Cél továbbra is a bajnoki cím megszerzése

Mik ezek?
XA menetelésről ifj. Holman József játékos-edzőt kérdeztük.
– Miként sikerült a felkészülés?
– A felkészülési időszakban heti két edzéssel és egy edzőmeccsel készültünk a bajnokságra, de aki igényelte annak külön egyéni edzést is tartottunk. Az edzéslátogatottság a lehetőségekhez képest magas volt. Sok labdarúgónk a kimerítő munkahelyi és egyetemi elfoglaltságok ellenére is becsülettel, nagy szorgalommal látogatta az edzéseket. Keretünkhöz a több éves kihagyás után visszatérő Szabó László, valamint három 19 éves játékos csatlakozott. Közülük ketten az ifjúságiaktól, míg Keresztes Gábor a Dejtártól érkezett. Bár elmondható, hogy „papíron” gyengültünk, azonban meggyőződésem, hogy ez az elmúl hét év legmegbízhatóbb csapata. Szó szerint igazi csapat, melyben vannak kiemelkedő képességű, meghatározó labdarúgók, valamint szürkébb, de nagyon szorgalmas, alázatos zongoracipelők.
– Remekül szerepelt a csapat az ősszel. Gondolom nem vagy elégedetlen?
– Sosem lehetek teljesen elégedett, mivel minden mérkőzésen, edzésen adódik olyan szituáció, ami hiányosságra utal. A labdarúgásban sokan hajlamosak túlmisztifikálni az edző szerepét. Nem szabad elfeledni, hogy egy edzőt a játékosai tesznek eredményessé. Jó játékos bárhol lehet valaki, ha megvan a tehetsége, a kellő szorgalma és az alázata. Ám sikeres edző nem lehet senki jó futballisták nélkül. Véleményem szerint az edző legfőbb feladata, hogy mindenkit a képességének megfelelő poszton szerepeltessen. Képezze, fejlessze a játékosok erényeit, segítsen javítani a hibáikon, és olyan válogatási rendszert alakítson ki a saját taktikai elképzeléseihez, hogy a csapatának legyen formája, elképzelése és tudatossága a játékban. Persze ez mind csak a kezdő sípszóig érvényes, mert ha valaki rálép a pályára, akkor az események 80-90%-a játékosokon múlik. Nem ér semmit a jó edzői észrevétel, taktikai elképzelés, ha nincs olyan labdarúgó, aki azt képes megvalósítani.
– Egyénileg kikkel vagy elégedett?
– Klubunknál folyamatosan vezetünk statisztikát minden mérkőzésünkről, heti szinten értékelem játékosaim teljesítményét. Emellett havonta többször is végzünk technikai, állóképességi és dinamikai felméréseket. Ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy valós képet alakíthassunk ki a játékosokról. Egyénileg nem szeretnék senkit kiemelni, ez öltözőn belül megtörtént. Úgy gondolom, hogy összességében ezen a szinten kiválóan szerepeltek a fiúk. Az előző két évben támadójátékunk eszesebb, kombinatívabb volt, ám az idei szezonkezdetre, a sérülések és a távozók miatt rövid időre át kellett állni egy kicsit más jellegű, de nagyon dinamikus futballra, ugyanis a jelenleg egészséges játékosaink többségének ez az erőssége. Azonban továbbra is mindenkitől megkövetelem az észjátékot, a kreativitást, az önzetlenséget.
– Az ősz tapasztalatai alapján várhatók e változások?
– A sérültekkel együtt jelenleg húszfős keretünk van, ám ebből csak tizenhárom-tizennégy játékos állt rendszeresen a rendelkezésemre. Csapatunkban tizenegy saját nevelésű labdarúgó szerepel, s nincs olyan futballistánk, aki valamilyen módon ne kötődne az egyesülethez, illetve a községhez. Ezen felfogásunkon a jövőben sem fogunk változtatni. Terveink közt szerepel két-három vadkerti kötődésű, fiatal labdarúgó érkezése. Velük tovább bővülhet a variációs lehetőségek repertoárja.
– Mit vársz tavasszal?
– A játékunk minőségével nem minden esetben voltam megelégedve, de a tabella önmagáért beszél. Játékosaim őszi szereplése büszkeséggel tölt el. Értékes emberek, akik megfelelő tehetséggel rendelkeznek ahhoz, hogy községünket bárhol méltóképpen képviselhessék. Célunk továbbra is a bajnoki cím megszerzése, valamint a Magyar Kupában az országos főtáblára való kijutás. Hálás vagyok a vezetőségünknek, mivel mindenben támogatják a csapatot és segítik a munkámat. Szurkolóink pedig szenzációsak. Nélkülük és a korrekt vezetők nélkül biztosan nem szerepeltünk volna ilyen eredményesen, az elmúlt négy évben.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balla Mihály | Becsó Zsolt | Borenszki Ervin | Csach Gábor | Dániel Tamás | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Lombos István | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Sebestyén Szilárd | Sisák Imre | Szájer József | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!




