A Baja lefújta az „álomdöntőt”
Mik ezek?
X
Konecranes-Salgótarjáni KSE – B-Beton Bonyhádi KSE 80–70 (23–18, 23–18, 16–19, 18–15)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 400 néző, vezette: Gál J., Balog Gy., Rácz Zs.
Salgótarján: SURMANN P. 12, SURMANN G. 12, Kocsis 8/6, Gorszkij 14/6, Godena 10. Csere: SEBŐK 22/6, Likár 2, Szabó Z., Volzovár, Sári M. Edző: Dániel Tamás.
Bonyhád: Jilling 8/3, LUKÁCS 22/6, LŐRINCZ 15/6, Panta 10/3, Tömösváry 4. Csere: VERLI 9/6, Pechár 2. Edző: Morgen Frigyes.
Az eredmény alakulása: 4. perc: 5–7, 8. perc: 19–16, 14. perc: 33–22, 18. perc: 44–32, 24. perc: 54–47, 28. perc: 57–52, 34. perc: 71–58, 38. perc: 80–70.
Továbbjutott a Konecranes-Salgótarjáni KSE, kettős győzelemmel, 169–143-as összesítéssel.
A már-már hagyományosan gyenge első öt percet produkáló SKSE a nyitó negyed hajrájában Kocsis Tamás négypontos akcióját követően ragadta magához a vezetést, amit azután a folytatásban már ki sem engedett a kezéből Dániel Tamás alakulata. Bár a piros-feketék ezúttal korántsem teljesítettek tudásuk maximumán, néhány kimagasló egyéni produkció így is akadt hazai oldalon. Az újfent kifogástalan irányítójátékot bemutató Surmann Péter 12 pontos, 11 lepattanós, 13 gólpasszos „tripla-duplája” aligha igényel különösebb kommentárt, de a nem egészen húszpercnyi játékideje alatt 22 pontot berámoló Sebők Tamás, vagy a 12 pontját 7 gólt érő átadással megtoldó Surmann Gábor is alaposan kitett magáért. A bokasérülését követően ismét nagyszerű formába lendülő Sebők például gyakorlatilag egy személyben felet azért a 9–0-ás tarjáni rohamért, amely a negyedik periódus elején végleg letörte a szimpatikusan küzdő, ám az egyik legfőbb fegyverüknek számító hárompontos dobásokkal ezen az estén hadilábon álló (38 próbálkozásból mindössze 8 találat) bonyhádiak ellenállását, egyúttal bebiztosította a mieink újabb, immár zsinórban tizenegyedik bajnoki győzelmét.
Az előző körben bokasérülése miatt hiányzó Sebők Tamás az elődöntő második mérkőzésén 22 ponttal jelezte, hogy egészsége mellett immár korábbi jó formáját is visszanyerte
A második rájátszásbeli párharcát is kettős sikerrel abszolváló piros-fekete alakulat a fináléban majd a Baja együttesével találkozik, amire ugyanis vélhetően kevesen számítottak bekövetkezett: az esélyesebbnek tartott egriek ötpontos idegenbeli vereségüket követően hazai pályán sem bírtak a rájátszásban remeklő Hosszú-legénységgel. Hiába kezdték az odavágón győzelmi esélyt elszalasztó főiskolások egy 5–0-ás sorozattal a hevesi találkozót, a Délity vezette vendégek a folytatásban jó védekezéssel és kontrollált támadójátékkal biztosan őrizték, sőt a második játékrészben többször is tíz pont fölé növelték összesítésben meglévő előnyüket. Innen pedig már nem volt visszaút az ezúttal gyengébb napot kifogó házigazdák számára, így azután a nyugati bajnok Nagykanizsa kiütését követően egy újabb nagy skalpot begyűjtő, s immár kimondva is az élvonalbeli tagságot megcélzó Bácska meghiúsította a sokak által várt „álomdöntő” létrejöttét.
A nem kevésbé érdekesnek ígérkező SKSE – Baja aranycsata első felvonását a versenykiírás, illetve az előzetes egyeztetések alapján május 12-én, szombaton a Sugovica-parti városban, míg a visszavágót május 19., szombaton, 18 órától Salgótarjánban rendezik. Amennyiben szükség lesz rá, a két nyert mérkőzésig tartó párharc harmadik találkozójának a házigazdája az első két összecsapást jobb pontkülönbséggel záró alakulat lesz.
Dániel Tamás: – Sajnos a mérkőzés nagy részében nem tudtuk függetleníteni magunkat az odavágó eredményétől, ezért sokszor dekoncentráltak, kapkodóak voltunk. Ennek ellenére újabb hazai győzelmünket és a továbbjutásunkat semmi sem veszélyeztette, így ismét az NB I/B-s bajnoki döntőben vagyunk. Köszönjük a bíztatást, támogatást és gratulálok a csapatnak is, de a neheze csak most jön.
A másik párharcban: EKF-Eger-Hész – Bajai Bácska FKE 68–71 (15–19, 23–17, 14–20, 16–15). Ld.: Szarvas P. 16/6, Zsemlye 12, Erdei 11/3, Máté B. 11/3, Klepej 10/6, ill. Délity 20/6, Mándity 14, Hosszú G. 12. Továbbjutott: a Bajai Bácska FKE, kettős győzelemmel, 141–133-as összesítéssel.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balla Mihály | Becsó Zsolt | Borenszki Ervin | Csach Gábor | Dániel Tamás | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Lombos István | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Sebestyén Szilárd | Sisák Imre | Szájer József | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!




