NPORT

Fülöp Attila kísérő, egykori válogatott gyalogló, aki beszállt futni és kerékpározni is: – Ausztriában az első nagy váltásnál egy Tesco-parkolóban álltunk meg és az utolsó emberünk Nánási Peti volt, akit az utolsó 300 méterig vezettem fel a kísérő kocsival. Mondtuk neki hányas számú úton kell jönnie, ezt ő be is tartotta, de egy körforgalom megzavarta és visszafelé fordult: a 300 métert 45 perc alatt sikerült teljesítenie, kerékpárral a keresésére indultam és visszavezettem a helyes útra és a váltóhelyre.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Molnár József: – Németországban, ami a legmeghatározóbb negatív élmény volt az Schulcz Gyuri balesete, aki a csapatból a legrutinosabb biciklis. Váltás előtt másfél, két kilométerrel előrement az autó és mivel Gyuri nem jelentkezett már vagy tizenöt perce, így visszamentünk érte, hogy mi történt. Ekkor derült ki, hogy egy kamion felborította őt. Szerencsére megúszta a balesetet zúzódásos, horzsolásos sérülésekkel a térdén, csípőjén, forgóján, a vállán és ezek után egy kicsit nehéz volt számára folytatni.

Schulcz György: – Szintén Németországban egy késő esti váltásban Csehország felé haladva, ködös hűvös időben, Molnár Józsinak volt egy sztorija. Az utat elvétettük és egy autóútra tévedtünk. Mi előrementünk a kísérő autóval, hogy megvárjuk őt és felvegyük, mert ezen az úton tilos volt kerékpározni, ezt ő is tudta, hogy tilos úton járunk és nyomta nagyon, hogy minél előbb túl legyen rajta. Olyan gyorsan jött, hogy mikorra mi észbe kaptunk, el is tekert mellettünk nem vette észre, hogy ott várjuk a kocsival. A legközelebbi város határában találtuk meg, és itt tértünk át egy másik útra. Szerencsére büntetés nélkül megúsztuk a kalandot.

Fábri Andrea: – Mivel Csehországban, Liberec környékén az előző napi esőzések következtében árvíz miatt le voltak zárva az utak, így körülbelül egy száz kilométeres kerülővel tudtunk átmenni Lengyelországba, ezért megbomlott a váltások és a busz pihenőidejének a ritmusa. Ahhoz hogy megint összhangba kerüljünk a Fábri Andrea–Borda Gyula– Schulcz Gyuri–Filip Krisztián váltásnak kellett egy 500 kilométeres etapot teljesítenie, mindezt úgy, hogy csak a kettőszázötven kilométerre szolgáló ellátmányt vittük magukkal, de megoldottuk e feladatot, fél adag kajával.

Borda Gyula: – Lengyelországban lerobbant a nagy kísérő buszunk, de szerencsére a tulajdonos küldte a másik járművet. Az ukrán határon való átkelés egy örökkévalóságnak tűnt, de szerencsére nekünk ebben a buszlerobbanás következtében nem kellett részt vennünk, így minden rosszban van valami jó.

Varga József:  – Olaszországban nagyon nagy lelki plusszal a pápai áldás után vetettem magam a biciklizésbe és ez körülbelül 15 méterig sikerült tökéletesre, a klipszet néztem, hogy a lábamat be tudjam rendesen rakni, közben nem kerültem ki a saját kísérő kocsimat és kissé „felkenődtem” rá, de megúsztam sérülés nélkül, ezek után ragyogóan teljesítettem az etapomat.

Sztancsik József: – Kovács Józsival kerekeztünk egy nagyon sűrűn lakott olaszországi részen, ahol borzasztó nagy és ilyenkor megszokott dugók voltak. Minden második autóból kiabálnak, mutogatnak, fütyülnek, és az egyébként mindig higgadt, kimért tanár úr az etap végére szerintem egybefüggő olasz mondatokkal szidta a forgalmat, és ugyanúgy beilleszkedett a környezetbe, mint az olaszok.

