Újjáéledt a JazzPresszó
Mik ezek?
XA jazz szerelmesei havonta egy alkalommal hallgathatták meg a zeneiskola kiválóan működő jazz tanszakának tanárait és az általuk meghívott neves, országos hírű előadókat.
A közelmúltban újrainduló rendezvény szervezője – Mezei István népművelő – szerint a műfajnak valóságos zenetörténelmi hagyományai vannak a városban. A JazzPresszó azonban számos okból kifolyólag megszűnni kényszerült, de tavaly decemberben sikerült újjáéleszteni tetszhalott állapotából. Február 10-én került sor a második összejövetelre, amikor is Gyárfás István jazzgitáros – aki egykor a salgótarjáni zeneiskolában is tanított – saját triójával kísérte Fábián Juli énekesnőt.
– Presszó körülmények között, iszogatva, asztalok körül élvezhetik a vendégek a muzsikát. Elmondható, hogy rendkívül sikeres volt a rendezvény, teljesen megtelt a terem. Fiatalok, idősek egyaránt megjelentek, sok régi jazz-rajongó a már felnőtt gyermekével érkezett. Minden hónapban szeretnénk megszervezni az estet Gyárfás István baráti körének segítségével. Neves előadókat kívánunk bemutatni a tarjániaknak és a környékbelieknek – mondta el portálunknak Mezei István, hozzátéve: legyen az meglepetés, kit látnak vendégül március 10-én.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. jazzrajongó 2010. február 16. 13:26
Gratulálok a programhoz! Egyben gratulálok a József Attila Művelődési és Konferencia Központnak, hogy olyan programok felé nyit az utóbbi időben, mely már nagyon hiányzott a város kínálatából. Csak így tovább!
-
2. lujzi 2010. február 15. 17:46
Ez egy nagyszerű, remek hangulatú rendezvény amit mindenkinek csak ajánlani tudok! Külön gratuláció Mezei Úrnak a kitűnő szervezésért! Több hasonló jellegű program kellene a városba.
-
1. belvárosi 2010. február 15. 10:53
Ezt a kezdeményezést csak üdvözölni lehet, mint mindent, ami valamit hozzátesz Salgótarján társasági és művészeti életéhez. Annak is örülök hogy Nyulas visszatért Salgótarján kulturális vérkeringésébe. Ideje volt!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Stayer László | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pudingos desszertcsodák
Önmagában is isteni egy krémes puding, de desszerteket is feldobhatunk vele. A sütiket is tölthetjük, színesíthetjük pudinggal!








