NPORT

Április 27-én, kedden este mutatja be a salgótarjáni Vertich Színpadstúdió és a József Attila Művelődési és Konferencia-központ Müller Péter Márta című drámáját. A bemutató előtti, próbákból és az anyagi hátteret megteremtő tárgyalássorozatból álló „vágtában” ültünk le beszélgetni Susán Ferenccel, a darab rendezőjével.

A cikk a hirdetés után folytatódik

– A forgószínpad ötlete gyakorlatilag a Márta színpadra állításának ötletével együtt merült fel. A forgószínpad immár egy fél éve működik, s néhány nap múlva a Márta bemutatóján is működésbe lép. Miért pont ezt a darabot választotta a Vertich Színpadstúdió a következő bemutatójára? – faggattuk a darab rendezőjét, Susán Ferencet.
– Szeretem ezt a darabot, s amikor a Jajj apu után felmerült, hogy nekiállunk egy újabb előadásnak, négy mű közül e mellett tettük le a voksunkat T. Pataki Lászlóval. Személy szerint egy másik Müller Péter-darab, a Búcsúelőadás színpadra állítása is régóta dédelgetett álmom, de az nehezebb, komplikáltabb, a mi formálódó társulatunknak még nem lenne a legmegfelelőbb. A Márta ráadásul ma is időszerű, hiszen a faji és etnikai megkülönböztetés a cselekmény mozgatórugója.
– Nem egy habkönnyű olvasmány...
– Valóban, a darabválasztás előtt ajánlották, hogy egy vígjátékkal próbálkozzunk, de a Jajj apu sem vidám, mégis jól megoldotta a társaság. A Márta pedig tetszett a társulatnak is. Háborús színdarab, ám annyiban mindenképpen más, hogy ellentétben sok második világháborúban játszódó, a zsidó- és romaüldözést bemutató művel, Müller Péter drámájában nem egy férfi, hanem egy nő, egy anya a főszereplő, aki mindenáron megpróbálja egyben tartani családját, ami az ő körülményeikkel békeidőben sem lenne kis próbatétel. Ám pont ez a nehézség, ez a kihívás ad lendületet nekem, valamint Molnár Ernőnek, akivel közösen rendezzük a darabot, s akivel napról-napra egyre inkább látjuk a közös munka eredményét.
– Hogyan zajlott a próbák időszaka?
– A múlt év decemberére terveztük a bemutatót, de a forgószínpad anyagi hátterének megteremtése, valamint T. Pataki László súlyos betegsége miatt csak idén januárban kezdtünk napi szinten dolgozni. Sok mindent másként szerettem volna csinálni, mint a Jajj apuval, főleg előkészítettségben. Nagy segítség azonban, hogy közös a produkció a József Attila Művelődési és Konferencia-központtal. Évekkel ezelőtt a Liliomfit hasonló együttműködéssel állítottuk színpadra, ezt az összefogást elevenítettük most fel. A JAMKK vezetése megérezte, hogy oda kell állni a formálódó Vertich mellé, s így közös produkcióként, teljes támogatással mutathatjuk be a darabot. Mindkét fél számára bíztató, hogy ilyen módon tudunk együtt dolgozni, remélem, ez hosszú távú együttműködés lesz.
– A Jajj aput jól fogadta a közönség, mondhatjuk: szívükbe zárták a Vertich társulatát.
– Ez óriási megtiszteltetés számunkra, ugyanakkor bizonyítja, hogy helyben, összefogással, komoly munkával meg lehet fogni a közönséget. A tizenegy előadásos bérletes sorozatban egy nagyon jó helyre pozícionált bennünket a közönség, a darab nem lógott ki a többi produkció közül. Színészeink itt élnek, itt dolgoznak, vagy itt munkanélküliek, barátai, osztálytársai, szomszédai azoknak, akik megnézik őket, és ez mindenképpen helyzeti előny, hiszen könnyebb elfogadni, befogadni. Ugyanakkor egy nívós előadás-sorozattal méretnek össze, amelyben Huszti Péter, Cserhalmi György, Mikó István, Koltay Róbert, Nemcsák Károly és számos más elismert színész után kell ugyanazt a színház-varázst létrehozni, és ez óriási felelősség.

A néző ugyanis jegyet vesz mindkettőre, pénzért. Aki beül egy-egy előadásra, színvonalat vár 0el, teljesítményt. Salgótarjánban nem a rokonoknak játszunk, hanem színházszerető, hozzáértő publikumnak. Ugyanannak az elvárásnak kell megfelelnünk, mint egy profi társulatnak, miközben a körülményeink nem ugyanolyanok. Értelemszerűen mi munka után próbálunk, s nem jut idő és energia a finomságok kidolgozására. Sokan szurkolnak nekünk, néhányan biztos nem. De ebben a városban együtt kell dolgoznunk mindannyiunknak, aki szeretik a színházat, hiszen Salgótarjánban nincs és szerintem sokáig nem lesz három-ötszázmillió forint egy profi társulatra, de arra van esély, hogy ötven-hetvenmillióból, a város és a helyi vállalkozók támogatásával összeálljon egy komoly színtársulat. Ezért dolgozunk most ingyen, hiszen a színészek nem kapnak pénzt, a belépőkből befolyó ezerötszáz forintokat költjük jelmezre, díszletre.
– Három vendégművész segíti munkáját a losonci Kármán József Színháztól is. Hogy olvadnak ők bele a Vertich társulatába?
– Óriási segítség az ő jelenlétük, s bár régóta jó kapcsolatot ápol a két társulat, ez lesz az első alkalom, hogy a kármánosok játszanak a Vertichben, visszafelé ez már működött. Profi színészekről van szó, akik új színt hoznak a próbák hangulatába, maximálisan elégedett vagyok a hozzáállásukkal.
– Már ejtettünk szót róla, de amúgy sem kerülhető ki: egy ilyen darab színpadra állítása nem két fillér...
– Valóban, s tudjuk, érezzük: most a színházat szeretők is nehezebben tudnak adni. Sok a támogató kéz, de jelenleg is pénzzavarban van a produkció. A forgószínpad támogatói áttételesen nagyon sokat segítettek e produkció létrejöttében is, azt kérem tőlük: jöjjenek el, nézzék meg működés közben a forgószínpadot, amelyet bár már profi színházak használtak, nekem mégis most lesz az igazi avatója. Hiszen ezért a darabért találtuk ki, a Márta miatt jött létre, ezért dolgoztunk vele sokat.
– Kinek ajánlja a Márta megtekintését?
– Közhelyes ha azt mondom, mindenkinek? Mindenki számára van mondanivalója a kirekesztés, vagy a család mindenhatósága miatt is. Az 1960-as években egyszerre három színház is bemutatta Müller Péter darabját, azóta sehol nem volt műsoron. Amikor eldöntöttük, hogy a Márta lesz a következő darabunk, engedélyt kaptunk a színpadra állítására és ígéretet kaptunk Müller Pétertől, hogy itt lesz a premieren. T. Pataki László személyesen beszélt erről az íróval, sajnos azonban a bemutatón már nem lehet velünk. Az ő emlékének ajánljuk ezt az estét. Remélem, Márta és a társulat találkozik majd a közönséggel!