Mit rejt a „Palócföldi Ládafiók”?
Mik ezek?
XSalgótarjánban, a József Attila Művelődési és Konferencia-központban. A helyszínt biztosító József Attila Művelődési és Konferencia-központ – mint a háromtagú konzorcium vezetője – mellett a J. L. SEAGULL Szakképző Iskola és Felnőttképzési Központ, valamint a Novohrad – Nógrád Geopark Nonprofit Kft. szerepelnek a 71 420 490 forint összegű támogatásban részesített projektben, amely 2010. decemberében indult és egészen 2012. június 30-áig tart majd.
Ezen időszak alatt nagyjából 100 szakember bevonásával közel 1600 fő vesz majd részt kedvezményezettként a formális és nem formális képzési alkalmakon, amelyek között a legkülönbözőbb szakkörök és foglalkozások mellett továbbképzések és táborok is szerepelnek.
A célcsoport igen széles, így megszólításra kerülnek az általános iskolás fiataloktól kezdve a hátrányos helyzetűeken, munkanélkülieken, fogyatékkal élőkön át az 50 év felettiekig a legkülönbözőbb korosztályok és társadalmi rétegek. A projekt célja, hogy a résztvevő hátrányos helyzetű fiatalok élethelyzetét javítsa, képességfejlesztő foglalkozásokkal munkaerő-piaci esélyeit növelje, fejlessze a fiatalok helyi kötődését és környezettudatosságát. Fontos elem a lakosság digitális- és nyelvi kompetenciájának fejlesztése, természeti- és kulturális környezetünk minél szélesebb körben történő megismertetése.
A rendezvényen Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarjáni Megyei Jogú Város polgármestere, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy meg kell mutatni a nógrádi, palóc értékeket, de ugyanakkor a tudást az itt élőkben is el kell mélyíteni, a helyieknek is át kell adni, erősíteni kell a helyi öntudatot.
A köszöntő után a projekt pénzügyi ismertetésére került sor Farkas László, a JAMKK megbízott igazgatója, a projekt pénzügyi menedzsere jóvoltából, aki beszélt a projekt indulása körüli rengeteg feladatról és arról a feszített tempójú, grandiózus munkáról is, melyet a konzorcium tagjai végeztek a siker érdekében. Ezután Gyetvainé Szorcsik Angéla projektmenedzser kapott szót, aki a megvalósítás eddigi szakaszairól és a konzorciumi partnerek projektet érintő közös fejlesztési stratégiájáról tájékoztatta az igen nagyszámú megjelenteket.
A konzorciumi vezető projektbeli tevékenységéről Andrássy Nóra szakmai igazgatóhelyettes beszélt, aki bemutatta a szinte megszámlálhatatlan szakköri-, tábori- és egyéb más formájú foglalkozást, amit megvalósítanak a projekt során. A „100 csoda tanoda – alkotó, egymást építő közösségek kialakítása” című bemutatóból megtudhattuk, hogy a JAMKK által mintegy 1200 fő kerül megszólításra a legkülönbözőbb foglalkozások által, a projektben mintegy 30 millió forintos támogatási összegből valósítják meg elképzeléseiket.
A J. L. SEAGULL Szakképző Iskola és Felnőttképzési Központ megvalósításra váró elképzeléseit Körmendy Éva igazgató, a projekt felnőttképzési szakmai módszertani vezetője ismertetette a megjelentekkel. Előadásában kitért arra, hogy a mintegy 28 millió forintos támogatásból 231 kedvezményezett fog lehetőséget kapni formális és informális – a résztvevők számára ingyenes – képzéseken való részvételre. „Nógrádban élek” címmel helyi identitás erősítését célzó kompetencia-fejlesztési programot valósítanak majd meg a térség népesség-megtartó képességének növelése érdekében, de többek között e-tanácsadói, vagy digitális kompetenciafejlesztő foglalkozásokat is indítanak uniós elveket szem előtt tartva.
„Értékeljük saját értékeinket!” címmel lehetett rövid bemutatót hallani Lóska Jánostól, aki a projektben szakmai módszertani vezetői szerepet tölt be, mint a Novohrad – Nógrád Geopark Nonprofit Kft. ügyvezető elnöke. Lóska János elmondta, hogy a Kft. hat szakkör és két tábor lebonyolítását vállalta, amely kapcsán összesen 156 általános- és középiskolás gyermekhez jutnak el, a megvalósításra közel 12 millió forintot nyertek el. Ahogyan az előadás címe, úgy a foglalkozások tartalma is arra irányul, hogy a fiatalok megismerjék környezetüket, a körülöttük lévő világ kulturális, földtani és gazdasági örökségét és ez által erősödjön identitástudatuk is. A Novohrad – Nógrád Geoparktól a nemzetközi szervezetek is elvárják az erre irányuló oktatást, nevelést, de ezen „kényszer” nélkül is egyik legfőbb küldetésüknek érzik a fentieket. A projekt kapcsán megvalósuló oktatási anyagok pedig hosszú időre megalapozhatják a Geopark ezen tevékenységét.
A projektről a www.palocfiok.com internetes holnapon vagy a palocfiok@gmail.com e-mail címen keresztül, illetve a megvalósító szervezeteknél lehet további információt kapni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








