A Nagybátony mindent besöpört

Mik ezek?
X45. perc: Csatlós Cs. vezette a labdát, majd azt 25 méterről, középről a kapu jobb oldalába bombázta. 0–1.
53. perc: Szegvári indítása után, Bazsó a bal oldalon csinált egy cselt, aztán jobbal, 14 méterről a hosszú bal felső sarokba csavarta a labdát. 1–1.
67. perc: Alapi jobb oldali szabadrúgása után az érkező Balázs 10 méterről a kapu bal oldalába fejelte a labdát. 1–2.
Minden adott volt egy jó mérkőzéshez. Kiválóan előkészített pálya, szakértő fiatal játékosokból álló rendezői gárda, az eseményhez illő zene és bevonuló induló. Továbbá országos kerettag játékvezetők. A kezdés előtt a bánkiak sorfalat állva tapssal köszöntötték a pályára bevonuló megyei bajnok nagybátonyiakat. Igazi kupahangulat uralkodott a mérkőzésen, mindkét csapat a győzelemre, a gólszerzésre törekedett az első percektől kezdődően. Egy-egy kimaradt nagy lehetőség után a szünet előtt Csatlós Csaba bombagólt lőtt.
A szünetben végrehajtott hármas Bánki csere jót tett a csapat játékának, s egy gyönyörű góllal egyenlítettek. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de a vezetést a rutinosabb megyebajnok szerezte meg ismét. A Bánk nagy erőket mozgósított az egyenlítésre, de az utolsó pillanatban nem volt meg a kellő összhang az utolsó passzoknál. Igaz ismét volt egy-egy ziccer mindkét oldalon, de újabb gólok már nem születtek.
Barna János (jobbra) adta át a győztes csapatnak az aranyérmeket
A mérkőzés végén az érmeket, serlegeket és a díjakat a csapatoknak Barna János, a társadalmi elnökség elnöke, a megyei közgyűlés alelnöke, Schuchmann Attila, az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatóság igazgatója, Fodor Ernő, a versenybizottság elnöke és Balázs Ferenc, a bizottság tagja adta át.
Kovács Imre: – Mindenekelőtt gratulálok mindkét csapatnak a kupadöntőbe kerüléshez. Csapatom ma mindent megtett a sikerért, de nem sikerült megkoronáznunk kupaszereplésünket. Keseregni azért nincs okunk, hiszen hatvannégy csapatból jutottunk el az országos főtáblára. A Nagybátonynak pedig külön gratulálok az összes begyűjtött serleghez, s kívánom, hogy a magasabb osztályban is sikeresek legyenek. Külön köszönetet mondok a MLSZ Nógrád Megyei Igazgatóságának a kupadöntő kiváló és színvonalas megrendezéséért.
Csatlós Tamás: – Óriási dolgot hajtott végre a csapat, százszázalékosan teljesítettünk, megnyertük a bajnokságot, a megyei kupadöntőt és a szuperkupát. Köszönöm minden játékosomnak az egész évben mutatott hozzáállást. A sok munka meghozta az eredményt. Szeretném megköszönni Bazsó Gábor egyesületi elnöknek az egész szezont, nélküle mindez csak álom lehetett volna. Köszönjük a szurkolóknak, hogy egész évben mellettünk álltak, és mindenkinek, aki támogatott minket.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balla Mihály | Becsó Zsolt | Borenszki Ervin | Csach Gábor | Dániel Tamás | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Lombos István | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Sebestyén Szilárd | Sisák Imre | Szájer József | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!




