Nógrád megye: levegőt!
Mik ezek?
XEzek hatására jobban ki leszünk téve a por- és a levegőszennyezettség okozta ártalmaknak. A tavalyi évben – főleg késő ősszel és télen – Salgótarjánban többször meghaladta a levegő szennyezettsége az elfogadott egészségügyi határértéket, emiatt szmogriadót is el kellett rendelni. Arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen minőségű levegőt szívunk, s milyenek a légszennyezettségi adatok Nógrád megyében, és mekkora zajártalomnak vagyunk kitéve?
Kérdéseink kapcsán Szűcs Marianna, az Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ igazgatója volt segítségünkre. Az információk pedig Nógrád megye területrendezési tervének módosításából származnak, amelyet a Nógrád Megyei Önkormányzat megbízásából, a Váti Kft. készített el. Ez a vitairat az alábbi információkat tartalmazza: – Légszennyezettség szempontjából Nógrád megye területének jelentős része ma már az ország kevésbé terhelt területei közé tartozik. A légszennyezettség elsősorban a városokban és a fő közlekedési útvonalak környezetében jelentősebb. A közvetlen szennyező források által nem érintett települések levegőminősége megfelelő, jelentős területeken pedig kifogástalan. A városok fő szennyező forrásai a közúti közlekedés, a lakossági-közintézményi fűtés-energiafelhasználás és az ipari, szolgáltatási kibocsátások.
A 4/2002. (X. 7.) KVVM-rendelet az ország területén légszennyezettségi agglomerációkat és zónákat jelöl ki. Nógrád megye területe a „10. az ország többi területe” nevű zónába van sorolva. Salgótarján város külön csoportba tartozik, a „11. kijelölt városok” közé. Salgótarjánban a légszennyezettség a nitrogén-oxidok és a szálló por tekintetében a felső vizsgálati küszöb és a légszennyezettségi határérték között van.
A főbb szennyező- anyagok tekintetében általánosságban elmondható, hogy 2005 óta a megye területére is a csökkenő tendencia volt jellemző. Kén-oxidok esetében 2005-öt követően nagyarányú – közel 95 százalékos – visszaesés figyelhető meg, majd 2006-tól újra emelkedni kezdett a kibocsátás mennyisége, de a 2008-ban regisztrált érték is csak a 2005-ös adat 30 százalékát éri el. Az üvegházhatású gázok közül a kibocsátott szén-dioxid mennyisége nőtt a megye területén. A 2007-es év kiemelkedő év volt, amikor a megelőző év adataihoz képest 3,5-szörös növekedést – összesen 155 664 tonna – regisztráltak. Az utóbbi években az ipari eredetű emisszió csökkenő tendenciát mutat. Ez várhatóan tovább fog javulni, az integrált szennyezés megelőző és ellenőrző rendszer követelményei miatt a még itt működő, mára már elavult technológiájú cégekre 2008-ig érvényesülő szigorodó elvárások, illetve a legjobb elérhető technológiák engedélyezése eredményeként.
Ezzel szemben a közlekedésből származó komponensek egyre nagyobb mértékben kerülnek a légtérbe, a térség tranzitjellegéből adódó nagyfokú igénybevétele és az országos átlagot meghaladó gépjárműsűrűség miatt. Nógrád megye területén az észak-déli tranzit forgalom okoz jelentősebb terhelést. A 2. számú főúton a Pest megyéből érkező szakaszon és Rétság térségében, a 21. számú főúton pedig Bátonyterenye-Salgótarján között, és e településeken belül képződik. Jelentős a forgalom a 2. és 21. számú főutak egyéb szakaszain, a 22. számú főút Balassagyarmatig tartó és a Balassagyarmattól délre tartó mellékút (2108. jelű) kezdeti szakaszán.
A 22. számú főút egyéb szakaszain, a 23. számú főút Bátonyterenyéhez közeli szakaszán, az eddig nem említett Salgótarjánhoz közeli utakon és a Hollókő északi megközelítésén is meghatározó forgalom jelentkezik. A lakossági és intézményi fűtés nagyobb hányada földgázzal üzemel, a megye csaknem minden települése be van kapcsolva a gázellátásba. A gázhasználat fő szennyező anyagai a nitrogén-oxidok. A téli időszakban a városok levegőjének nitrózusgáz-terhelését jelentős mértékben növeli a földgáz használata. A gáz, mint leginkább használt energiahordozó mellett újra egyre népszerűbb az olcsóbb, de szennyezőbb szén- és fatüzelés.
A zajhatások közül az ipari zajártalom a megyében a korábbi időszakhoz képest csökkent, ám a lakosság egyre érzékenyebb a meglévő zajterhelésre. A közelmúlt ipartelepítési koncepciójának megfelelően kialakított ipari parkokban az újonnan megvalósuló vállalkozások már az előírásoknak megfelelően működnek. A közlekedési zajártalom a nagyarányú átmenő nehézgépjármű-forgalom miatt különösen a 2., 21., 22. és 23. számú főutak egyes szakaszai mentén jelentős. A települések közül Salgótarjánban, Rétságon és Balassagyarmaton tapasztalható számottevő zajterhelés. A lakosságot leginkább a tranzitforgalom jelentős részét adó nehéz tehergépjárművek, kamionok zavarják.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








