NPORT

A hét elején edzőváltáson átesett Salgótarjáni KSE szerdán este a honi kosárlabdázás kultikus helyének számító körmendi Szentély Arénában lépett pályára, egy olyan mérkőzésen, amelynek talán az előélete is megér egy misét.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Történt ugyanis, hogy az eredetileg az elmúlt hét végére kiírt találkozót a szombaton reggelre a megyeszékhelyet beborító, s a biztonságos közlekedést szinte lehetetlenné tevő havazás miatt a tarjániak kénytelenek voltak lemondani. Ezzel eddig semmi baj sincs gondolhatnánk, hiszen a versenykiírás tanúsága szerint a megfelelő igazolások birtokában az akadályoztatott fél ún. „vis maior” helyzetben ezt akár egyoldalúan is megteheti. Ilyen esetben az SKSE vezetőinek értelmezése szerint a két csapatnak közösen kell megállapodnia egy új, mindkét fél számára elfogadható időpontban. Ezzel szemben a bajnokságot szervező Férfi Tagozat versenybizottsága „enyhe” körmendi nyomásra meghozott hétfői döntésével a szerda estét jelölte ki a pótlás időpontjaként.

Az alkuból kifelejtett salgótarjániak természetesen protestáltak a számukra több szempontból is hátrányos döntés ellen, mivel azonban beadványuk a mérkőzés napjának reggeléig nem került az ennek elbírálására hivatott grémium elé, a mieink az esetleges büntetést elkerülendő korábbi terveikkel ellentétben mégis útra keltek a nyugati végek felé. Azon persze aligha csodálkozhatunk, hogy az évtizedek óta a legjobbak között szereplő, háromszoros bajnok, és hatszoros kupagyőztes vasiak érdekérvényesítő képessége sokszorosan felülmúlja az élvonalban – gyakran ferde szemmel méregetett – új jövevénynek számító salgótarjániakét, a dolog üzenete talán mégsem a legszerencsésebb.

Egy körmendi mindazonáltal biztosan nem örült a helyzet ilyetén alakulásának, a Rába-parti „kosármetropoliszból” elszármazott Déri Csabának ugyanis így mindössze egyetlen közös tréninget követően kellett csatába vezetnie meglehetősen leharcolt csapatát. A már-már messiásként várt Eddy Barlowra játékengedély hiányában, Adnan Bajramovicsra bokasérülés, „földijére”, Vavra Andrásra pedig betegség miatt nem számíthatott a Walke Károlyt váltó szakember, akinek így igazán vérmes reményei nem is lehettek debütáló mérkőzésén.

Ugyan a kezdőcsapatukban egyetlen két méter fölötti játékost sem szerepeltető vendégek Gaál Róbert, illetve Jaroszlav Gorszkij révén a nyitó percekben két remek triplával is beköszöntek, ezzel az első negyed érdemi részét tulajdonképpen le is tudták a mieink. Míg a támadásban szinte semmilyen ellenállással sem találkozó körmendiek a helyenként piros mezbe bújtatott „bóják” benyomását keltő vendégjátékosok között többnyire játszi könnyedséggel szlalomoztak egészen a kosárig, addig a túloldalon 7–6 után mintha beszögezték volna a gyűrűt. A házigazdák pokróc keménységű védekezése sehogyan sem ízlett a tarjániaknak, akik közül kiváltképp Sirutavicius szenvedett a játékvezetők által többnyire megtorlatlanul hagyott ütlegektől. A 212 centis fehérorosz Aliakszejev, valamint a „rugólábú” Mike Scott párosa ezzel szemben korlátlanul uralkodott mindkét palánk alatt, s főként az ő érdemük, hogy a 19–0-s szériát produkáló körmendi gárda az első kisszünetre több mint húsz pontot vert a majd’ nyolc percig gólképtelen SKSE-re.

A folytatásban a nagy elánnal küzdő Gaál és a hazai részről továbbra is megkülönböztetett bánásmódban részesített Sirutavicius néhány szép találatának köszönhetően azért már kezdett némi fény derengeni az alagút végén, ám a lassan „SESE-specialistának” számító, az őszi odavágón felállított pontrekordját ezúttal megdöntő Trummer Rudolf hármasainak, valamint Roy Booker hasonló értékű kombinációinak köszönhetően féltávra újabb tízessel nőtt a feleket elválasztó távolság (56–24).

A második játékrész elején Scott, Fodor Gergely és Kocsis gyors egymásutánban bevágott tripláit követően pedig már az addigi legnagyobb, negyvenkét pontos szakadék tátongott a csapatok között. Már-már egy megszégyenítő vereség kezdett körvonalazódni, ám ekkor mintegy varázsütésre élet költözött az addig többnyire a burleszkfilmek csetlő-botló hőseit idéző vendégjátékosokba.

A korábban kissé elfeledett Kiss Károly lelkes és eredményes játéka egyértelműen új színt hozott a tarjáni csapatba, de Sebők szép hárompontosai, szemfüles közeli kosarai, Sirutavicius és Balikó távoli bombái (a litván fiú ugyanakkor 1/9-es triplamutatóját biztosan nem tűzi a kalapja mellé) egyaránt hozzájárultak ahhoz, a 20–4-es vendégrohamhoz, amelynek következtében a záró felvonás elejére „mindössze” huszonöt pontra csökkent az SKSE hátránya. Habár a különösen távolról veszélyeztető tarjániak a hajrában is eredményesen ostromolták az energiáit védekezés helyett ekkor már inkább a publikum szórakoztatására összpontosító rivális kosarát, a lefújásig már nem igazán csökkent a lemaradás. Hazai részről ugyanis a triplaspecialista Trummer továbbra elemében volt, s bizony régről ismert tétel, hogy „ha rákezdi az isteni Rudi, minden körmendi tudja, hogy remek lesz a buli.”

Nem is távozott senki csalódottan a Szentély Arénából, s ez akár még a két legmagasabb embere nélkül a palánk alatt totális vereséget szenvedő (50, illetve 28 pont a körtéből, 41-19-es lepattanó arány) salgótarjániakról is elmondható. Hiszen bár a harmincnégy pontos különbség koránt sem szívderítő, a mélyvízbe bedobott Déri Csaba tanítványainak második félidei produkciója mindenképpen reményt adhat arra, hogy a most hiányzókkal kiegészülő SKSE a hozzá hasonló kategóriájú együttesekkel már a siker reményében veheti fel a küzdelmet. Csak látnánk már azt a sikert, akár most szombaton a Sopron ellen…

Sabáli Balázs: – Fő célunk az volt, hogy a mérkőzés elejétől komolyan vegyük ezt a sérülések és betegségek miatt megfogyatkozott salgótarjáni csapatot. Azt gondolom, hogy ez sikerült is, így tulajdonképpen már a szünet előtt eldőlt a mérkőzés. A második félidőben kapott ötven pontra mindazonáltal nem lehetünk túlságosan büszkék, igaz részünkről akkor már leginkább a közönség szórakoztatása került előtérbe.
Déri Csaba: – Három alapemberünk, Bajramovics, Vavra és Barlow hiányát nagyon megéreztük. Az első félidőben ráadásul nagyon rosszul dobtunk és lepattanóztunk, igaz a második játékrészben azért már jócskán láttam olyan dolgokat is, amelyekből a folytatásban tovább építkezhetünk. Összességében elmondható, hogy ezen a mai mérkőzésen szembesültünk a realitással: ekkora a különbség egy bajnokesélyes, valamint egy bennmaradásért küzdő csapat között.