhetését biztosítani tudja. Munkahelyi és tanulmányi kötelezettség miatt egyes játékosoknak mérkőzéseket kellett kihagyni, s sérülések is voltak.

A cikk a hirdetés után folytatódik

 – Ennek ellenére remekül kezdte az évadot a csapat. Győzelem idegenben majd hazai környezetben, ezután viszont egy nem várt hullámvölgy következett. – Igen. A nyári felkészülésünk nagyon jó volt, sok játékosunk a szabadságát áldozta fel a munka érdekében. Cserni István és Szalánszki Róbert edzőtársaim segítségével ebben az időszakban rengeteget tudtunk dolgozni a csapattal. Főként ezeknek, a tényezőknek tudható be a ragyogó kezdés. Ezután viszont a már fentebb említett negatív körülmény hatására megtorpantunk. Aztán egyesek rosszul kezelték a kezdeti sikereket, s úgy gondolták, hogy innen minden megy magától. Így a kezdeti lendület elszállt, s a szerencse elpártolt tőlünk, két mérkőzést is öngóllal vesztettünk el.

 
 

 – A tavaszi szezonra való felkészülés során mennyiben sikerült megvalósítanod az általad elképzelteket? – A munkát január kilencedikén kezdtük meg a műfüves pályán, heti négy edzéssel, továbbá hat edző- és két kupamérkőzéssel próbáltunk megfelelő edzésszámot, s mérkőzésszámot biztosítani mindenki számára. A sok változás, sérülés és hiányzás miatt nem sikerült elvégezni a felkészülésben elképzeltek nagy részét. – Volt-e pozitív, illetve negatív esemény a csapat életében? – Kevés pozitív dolog ért bennünket. De legalább a csapat megmaradt, az egyesület működött tovább, és megfelelő pályán tudtunk edzeni. Új pozitív hatásként hatott a játékosokra, vezetőkre egyaránt, hogy az NB I/B után ismét sportolóhoz méltó felszerelésben, sporteszközökkel edzhetnek, játszhatnak játékosaink, köszönhetően a TAO-s pályázat sikerének, s Gaál Dénes egyesületi elnökünk lelkiismeretes munkájának. Sajnos negatív eseményekből ismét akadt bőven. – Mi hátráltatta a csapat kialakítását? – Földvári Dávid, Fábri Tamás, Deák Attila és Czibulya Gábor eligazolt, míg Chikán Péteri sérülése miatt szinte az egész tavaszt kihagyta. Földi László térdpanaszai műtéthez vezettek, Cseman Gergő első edzőmérkőzésünkön sérült meg. Baranyi Ákos a második, Gaál Balázs a harmadik edzőmérkőzésen szenvedett részleges bokaszalag-szakadást. Aztán az egyik legjobbunk, Weigerding Zsolt a bajnoki rajt előtt két héttel Németországba igazolt.

A cél az volt, hogy az őszi csapat kicsit átalakítva, megerősítve jobb legyen. Sajnos a tavalyi alapcsapatból a bajnokság elején hét játékos hiányzott, így teljesen újat kellett építeni. – Tavasszal mindössze három pontot sikerült begyűjteni. Gondolom nem ezt vártad. Hogyan értékeled a szereplést? – Egyáltalán nem ezt vártam! Sajnos kiderült, hogy sok játékosom nem csak képességekben nem tudott felnőni a feladathoz, de még legtöbbjüknek az emberi és sportemberi tulajdonságaik is messze voltak ahhoz, hogy eredményesebbek legyünk. Mindenki tudta, hogy mit ígért neki az egyesület, s ki mit vállalt ezért cserébe, de ezt sokan elfelejtették. Így már menetközben láttuk, felismertük, hogy esélyünk sem lehet a bentmaradásra. – Az egész évet tekintve, mely mérkőzésekre emlékszel szívesen, s melyek okoztak egyértelműen csalódást? – Szinte minden mérkőzés legfontosabb mozzanatait, felállási formáit fel tudnám idézni, tanultam is közben sok mindenből. Sok csalódást keltő meccsen vagyunk túl, amiben nem mindig az eredmény keltett csalódást, inkább egyes játékosaim hozzáállása, játéka. Minden játékos tudta, hogy mi az elvárásom. Volt akinek a tudásában, volt akinek a hozzáállásában bíztam, de voltak akik visszaéltek a bizalmammal. Maradéktalanul senkivel sem lehetek elégedett, de azért kiemelném Szathmári Zsolt, Balga Bálint, Gaál Balázs, Aigner Attila, Szenográdi Péter és Baranyi Tibor és Opitz Vilmos teljesítményét. – A csapat kieső helyen zárt.

Ha felkérést kaptok az egyesület vállalja ősztől a harmadik vonalat? – Úgy gondolom, ha fel is kérnek minket az NB III-as indulásra, akkor is a megyei első osztályban indulunk. Lehet, hogy ezt már előbb meg kellett volna lépni, de most eljött az idő. Meg kell újulni az egyesületnek, a csapatnak is ahhoz, hogy majd az átalakított NB III-nak megfeleljünk. Erre van két-három évünk, és akkor talán…

Tetszett a cikk? Ossza meg!
 iWiW 
 
  • A+
  • A-
  • P
  • @>
  • |<

HIRDETÉS

Kapcsolódó témák

A cikk küldése e-mailben

X
Cikk címe:
Elmaradtak a várakozástól

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Cikk megosztása a közösségi portálokon

X

Hozzászólások –

eddig 0 hozzászólás érkezett
HOZZÁSZÓLOK

Hozzászólok a cikkhez

A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.  Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok

Miért kell regisztrálnom?

X
Olvasóink fáradhatatlan aktivitásának köszönhetően az elmúlt évek során a megye meghatározó fórumává váltunk,
ahol cikkeink kapcsán értékes viták, párbeszédek alakultak ki. Ahogy e fórum résztvevőinek száma egyre növekedett,
sajnos a komoly hozzászólások közé egyre gyakrabban keveredtek céltalan, romboló beírások. Ezért éreztük úgy,
hogy eljött az ideje annak, hogy a kommentelés lehetőségét regisztrációhoz kössük, kiszűrve az értelmes fórumozást
zavaró tartalmakat. A regisztrációt ugyanakkor a korábbinál lényegesen egyszerűbbé tettük: elég csak nevet,
fehasználói nevet és emailt megadni. Reméljük olvasóink is úgy gondolják, hogy megéri megtenni ezt az egyszeri és
egyszerű lépést azért, hogy barátságosabb közegben, értelmesebb mederben folytatódhassék a párbeszéd.
(Ha problémája akad a regisztrációval vagy a hozzászólás új módjával, "hozzászólás" tárggyal írjon levelet a komment@nport.hu címre.)
Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Receptválogatások

Grill, bogrács

Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!

Házhoz visszük a híreket!

Rovatok