Egy nagyszerű idény méltó befejezése
Mik ezek?
XTiszaújvárosban rendezték meg az észak-magyarországi regionális utánpótlás-bajnokság 2008–2009-es pontvadászatának utolsó fordulóját, ahol a korábbi kilenc tornán szinte egyeduralkodó, a riválisok által nemes egyszerűséggel csak „aranycsapatként” aposztrofált SASE fölöttébb magabiztos teljesítménnyel tette fel a koronát szereplésére.
Hiába fente a fogát valamennyi ellenlábas a sorozat gólkirályi címét 112 találattal begyűjtő Szeles Patrik vezette tarjániakra, Boldvai Gyula edző együttese ezúttal sem hagyott kétséget afelől, hogy a lehető legjobb helyre került az aranyérem. Nem mellesleg a tiszaújvárosi diadal a csapat huszonötödik tornagyőzelme volt röpke másfél év leforgása alatt, s igazán nem sok hiányzott a huszonhatodikhoz sem.
Egerben azonban a finálé büntetőpárbajában szerencsésebbnek bizonyuló Jászberény, illetve a részrehajló, rendre a riválisnak kedvező játékvezető útját állta az újabb SASE- sikernek. Érthető, hogy kissé letörten készültek a megyeszékhelyi fiatalok a Közép-Európa legrangosabb utánpótlás-seregszemléjének számító, tíz ország 136 csapatának részvételével megrendezett nyíregyházi Jonatán Kupára, ahol azonban kiváló helytállással feledtették a hevesi kisiklást. A mieink szinte eksztázisban játszva, félelmet, fáradtságot nem ismerve vették az akadályokat, s végül a kisdöntőben a favorit Dinamo Kijevet legyőzve igen értékes bronzérmet szereztek.
A SASE 2000-es korosztályú csapata Boldvai Gyula edzővel
– Szeretnék köszönetet mondani mindazok, akik segítették a munkánkat, s külön kiemelném a megyei közgyűlés és Becsó Zsolt támogatását. Csak azt ígérhetem, hogy ezután is méltó módon fogjuk képviselni megyénket, városunkat bárhol is szerepeljünk. Új célok is vezérelnek, idén szeptemberben ugyanis szeretnénk megrendezni az 1930-as években az SBTC színeiben szereplő, későbbi többszörös magyar gólkirály, világbajnoki ezüstérmes, Európa-válogatott gólvágó, Zsengellér Gyula tiszteletére az 1. „Ábel Kupát”. Nagy örömömre Ferencz Gyula, a megyei szövetség elnöke és Kakuk József, az SBTC elnöke egyaránt támogatásukról biztosítottak. A tornára olyan nagy múltú csapatok kapnának meghívást a viadalra, mint az SBTC, a Tatabánya, a Dorog, a Diósgyőr, az Ózd, az Újpest, a Ferencváros, a Vasas, a Csepel, vagy a SZEAC. Őszintén remélem, hogy tervem felkelti a sportszerető szponzorok figyelmét, és segítségükkel sikerül megvalósítani terveinket.
A SASE eredményei: Regionális bajnokság, 10. forduló (Tiszaújváros): Görög Focisuli 4–0, Mezőkövesd 5–1, Kassa (szlovák) 13–0, Eger 3–0, DVTK 1–0, Tiszaújváros 6–2. A bajnokság gólkirálya: Szeles Patrik (SASE) 112 góllal.
Eger Kupa: Tiszalök 6–0, Füzesabony 18–2, Dobó Katica SE Eger 6–0, Plutó SE Eger 5–1, Jászberény 0–0 – büntetőkkel: 0–1.
Jonatán Kupa (Nyíregyháza): Csepel 3–0, Dinamo Kijev (ukrán) 1–3, Hajdúszoboszló 5–0, Mátészalka 6–0, FC Viorel Mateonu (román) 11–0, Nyírbátor 1–0, Nyírsuli 3–4, Dinamo Kijev 1–0. A torna legjobb játékosa: Szeles Patrik (SASE). Akik pályára léptek: Szeles Péter, Becze Flórián, Banka Dávid, Antal Kristóf, Simó Attila, Patkós Alex, Novák Brúnó, Balázs Péter, Barta Zsombor, Bocsi Benjámin, Orosházi Dániel, Kanyó Kristóf.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balla Mihály | Becsó Zsolt | Borenszki Ervin | Csach Gábor | Dániel Tamás | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Lombos István | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Sebestyén Szilárd | Sisák Imre | Szájer József | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
Csak az merjen ítélve és kutatva végig emlékezni a múltján, aki már úgy teheti, mintha kívülálló második személyről volna szó. Kaffka Margit-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!




