Elbukta a végét a Kábel
Mik ezek?
XSavón megállíthatatlanul tört át az ellenfél védelmén, Kovács Péter magabiztosan értékesítette a büntetőket, a támadásban sokat hibázó hazaiak megingásait kihasználva pedig Szabó András lőtt szép elfutások végén értékes gólokat.
A félidő közepén már jelentősebb előnyt szerzett a Kábel. Ekkor a kiválóan védő Duleba, valamint az ügyesen szervező Himer vezérletével fokozatosan zárkózni kezdett a házigazda gárda, mi több, a félidő utolsó tíz percére fordulva, Burik találatával a vezetést is átvették. A dabasi lendületet azonban a bravúrokat halmozó Ihász állította meg, Kiss emelését, Gigler szélső kísérletét is megfogta, a másik oldalon viszont a „kettős játékengedélyes” Gubó révén újra az Ipoly-partiak jutottak vezetéshez.
Szünet után ismét Szabó András percei következtek, valamennyi próbálkozása utat talált a Pest megyeiek hálójába, ráadásul egy elcsípett labdából Savón indult, és 16-20-ra alakította az eredményt. Szilágyi mester, a hazaiak trénere időt is kért, ám ez sem segített túlságosan tanítványain, mert tartósan nem tudták megközelíteni a Kedves-legénységet. Szívós munkájuk azonban idővel beért, mert a Ferencváros női csapatának edzője, Elek Gábor, illetve a „csere szélső” Talapka góljaival 27–27-nél kiegyenlítettek.
A végjáték rendkívül izgalmasan alakult. Az addig teljesen háttérben maradó játékvezetők rövid időn belül Kovács Pétert és Bécsit a kispadra száműzték két percre, de még ezt is átvészelték a vendégek, mert bár Bodorovics betörése után 30–29-re vezetett már a hazai csapat, előbb Savón, majd Gubó jóvoltából fordított a Kábel. Ám a nagy hajtásban elfáradó gyarmati kulcsemberek már nem tudtak tartalék- energiákat mozgósítani, ráadásul az utolsó percbe lépve 32–31-es dabasi előnynél Himer megmozdulása után egyértelműen jogtalan büntetőt ítélt a Bóna–Miskei duó. Az egyaránt reklamáló Báthori, és az alapjában véve nyugodt természetű Kedves László vezetőedző is a kiállítás sorsára jutott, Elek pedig nem hibázta el a hétméterest. Ezzel lényegében eldőlt a mérkőzés, a hátralévő másodpercekben még kétszer szerzett labdát a vendéglátó együttes, és végül Gigler állította be a 34–31-es végeredményt.
Összességében a találkozó ötven-ötvenöt percében jól, támadásban és védekezésben is hatékonyan játszó Kábel SE néhány kisebb megingásnak, illetve a végjátékban tapasztalt fáradtságnak „köszönhetően” veszítette el bajnoki veretlenségét.
Szilágyi Zoltán: A jelentősen megerősödött Balassagyarmattal szemben, a hétközben betegségekkel bajlódó játékosaink szívvel-lélekkel küzdve szerezték meg ezt a nagyon fontos győzelmet.
Kedves László: Az első és a második félidőben is volt olyan időszak, amikor eldönthettük volna a mérkőzést, ám nem éltünk vele. Ez bosszulta meg magát a végjátékban, és teljesen elfáradó kulcsembereinket sem tudtuk megfelelőképpen tehermentesíteni. Ifi: 36-24.
Dabas-Diego KC – Balassagyarmati Kábel SE 34-31 (14-16)
Dabas, 200 néző, v.: Bóna, Miskei.
Dabas: DULEBA – Gigler 5, Szabó L. 4, Boda 2, BURIK 1, HIMER 6/1, dr. Kiss 3. Cs.: Horvát, Bodorovics 4, ELEK 4/1, TALAPKA 5. Edző: Szilágyi Zoltán.
Kábel SE: IHÁSZ – Bán, SAVÓN 10/3, GUBÓ 6, KAJDY, Kovács P. 6/3, SZABÓ A. 7. Cs.: Kovács R. (kapus), Báthori 2, Forgács, Bécsi, Széles, Piroska. Vezetőedző: Kedves László. Edző: Demus Dániel.
Hétméteresek: 2/2, ill. 6/6. Kiállítások: 10, ill. 16 perc.
Az eredmény alakulása: 2. p.: 1–0, 11. p.: 4–8, 23. p.: 12–11, 36. p.: 16–20, 47. p.: 23–27, 53. p.: 29–28, 57. p.: 30–31.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