Jamrik Krisztián: – Együtt indultam Schulcz Gyurival és Sztancsik Dodival kerekezni, de mivel én alapvetően futó vagyok – mivel az időben is jól állunk – megbeszéltük, egy laza tempót kerekezünk, de valahogy beindult az adrenalin, és 60 kilométer után közel harmincötös átlagot sikerült tekerni. Eddig én nem is gondoltam, hogy ilyen gyorsan tudok menni biciklivel.

Fülöp István szakács: – Olaszországban egy éjszakai pihenőidőnkben megálltunk az Adriai-tenger partján, hogy itt főzni kellene valamit. A többiek szunyókáltak, amíg összedobtam valamit. Erre jöttek a karbantartók, s közölték, hogy itt másfél millióért lehet főzni, kempingezni, ennyi a büntetés. Én még olyan gyorsan nem állítottam össze ételt a csapat tagjainak, csakhogy megússzuk a büntetést, de a fiúk se maradjanak éhesek.

Medvácz Lajos polgármester: – Természetesen legnagyobb élményem a szentatyával való találkozás volt. Az előzményekről, a szervezésről annyit, felvetődött, hogy kérjük fel egy művész barátunkat, Lencsés Zsoltot – aki a Pontifico Instituto Maestre pie Filippini Santa Lucia Rend segítségét kérte a levél továbbításában és a lobbizásban – járjon közbe ennek az érdekében, bár kicsit szkeptikusak voltunk, pont bennünket fog fogadni. A lobbizás remekül sikerült, ezúttal is köszönjük Zsolt segítségét.

Az eredeti terveinktől korábban, augusztus 15-én Nagyboldogasszony, Magyarország védőszentjének napján járulhattunk a szentatya elé. Igyekeztünk időben megérkezni, hogy meg tudjunk felelni a szigorú biztonsági és protokolláris szabályoknak. Azt előre tudtuk, csak egy embert fogad, a többieket egy szertartás keretében köszönti, ez így is történt. Fél tízre vártak a szentatya rezidenciáján, egy sportcentrumban tisztálkodott le a csapatunk. Én öltönyben, míg a többiek sportfelszerelésben voltak. Fél tízre kellett megérkeznünk, 11 órakor Kiss Katalin tolmáccsal felkísértek minket a biztonságiak, a fogadóterembe, vittük a magyar földet, a kőrisfát, a balassagyarmati Szentháromság- plébániatemplom ajándékait. Négyen voltunk a teremben, a másik három személy pap volt, akiket a szentatya ugyancsak fogadott ezen a napon.

Amikor köszöntötte a zarándokokat, köszöntőjében külön kiemelte és üdvözölte a balassagyarmati triatlonosokat. Szó szerint a következőket mondta: „Isten éltesse a magyarok Nagyboldogasszonyát, dicsértessék a Jézus Krisztus minden magyarnak”: Hihetetlen hangulat volt a rezidencia belső udvarán, a téren kórusok is voltak a zarándokok között, akik éneklésükkel különleges hangulatot varázsoltak a szentmise alatt is, „Benedicto, Benedicto” kiáltásokkal és tapssal éltették a pápát, aki mosolyogva meghallgatta és folytatta a prédikációt. A személyes találkozó során átadtam a szentatyának azt a földet is, amit kis csapatunk Németországból, a szülővárosából hozott, hogy ezt összekeverve a városunk földjével ültethesse el a kőrisfát. Az átadott földdel nagyon megleptük XVI. Benedek pápát. Megáldott bennünket, tizenöt percig tartott a találkozás. Kaptam egy rózsafüzért ajándékba a pápától, látszott rajta nagyon pozitív volt a hozzáállása, jólesett neki, hogy szülővárosát is felkerestük és ezt ki is fejezte. Utólag is belegondolva, óriási dolog, hogy bejuthattam a szentatyához, személyesen találkozhattam és szót válthattam vele.

Magyarországon talán még egyetlen város sem büszkélkedhet azzal, hogy képviselője találkozhatott XVI. Benedek pápával, aki áldását adta testvértelepüléseinkre és Magyarország valamennyi polgárára is. Ezen áldást az augusztus 20-i balassagyarmati ünnepségen én továbbítottam a nógrádiaknak. Különleges jelentőséggel bírt, hogy polgármesterként Magyarország védőszentjének napján fogadott bennünket a szentatya.